Zseniális gesztussal köszönte meg a futárok munkáját az amerikai család

Esvé | 2018. December 25.
Egy 2016-os hagyományt élesztettek újra a 2018-as karácsonyi időszakra.

„Az UPS-futárunk épp most ért ide, és még az ajtó túloldaláról is hallottam, ahogy nevet, mikor meglátta a neki kikészített kis ellátmányt. Azok közé a futárok közé tartozik egyébként, akik nem hagyják csak úgy az ajtó előtt a csomagokat, szóval már csak emiatt is megérdemli, hogy ebben a rohanós időszakban, kicsit vele is törődjünk” – írta még 2016-ban Facebook-oldalán Lisa Betts Gwin, aki két éve konkrét kis mozgalmat robbantott ki azzal a gesztusával, hogy édességet, rágcsálnivalót és üdítőt hagyott az ajtaja előtt, kifejezetten a hozzájuk érkező futároknak.

Lisa kezdeményezése idén karácsonykor újraéledt, hála egy amerikai családnak, akik úgy döntöttek, ebben a formában is gondoskodnak azokról a futárokról, akiknek saját bevallásuk szerint egész évben, de különösen a mostani, ünnepi időszakban, az elégnél is több munkát adtak.

Az az igazság, hogy mindenképpen szerettünk volna kedveskedni valamivel az UPS-es fiúknak, hogy ilyen remek munkát végeznek az ünnepi időszakban. Az biztos, hogy én elég sok munkát adtam nekik az utóbbi hetekben, szóval az, hogy cserébe néhány aprósággal gondoskodom arról, hogy kényelmesebb legyen a munkájuk, szerintem igazán nem nagy dolog. Az ismerősi körünkben van néhány futár, a feleségek pedig elárulták, hogy a férjüknek igenis jólesik ez a törődés” – írta Twitter-oldalán Beverly Sexton Parrish.

A kezdeményezés egyébként, úgy tűnik, újra szárnyra kapott: a Twitteren egymást érik azok a posztok, amiken a futároknak kitett szeretetcsomagokat örökítik meg a felhasználók.

 

Exit mobile version