Teljesen elszúrták Réka mellplasztikáját

Suhajda Zoltán | 2019. Március 22.
Az első elrontott műtét után a lány többször újra kés alá feküdt, de a végeredmény nem lett szebb.

Teljesen elrontották a mellnagyobbítását, emiatt testileg és lelkileg is kikészült egy 23 éves pilisszentiváni lány. Réka még 2015-ben feküdt kés alá egy fővárosi klinikán, mert az egyik melle jóval kisebb volt, ezért szeretett volna mellnagyobbítást.

Négy-öt hónapig minden rendben volt, az új mellek csinosak voltak, később aztán mindkét melle megereszkedett a fiatal lánynak. Újra orvosához fordult: ismét felvarrták a melleit, és a bimbóudvart is áthelyezték helyi érzéstelenítéssel – írja a Blikk, amely fotókat is közölt az elrontott mellplasztikáról.

Ám ezután a lány mellbimbói majdnem a nyaka magasságába kerültek. Réka még ezután is belement a korrekciós beavatkozásba, de utána a műtött rész begennyesedett. Végül a gyulladás elmúlt, de a végeredmény nem lett szebb.

A sebész tízszer is korrigálta volna a mellem, de akkora már annyira csalódott voltam, hogy inkább a pénzemet kértem vissza

– mondta a lány.

A peren kívüli egyezségre azonban a doktornő nem volt hajlandó, ezért Réka most ügyvédről ügyvédre jár. A lap elérte a beavatkozást végző plasztikai sebészt, aki azt mondta: nem történt szakmai mulasztás az ügyben, a páciens megértette és aláírta azt a dokumentumot, amely a műtét után komplikációkra, szövődményekre hívta fel a figyelmét.

Exit mobile version