Női (többségű) közösségben dolgozom, kolléganőimmel irodákon és feladatokon osztozom. Elárulhatom, ez egy biztonságos hely, ahol komoly munka folyik. Igaz, intrikából és csacsogásból sincs hiány, de kell mindig valami, ami felpuhítja vagy éppen felrázza a napot. Még hogy tyúkól, ahol végül kikaparjuk egymás szemét! Harcostársak vagyunk, akikkel a szürke hétköznapokban küzdünk az elismerő szóért, a jó munkánkat tükröző magas fizetésért és az egyenlő bánásmódért. Mára ebben az ismerős közegben néhány tipikus személyiséget is meg tudok különböztetni. Egyesekkel könnyebb, másokkal verejtékes az együttműködés, de mindennap lehet tanulni arról, hogyan dolgozzunk jól együtt. Felvillantok pár figurát az irodai édes életből, lássuk, ismerős-e valamelyik típus az alábbiak közül!
- Első munkanapomon aláírás-jelölő cetlikből ragasztott tájkép fogad az asztalomon: „Köszöntünk a csapatban!”, a cégtől való távozásomkor pedig egy hajtogatott hattyú. A szöveggyártás és programszervezés közepette csodabogár kolléganőmnek marad agykapacitása a gondolatkísérletekre: egyik nap még textilműves lesz saját maga rajzolt mintákkal, másnap novelláskötetbe fog, közben pedig elutazik az Indiai-óceánhoz műanyagszemetet gyűjteni, hogy megmentse a világot. Mindegyik tervét széles mozdulatokkal és csillogó plüssmaciszemmel prezentálja. Mondtam már, hogy neki vannak a legképtelenebb szabású virágos-kockás-mintás ruhakölteményei? Az ő ötleteit soha nem hagynám ki egyik projektemből sem.
- „Ezt az adatgyűjtést én csináltam, és az én ötletem volt, hogy… Egyébként meg a helyedben én azt tenném…” Bizony, a mindent tudó kolleginára gondolok. Az ő segítségére, tudására mindig számíthatok. Véleményét megosztja velem, és szívesen ad iránymutatást. Ha új ötletünkkel követet küldenénk a vezetőséghez, ő a jó jelölt, mert ezer százalékig odateszi magát, hogy keresztülvigye az ügyet.
Képünk illusztráció. Fotó: Profimedia / Cultura RF
- „Tudtátok, hogy az igazgatósági titkárnő összejár a könyvelési osztály vezetőjével? Ma reggel is együtt jöttek be. Egy autóval!” Így viharzik be irodánkba a hírek hordozója. Elidőzik minimum fél órát, mert persze rengeteg a munka, és alig bírja már, de azt még elmondja… A szeretett hírmondónknak köszönhetjük az összes szervezeti szoft és pikáns információt, amiről lassan az egész folyosó beszélni fog. Holnapra a könyvelési osztály vezetője már a jogi részleg új referensével kavar, mert együtt ebédeltek, kettesben, és aztán még kávét is ittak. Kit érdekel ezek után a Barátok közt?
- A szorgos hangya kollegina pontban a munkaidő kezdetén, nyolckor érkezik, mindenkinek szívesen segít, aki a munkájában elakad, lehetetlen feladatot kapott, vagy egyszerűen nincsen kedve hozzá. Legfőbb tulajdonsága, hogy a nem szó még nem hagyta el a száját. Halk szavú, néha olyan, mintha az irodában sem lenne. Viszont ha búcsúztatót kell szervezni, vagy szülinapot ünneplünk, biztosan előáll valami zseniális ajándékötlettel, be is szerzi, és megszervezi a bulit. Mégis ő lenne a csapat lelke?
- „Ez ÍGY biztos nem lesz jó! Múltkor sem működött.” Jó, ha van az irodában egy kritikus, aki segít hozzászólásaival a projektet továbblendíteni. Sajnos néha elfelejti felvázolni, hogy ha nem így, akkor hogyan is lehetne máshogyan. De legalább a negatív forgatókönyvünk már előállt, így alaposan fel tudunk készülni rá.
- Ellenben milyen szuper, ha a csapatot erősíti az örök lelkesedő is. „Ez zseniális ötlet! De nekem az is nagyon tetszett, amit korábban mondtál. Próbáljuk ki mindkettőt!” Öröm ilyen támogatottsággal dolgozni.
- „Hol voltál ebédidőben? Kitől kaptál üzenetet?” – szegezi nekem a kérdést a kíváncsi kolléganő. Keresi a fogást, hogyan juthat értékes információhoz. Amikor pedig élesek a határidők, és úgy tűnhet, megcsúsztam a munkámmal, véletlenül elhinti a főnök jelenlétében, hogy délutánra nem lesz kész az anyag, mert van, aki kint ebédelgetett. Miként mentsük a helyzetet úgy, hogy nem borítunk rá egy asztalt? Mosolyogva annyit mondunk: szívtunk egy kis friss levegőt, hogy utolsó lendületet vegyünk az anyag befejezéséhez.
A heterogén a hatékonyabb
Természetesen „típusmegfigyeléseim” laikusak, ezért megkértem Goda Gyula pszichológust, hogy segítsen eligazodni a kérdésben. A szervezetfejlesztő szakember szerint a homogén csoportok kevésbé hatékonyak, mint a heterogének, legyen szó akár egynemű, akár hasonló személyiségű, gondolkodású, tudású emberekről. Tehát a csak nőkből álló közösségnél jobb, ha árnyaljuk a képet néhány férfi kollégával, és a különböző személyiségtípusok közös munkája is bizonyosan jobb eredményekhez vezet.
Ugyanakkor megvannak azért a maguk előnyei a homogén női és férficsoportoknak is. „A férficsapatokra jobban jellemző a kakaskodás, a rivalizáció, míg a nőknél fontosabb az együttműködés, a harmonikus légkör, és könnyebben meg is tudják ezt teremteni – mondja a szakértő. – Alaposan megfigyelik a részleteket, empatikusan képesek viselkedni a kollégákkal, hamar tudnak reagálni az emberi tényezőkre. Az árnyoldala ennek az, hogy a szervezet működése lelassul. A másik fontos különbség a két csoport között pedig a konfliktuskezelés módja: a nőknél ez hosszan elnyúló, több menetből álló procedúra lehet, míg két férfi hevesen összecsap egymással, összemérik az erejüket, majd dolgoznak tovább a feladatukon.”
Ez valóban ismerős. Az iroda közös konyhájában örök harcra ad okot a mosogatás kérdése: ki pakol be a gépbe, majd ki rámolja ki, amikor a munkát elvégezte. A női megoldás: kitapétázzuk nyomtatott üzenetekkel a háborús övezet környékét, majd kézzel írt cetlik következnek, közben pedig a stílus elmérgesedik: „Ne írogass itt, csináld meg…!” Nincs vége még, ez szóváltássá eszkalálódhat, harsog a folyosó, hogy ki kezdte, és milyen ember az ilyen, majd a felek hónapokig nem köszönnek egymásnak a folyosón. Férfi kollégáim élvezik a show-t, majd legyintenek az egész ügyre. Az ő megoldásuk egyszerűbb, direkt kommunikációval üzennek a célzott személynek: „Mosogass el, haver, itt rohad a szennyesed!”
Az elfogadó közeg bármivel megbirkózik
Akármilyen is azonban az összetétele, a munkaközösség esetében kiemelkedően fontos, hogy elérje létrejöttének célját, tehát a csoport hatékonyan végezze feladatait. Ehhez pedig szükséges a társas kapcsolatok egészséges fejlődése is, amit Goda Gyula két alapviselkedés dinamikáján keresztül ragad meg: az egyik az egyén autonómiájának kifejezése, azaz a másiktól való differenciálódás, a másik a közösségbe való integrálódás, vagyis a csoporttal való azonosulás.
„Nézetkülönbség esetén az egyik lehetőség az, hogy az egyén kiáll magáért, és ez konfliktust szül, amelynek átbeszélésével, feloldásával a kapcsolat egy magasabb szinte lép, nő az intimitás – fejti ki a pszichológus. – Ha azonban valaki nem vállalja fel a saját gondolatait, és behódol a másik véleménye, akarata előtt, az belső feszültséget okoz, és ez nem egészséges a társas kapcsolatra, a közösségre nézve sem. Az integráció és differenciáció egyensúlyát kell megtartani, mert ezen múlik a csoport fejlődése. Ezekre a változásokra, finom dinamikákra fontos figyelnie a vezetőnek. Az ő feladata keretet adni a csoport működéséhez, és közbelépni, ha a helyzet úgy kívánja.”
Képünk illusztráció. Fotó: Profimedia / Caia Image
És hogy mégis milyen egyszerű eszközökhöz nyúlhatunk, hogy a közös munka jó hangulatban és támogató közegben folyjon, legyen szó akár heterogén, akár homogén csapatról? Goda Gyula azt tartja fontosnak, hogy szeretetteljes és elfogadó közösség épüljön, ahol őszintén lehet megbeszélni a problémákat, és a kollégák odafigyeléssel, empátiával átsegítik egymást a holtpontokon. Elmérgesedett helyzet esetén pedig érdemes szakember segítségét kérni, aki csoportos, páros feladatokkal segít a csoport konfliktusait megoldani. Mert a nehézségek ellenére mégis jó egy csapat tagjának lenni, osztozni a feladaton, és ha együtt gondolkodunk, összedolgozunk, könnyebben is jutunk túl a hétköznapok akadálypályáján. Egy-egy közös projekt lezárásaként pedig örömmel koccinthatunk a saját egészségünkre és az egész világéra is, mert tényleg felszabadító, hogy együtt létrehoztunk valamit.