Mindennapok

Nyaligátor, tudálékos és zsörtölődő – idegtépő kollégák, akiktől falra mászol

Jó eséllyel a te környezetedben is van legalább egy olyan kolléga, akit ha meglátsz az utcán, inkább átmész a túloldalra. Téged melyik típus idegesít a legjobban?

A munkahelyi stresszt nemcsak a határidők, a rossz főnök–beosztott viszony, és a kelletlen feladatok okozzák: a közvetlen kollégáid is megkeseríthetik a napjaidat.

Tudálékos

Minimum egy tudálékos minden munkahelyen fellelhető. Miatta akadnak meg a már majdnem kész projektek, ő az, akinek még az utolsó pillanat után is vannak meglátásai. A hozzászólásai nem előre visznek, és nem is problémákat tárnak fel, csupán megakasztanak. Ha megszólal, pont így érzed magad:

Nyaligátor

A nyaligátor munkája kevésbé eredményes, de annál látványosabb: sietve jön-megy, intézkedik, egyeztet, szervezkedik – természetesen úgy, hogy ezt mindenki észrevegye, leginkább a főnök. Állandóan imádott vezetője nyomában van, lesi minden szavát, együtt kávéznak, pletykálnak, a munka érdemi részét más úgyis megcsinálja helyette. Feltűnően bólogat, és tapsikol a főnök minden ötletéhez, átveszi a testbeszédét és utánozza a hanglejtését. Szinte látod az izzadságcseppeket a homlokán, ahogy erőlködik.

A közösségi ember

Szinte mindenkit ismer, és messziről köszönnek neki még azok is, akikkel te még két szót sem váltottál, pedig már 6 éve húzod az igát a cégnél. Alapvetően szerethető arc, de néha túlzásokba esik. A büfében kívülről tudják, hogy issza a kávét, mindenkivel poénkodik, és a céges rendezvényeken a véralkoholszintjét csak a lelkesedése szárnyalja túl, ahogy felszántja a parkettet.

Nagyhangú

Erős orgánumával még akkor is hangos, amikor suttog. Ha megemlíted neki, hogy nem ártana lejjebb venni a hangerőt, őszintén meglepődik, mert fogalma nincs arról, hogy még méterekkel az asztalától is tisztán hallják a diskurzusait.

Megúszós

Tökélyre fejlesztette a bullshit-generátor nyomkodását, így képes olyan szavakat is használni, amikkel annak a látszatát kelti, hogy tudja, miről beszél. Barokkos körmondatainak végén valahol teljesen máshol lyukad ki, mint ahonnan elindult. Vannak jó meglátásai, de túl érdektelen ahhoz, hogy valóban beleássa magát a feladataiba. Képes lelkesen dolgozni, de jellemzően pont annyit csinál, amennyivel még nem bukik le. A motivációja valahol a mínusz másodikon, a céges parkoló egy sötét sarkában helyezkedik el.

Áldozat

Ő az, aki önként vállalja az ajtózárást este, és bármit rá lehet sózni, mert zokszó nélkül megcsinálja. A köszönés helyett is elnézést kér – jóformán mindenért. Soha egy panaszt nem hallasz tőle, de mást sem, nem egy fecsegős típus: egyszer hallották hosszabban beszélni, amikor kakaót kért a céges büfében. A nyaligátor első számú támasza lehet.

Hozzá nem értő

Évek óta a cégnél van, és már az első napon sem értetted miért vették fel. 10-ből 8 dologhoz nem ért, amit irigylésre méltó önbizalmával ellensúlyoz. Pár körrel állandóan le van maradva, mindenbe beleszól és meggyőződése, hogy a személye nélkülözhetetlen a cég életében. Szoros rokonságban áll a tudálékossal.

Workaholic

Ambiciózus, van véleménye, el is mondja, akkor is, ha nem egyezik a többiekével. Nem sűrűn hallod panaszkodni, keményen dolgozik, tanul, örömmel jár a képzésekre, és otthon is a munkának él. Magánélete nincs, de szakmai kérdésekben számíthatsz rá. Rühelli a nyaligátort és a hozzá nem értőt.

Zsörtölődő

Soha semmi nem jó neki, és ennek hangot is ad. Igazi passzív agresszív: elvégzi a feladatát, de folyamatos aláfestéssel. Egy átlagos munkanapján 8 munkaórából nettó 7-et biztosan végigzsörtölődik, mindezt olyan hangerővel, hogy a mondandójából a szitokszavakat éppen meghalld. Egyetlen céges rendezvényen sem vesz részt, nem cseverészik, szinte semmit nem tudsz róla.

Akinek a nevét sem tudod

Kedvesen üdvözlitek egymást a folyosón, már messziről mosolyogtok, sőt: a büfében is kedélyesen elcseverésztek. Szimpatikus, kedves jelenség, akivel még a szabadidődben is szívesen összefutnál. Egyetlen kérdés motoszkál csak benned: vajon mi lehet a neve?

Pletykás

A folyosói híráramlás koronázatlan császára, császárnője, egy igazi Andersen. Mindig van valami híre, jól informált, de a szűrője torzít, és az információkat kiszínezve adja tovább. Könnyen elcseverészhetsz vele, de minden mondatodra figyelned kell, mert ha nem vigyázol, másnap te lehetsz a sztorija főszereplője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top