Elhagyta kedvenc plüssét egy négyéves, szívmelengető gesztust tett a játékboltos

Torzsa Kata | 2019. Május 02.
Egy egészen apró figyelmesség is ennyit jelenthet.

A négyéves Luna Choppin vigasztalhatatlan volt, mikor elhagyta plüssunikornisát, melyet édesanyjától kapott, mikor hősiesen viselkedett a fogorvosnál. Miután mindent tűvé tettek az állatért, Luna édesanyja, a swadlincote-i Alice felhívta a helyi játékboltot, hogy megkérdezze, van-e még ugyanolyan unikornisuk.

Azt kérte, hogy rejtsék el a pult mögött, mintha a kislány visszatérésére várt volna. A boltvezető, Dale Hopkins nemcsak hogy a saját pénzéből megvette Lunának az állatkát, de még egy kedves levelet is mellékelt tőle – a Rainbow Dash nevű unikornis nevében, kis gazdájának címezve. Ez állt benne: „Lunának. Amikor leejtettél a fő utcán, egy kicsit csavarogtam. Először az édességboltba mentem, aztán új cipőket vettem. Végül visszataláltam a játékboltba és itt vártam, hogy visszajöjj értem. Szeretettel: a varázsunikornisod.

Dale később elmondta, hogy a telefonban hallotta a kislány sírását, eszébe jutottak a saját húgai, és szeretett volna tenni érte valamit.

(Mirror)

Kiemelt kép: illusztráció, Pexels

Exit mobile version