Ettől a szokástól könnyebben elhízol

Kun Gabi | 2019. Június 12.
Ki gondolta volna, hogy már a fény is hizlal? Márpedig a kutatók szerint ez a szomorú helyzet.

Nem a természetes fénytől hízunk el, hanem a hálószobában villódzó mesterséges fényektől, melyek megzavarják az alvásunkat. A National Institute of Environmental Health Sciences kutatói azt találták, hogy amikor fény mellett alszunk, akkor bizony jobb eséllyel magunkra szedünk némi súlyfelesleget.

A kutatók több mint 43 ezer nőt vizsgáltak 2003 és 2009 között, a felmérésben nem vett részt terhes nő vagy olyan, aki a munkája miatt nappal alszik. Az alanyok öt éven keresztül rendszeresen mérték a súlyukat, testméreteiket, és jelentettek arról is, hogy milyen körülmények között alszanak. Az adatok összesítése alapján következtettek arra a kutatók, hogy a fény mellett alvás hízást okoz.

Azért nem kell nagyon megijedni, nem minden mesterséges fénytől lehet súlyproblémánk. Ha kis éjszakai fénynél akarunk aludni, akkor nincs gond, de ha a tévét bekapcsolva hagyjuk alvás közben, akkor már könnyen a súlyunkra mehet ez a rossz szokás.

Ha nem tudsz besötétíteni, az alvómaszk is segíthet (Képünk illusztráció, forrás: iStock)

Az a fény sem számít hízás szempontjából, ami kívülről jön be a hálószobába, tehát a Hold és az utcai lámpák nincsenek ellenünk, csak az számít, hogy milyen fényforrás világít a hálóban.

Azok a résztvevők, akik kislámpánál vagy tévével aludtak, 17 százalékkal nagyobb eséllyel híztak a tanulmány öt éve alatt öt kilót.

A magyarázat szerint a fény megzavarja az alvásunkat, ettől emelekdik a leptin hormon szintje a szervezetünkben, ami miatt éhesebbek leszünk másnap, és főleg a zsíros és szénhidrátban gazdag ételeket fogjuk kívánni. A rossz minőségű alvás emellett még az anyagcserét is megzavarja, ami szintén elősegíti a hízást.

Leginkább a belső óránkat okolhatjuk mindezért, úgy vagyunk ugyanis „drótozva”, hogy napfénynél ébren legyünk, napnyugta után pedig sötétben aludjunk. Amikor lemásztunk a fáról, szó sem volt még tévéről és villanyról, ha lement a nap, sötét volt, maximum a Hold világított éjszaka az arcunkba. A belső óra mit sem tud az azóta eltelt időről, ahogy a szervezetünk működése sem módosult jelentősen, hiába fejlődött a technika ilyen óriási mértékben. A fény ezért felboríthatja éjjel az egyensúlyt a szervezetünkben, ami máris súlygyarapodáshoz vezethet.

Bőven meggyőztek minket ezzel a tanulmánnyal, hogy mostantól vaksötét szobában aludjunk. Reméljük, hogy ha a fény hízáshoz, akkor a sötét majd fogyáshoz vezet, vagy legalább nem szűkülnek tovább tőle a nadrágok ilyen rohamosan.

Exit mobile version