83 éves nagypapával házasodott össze a 27 éves nő

nlc | 2019. Augusztus 27.
Állítja, hogy szerelem volt első látásra.

Elég valószínűtlen szerelem szövődött egy 27 éves nő és egy 83 éves híres sámán között Indonéziában. A különös lávsztori az egyik vezető hír volt az elmúlt héten az országban.

A 27 éves Nuraeni idén júniusban találkozott a 83 éves Sudirgóval, amikor a nő ellátogatott a családjával a sámánhoz, hogy tanácsot kérjen tőle. A fiatal nő azt állítja, első látásra szerelmes lett az idős férfiba.

A találkozó után mindenféle ürügyet kitalált, hogy ismét láthassa a nagyapát, akinek nyolc unokája van. Még azt is felajánlotta neki, hogy látogassa meg őt és a családját az otthonukban. A férfinak idős kora miatt eszébe sem jutott romantikus kapcsolatba kerülni a nővel.

A sámán mégsem bírta sokáig az ostromot, szerelmet vallott a nőnek, és megkérte a kezét. Augusztus 18-án összeházasodtak. Ez volt a férfi negyedik házassága, a nőnek pedig az első.

A házasságra a fiatal nő családjának is igent kellett mondania, ami Nuraeni szerint könnyebben ment, mint gondolta. Eleinte azt mondták neki, hogy keressen inkább korban hozzá illő párt, de miután látták, mennyire dúl közöttük a szerelem, áldásukat adták az esküvőre.

Az idős sámán gyerekei azt állítják, hogy a nő nem a hírneve és a vagyona miatt ment hozzá a férfihez, és az 56 év korkülönbség ellenére igaz a szerelme.

(Oddity Central)

Exit mobile version