Kartondobozzal a fejükön kellett vizsgázniuk a diákoknak

nlc | 2019. Szeptember 02.
A tanár elbocsátását követelik a szülők.

Egy mexikói középiskolai tanár, Luis Juárez Texis arra kényszerítette diákjait, hogy vizsgájuk közben kartondobozt viseljenek a fejükön, hogy ne tudjanak lesni a mellettük ülőkről.

A történtekről készült fotó felkerült az internetre, a pedagógust pedig most fizikai, érzelmi és pszichés erőszakkal, valamint a diákok alapvető emberi jogainak megsértésével vádolják.

A szülők nyílt levélben követelik a tanár elbocsátását az intézményből.

Bár a kommentelők többsége a közösségi médiában is elítélte a módszert, akadtak olyanok is, akik gratuláltak a tanárnak, amiért hatékony eszközt talált arra, hogy megakadályozza a csalást a vizsgán.

Luis Juárez Texis a helyi médiának úgy nyilatkozott, hogy csupán felügyelőként volt jelen a vizsgán, a hallgatók pedig beleegyeztek a dobozok viselésébe.

via

Exit mobile version