30+-os vagy? Ez az arckrémteszt neked szól

nlc | 2019. Október 14.
„A böröregedés első jeleivel küzdő, 30-as éveikben járó hölgyeknek ajánljuk” – olvasható az arckrém leírásában, én pedig kiderítettem, mindez helytálló-e.

 A Maria Galland márka 360 CRÈME SOYEUSE LUMIN’ÉCLAT arckréméről van szó, amelyet az elmúlt napokban szó szerint éjjel-nappal teszteltem, most pedig eljött az ideje, hogy beszámoljak eddigi tapasztalataimról.

Megjelenés

Az 50 ml-es készítmény a márkától megszokott ezüstkupakos, finoman áttetsző tégelyt kapott, ami kényelmesen kézre áll, a csavaros kupak jól zár, a forma pedig tetszetős. A látványt fokozza az enyhe lilás árnyalat, amiben a tégely tündököl – ez tényleg olyan kis apróság, ami megfogja az ember lányát.

Megjelenése csak egyetlen módon lehetne számomra még jobb, ha pumpás kiszerelésű lenne. Nem szeretek ugyanis ujjal nyúlkálni a tégelyekbe, igaz, a Maria Galland arckrém esetén nem is kell, adnak hozzá egy kis spatulát, amellyel könnyen adagolhatjuk a készítményt.

Első benyomás

A fehér krém selymesen lágy textúrájú, amelynek köszönhetően könnyű eloszlatni a bőrön. Illata enyhe, egyáltalán nem tolakodó. Személy szerint ugyan jobban kedvelem az illatmentes termékeket, megértem, hogy a krém elegáns illata sokakat levesz a lábáról. 

Kombinált-zsíros arcbőrömre kevés is elegendő volt a krémből, ami pár perc alatt tökéletesen beszívódott, bőröm pedig finom, puha és selymes érzetű lett. Nem csoda, az összetevői között számos bőrpuhító és hidratáló összetevő is található, amik gondoskodnak az azonnali hatásról.

MARIA GALLAND 360 CRÈME SOYEUSE LUMIN’ÉCLAT

Rendszeres használat

A krémben shea vaj, jojobaolaj, E- és C-vitaminok is találhatók, amelyek pozitív hatásaival hosszabb távon érdemes számolni. Úgy vettem észre, bőröm a krém használata mellett mindvégig puha, ápolt és hidratált volt. Ennek köszönhetően bőrömön nem jelentkeztek a dehidratáltságtól, „nyúzottságtól” megjelenő apróbb ráncok, bőröm mindvégig szebb, simább volt az olyan kritikus területeken, mint a szemkörnyék. Tetszett, hogy az arckrém nappali és éjszakai használatra is megfelelő, így nem kell külön krémet fenntartani a két napszakra, helyette azzal tudjuk „adagolni” a hatóanyagokat, hogy mennyit viszünk fel belőle bőrünkre.

Pozitívumként emelném ki, hogy nappal használva sem csillogott ki tőle a bőröm, illetve fényvédővel együtt sem éreztem soknak a készítményeket. Nyári melegben ez talán másként lenne, most az őszi, szeles időjárásban jól jön az extra táplálás – hát még, ha beköszönt a tél. Az esti arcápolási rutinomba is beleillett, arctisztítás és a szérumok után utolsó lépésként vittem fel, bőröm reggel is ápolt volt, semmilyen lemosható, fura réteget nem hagyott a bőrön, ellenben a puha érzet megvolt.

A krémet szemkörnyéken is használtam, nem csípett, minden rendben volt, illetve általánosságban sem tapasztaltam bőrirritációt. Ránckisimító hatást annyiban vettem észre, hogy miután a bőrömet valóban hidratálta, dehidratáltságból adódó pici ráncoknak, fakóságnak nyoma sem volt. 

Smink

Folyékony alapozót használok, amit gond nélkül tudtam felvinni az arckrémre is, megfelelően terült rajta, és ami fontos, nem csillogott ki jobban vagy gyorsabban a bőröm, mint szokott. Amikor azonban fényvédőt is használtam, éreztem, hogy alapozóval együtt kicsit sok a bőrömnek a csillogása, egész napra így nem használnám.

Kiknek ajánlom?

Enyhén száraz bőrűeknek nagyon jó választás lehet a Maria Galland 360 CRÈME SOYEUSE LUMIN’ÉCLAT arckrém, szépen puhítja a bőrt, hidratálja, és így a bőrkép egységesebb lesz, mindennek köszönhetően pedig az apróbb ráncokat is feltölti, kisimítja azokat. Kombinált bőrön is jól viselkedik, az őszi-téli időszakban megadhatja azt a plusz táplálást, amit a bőr igényelhet, arra azonban érdemes figyelni, hogy a T-vonalba nappalra kevesebbet tegyünk belőle. Kifejezetten zsíros, pattanásos arcbőrre, úgy gondolom, nehéz lenne.

Exit mobile version