A többség jobban bízik a robotokban, mint a főnökében

nlc | 2019. Október 18.
Ahol adaptálták már a mesterséges intelligenciát, nagyon pozitív a fogadtatása.

Az emberek többsége, 64 százaléka jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben; az Oracle és a Future Workplace legújabb felmérésből kiderül az is, hogy a mesterséges intelligencia (AI) használata egyre elterjedtebbé válik, és a munkavállalók 50 százaléka alkalmazza már valamilyen formában, ez jelentős emelkedés a tavaly mért 32 százalékhoz képest.

Kínában (77 százalék) és Indiában (78 százalék) több mint kétszer annyi munkahelyen adaptálták az AI technológiát, mint Franciaországban (32 százalék) vagy Japánban (29 százalék).

A kutatásban 8370 munkavállalót, menedzsert és HR-vezetőt kérdeztek meg 10 különböző országban. A tanulmányból kiderül, hogy a mesterséges intelligencia megváltoztatta az emberek viszonyulását a technológiák használatához a munkahelyeken, és átformálja a vállalatvezetés működését a tehetségek megtalálásának, megtartásának és fejlesztésének területén.

A felmérés kimutatta, hogy a munkavállalók többsége (65 százalék) optimista az AI használatát illetően, és hálás azért, amiért robot munkatársakkal dolgozhat. A válaszadók közel negyede állította, hogy a mesterséges intelligenciával való munka örömteli és szerethető.

A tanulmányból az is kiderül, hogy a férfiak (32 százalék) sokkal pozitívabban tekintenek a mesterséges intelligenciára, mint a nők (23 százalék).

Az adatok szerint az emberek 64 százaléka jobban bízik egy robotban, mint a felettesében, és a megkérdezettek felénél előfordult már, hogy inkább egy robothoz fordult tanácsért a főnöke helyett. A legtöbben Indiában (89 százalék) és Kínában (88 százalék) szavaznak nagyobb bizalmat a robotoknak a vezetőkkel szemben. Őket követi sorrendben és csökkenő mértékben Szingapúr, Brazília, Japán, az Egyesült Arab Emírségek, Ausztrália és Új-Zéland, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország.

Az emberek 82 százaléka szerint a robotok képesek jobban elvégezni dolgokat, mint a menedzserek – közölték.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, Getty Images)

Exit mobile version