Több mint barátság extrákkal, kevesebb mint klasszikus párkapcsolat: hódít a situationship

A húszas évei közepén járó Anna és Dani egy házibuliban találkoztak egymással, egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak. A kölcsönös szimpátia alapján már a buli másnapján ismerősnek jelölték egymást az egyik nagy közösségi oldalon, a hamar flörtre váltó ismerkedős beszélgetést is ott folytatták. A cseten nem csak azt vallották be, hogy nagyon bejönnek egymásnak, viszonylag hamar az is kiderült, hogy most épp egyikük sem keres komoly kapcsolatot: Dani és a barátnője még csak néhány hónapja szakítottak kétévnyi együttélés után, ahogy Annának sem rég ért véget egy meghatározó kapcsolata.

„Megbeszéltük, hogy mindketten az előző szerelmünket gyászoljuk, próbáljuk begyógyítani a sebeket, ezért egyelőre egyikünk sem keres új partnert. Még nem tudnánk teljes, tiszta szívvel benne lenni a kapcsolatban” – árulja el Anna. Az egyértelmű vonzalom mégis ott volt köztük Danival, ezért hamarosan találkozgatni kezdtek, de nem ültek be sehová, nem jártak moziba, színházba, kiállításra, ahogy bárokba és szórakozóhelyekre sem. Szinte kizárólag csak egymásnál „randiztak”: hol Anna ment föl Dani lakására, hol fordítva. Ha ki is mozdultak, legfeljebb a már említett baráti, volt egyetemi társágon belül mozogtak.

„Amikor megkérdezték tőlük a többiek, hogy együtt vagyunk-e, azt mondtuk, csak kavarunk egymással” – magyarázza Anna, hozzátéve, hogy nem követeltek egymástól kizárólagosságot sem érzelmi, sem szexuális értelemben. Ha beszéltek is az érzéseikről Danival, maximum ellenőrző jelleggel tették, hogy nem kezdett-e egyikük többet érezni a másik iránt. Aztán kilenc hónap múlva Dani beleszeretett egy másik lányba. „Kiterítettük a lapokat, és megbeszéltük, hogy már barátnője van, viszonylag hamar túlestünk rajta. Kicsit szomorú voltam, hogy véget ért, de nincs harag, főleg mert ez volt életem eddigi legnormálisabb kapcsolata” – meséli Anna.

Mi a túró az a situationship?

Ha a Facebook-univerzum fogalmaiban gondolkodunk, Dani és Anna kapcsolatát – már amennyiben lehet annak nevezni – leginkább a „bonyolult” magánéleti státuszába lehetne besorolni. Sőt a városi kultúra önkéntes nyelvészei, egyben kreatív nyelvújítói ma már külön szóval illetik, situationship-nek hívják az ilyen típusú laza kapcsolatokat. Az angol situation (helyzet) és relationship (kapcsolat) szavak egyesítése egy olyan, kevésbé elkötelezett „romantikus” együttlétet hivatott jelölni, amikor a kapcsolatot hosszabb távon sem szeretnénk definiálni, különböző címkékkel teleaggatni.

Ha az elkötelezettség fokát nézzük, a situationshipet valahol a skála középén találjuk. A szerelmi egyedfejlődés legalján továbbra is egyértelműen az egyéjszakás kaland áll, a következő szint pedig a visszatérő alkalmi szexpartner lehet, amit általában a „barátság extrákkal” követ. Az egyre színesedő palettán valahol itt következik a situationship, amiben már bőven van érzelmi kockázat, a csúcson pedig továbbra is az ezer szállal összefonódó, elvileg a sírig hű életközösség, a „csokor a kézbe, öltöny a testre, igen a szájba, fátyol a fejre” áll.

Kinek jó ez?

Ezek után felmerül a kérdés, hogy milyen lelki állapotot takar egy situationship, és mi játszódik le annak a fejében, aki sem a kapcsolat fejlesztését és építését, sem a leépítését nem vállalja? Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy belássuk, a lazább, átmeneti kapcsolati státusz oldhatja a magányt és az egyedülléttől való szorongást, ahogy ideig-óráig a felelősségvállalás hiánya is felszabadító lehet, hiszen nem terheljük a kapcsolatot azokkal a „bizonyos” nehéz kérdésekkel. Ráadásul döntéseket sem kell hozni, cserébe pedig mindössze annyi a dolgunk, hogy a pillanatra koncentrálunk, és arra, hogy remekül érezzük magunkat.

Mindeközben az a nyomás sem nehezedik ránk, amit egy párkapcsolat a legtöbbször megkövetel, vagyis hogy alkalmazkodjunk a másikhoz  – csakhogy épp emiatt félő, hogy könnyen felborul a situationship kényes egyensúlya. Akkor például igencsak sérülésveszélyes a helyzet, amikor az egyik fél rájön, hogy ő valójában többet szeretne, a másik ebben viszont távolról sem partner: ő továbbra sem fektetne több időt és energiát az együttlétbe, hanem csak élvezni szeretné a kapcsolatszerűség előnyeit. Így a situationship hosszú távon könnyen félreértések, komoly konfliktusok és fájdalmak forrása lehet.

Szintén dilemma, hogy meddig lehet elviselni a bizonytalanságot, és emberi természetünkből fakadóan mekkora igényünk van a kimondásra, a dolgok, a köztünk lévő kapcsolatok meghatározására. Hol jön el az a pont, amikor joggal kérdezzük magunktól, a másiktól, egymástól, hogy most épp mit is csinálunk? Mi van köztünk? Kik vagyunk mi egymásnak, és hova tartunk? Elkerülhetetlen, hogy ezeket előbb-utóbb tisztázzuk.

Lehet, hogy közös döntés eredménye a lazább elköteleződés, de az is lehet, hogy te többet szeretnél, és csak követed a másikat. Mindenesetre ezek a leggyakoribb jelek, melyek arról árulkodnak, hogy a kapcsolatod valójában situationship:

• A legtöbbször az utolsó pillanatban szerveződik a találkozó: általában előző nap, vagy mindössze pár órával előtte derül ki, hogy mikor, hol és mi lesz a következő közös program.
• Nincsenek mélységek, és a lelkizés is rendre elmarad: nem igazán beszéltek a másikkal a félelmeitekről és a nehézségekről.
• „Milyen kaját rendeljünk? Kínait vagy pizzát? Melyik filmet töltsem le?” – A köztetek lévő párbeszédek nagyjából itt ki is merülnek. Különösebben nem tervezgetitek, hogy hova utaztok a hosszú hétvégén, vagy hova menjetek nyaralni.
• Nem mutatjátok be egymást a szüleiteknek, nincsenek közös családi programok, ahogy céges és más hivatalos rendezvényeken sem tűntök fel egymás oldalán, pláne nem mint egy pár. Ha erre akad is példa, jellemző, hogy a meghívás ekkor is az utolsó vagy az utolsó utáni pillanatban érkezik.
• Különösebben nincsenek, és nem is lehetnek elvárásaitok egymással szemben. Ha ezen a héten segített, az távolról sem garancia arra, hogy ez holnap vagy a jövő héten is így lesz.
• „Betemet a meló, aztán muszáj lemenni edzeni, és amúgy is szül a macskám” – ezek a kifogások nagyrészt el sem hangzanak egy elkötelezett, felvállalt kapcsolatban. Ott sokkal inkább így szól mindez: „Eljönnél velem futni este? Utána meg elvihetnénk együtt a macskát az állatorvoshoz, ha neked is jó. Ha van kedved, ünnepeljünk együtt csütörtök este, miután megtartottam a prezentációmat!”

Mi a teendő, ha szabadulnál a situationshipből?

Mivel nincs különösebb kiterjedése, se iránya, struktúrája a kapcsolatnak, könnyen elképzelhető, hogy a situationshipnek mindenekelőtt az elkerülhetetlen unalom vet véget. A legfrissebb kutatások szerint ugyanis ha új dolgokat próbálunk ki, az az agy jutalomközpontját stimulálva dopamint és noradrenalint termel – egy klasszikus értelemben vett párkapcsolat pedig, főleg az elején, másból sem áll, mint a másik mellett szerzett új élményekből, az első csóktól az első találkozóig a másik közegével. Lássuk be, ehhez képest egy situationshipben semmi izgalmas nem történik, pláne nem hosszú távon. 

Ezek után érdemes feltenni a kérdést: megéri-e nekünk hosszú távon, ha ilyen típusú kapcsolatban töltjük a mindennapjainkat, vagy csak beleragadtunk valamibe, háttérbe szorítva a saját vágyainkat, hogy megfeleljünk a másiknak? Lehet, hogy jó ideje hamis reményeket táplálunk azzal kapcsolatban, hogy a másik megváltozik, és hajlandó lesz szorosabbra fűzni a szálakat? És ha erről nincs is szó, sőt momentán tökéletesen megfelel a situationship, a kölcsönös tisztelet és egyenlőség jegyében akkor is érdemes meghúzni a határokat és tisztázni a játékszabályokat.

Via és via

Kiemelt kép: iStock