Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Lélek

Kánya Kata: „Két fontos dolog kell ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön”

Mindegy, hogy az utcán keresel társat, egy irodában, vagy online, csak keress. Már ha hiányzik. De ne görcsösen! Amúgy meg senki nem ígérte meg, hogy egyszer te is megtalálod. Szóval nem egyszerű. Épp ezért jön jól egy profi segítő – Kánya Katával beszélgetünk.

Az irodádat „társtalálónak” titulálod, nem társkeresőnek. Nyilván megvan ennek a maga oka.

Nagyon hiszek a pozitív hozzáállás erejében. Amikor valaki azzal keres meg, hogy eljött érdeklődni, de még nem tudja, hogy belépjen vagy se, mindig azt mondom, hogy ne. Amíg nincs igazán erős belső motivációja arra, hogy társat találjon (ne csak keressen), addig kár belekezdeni, mert ebbe sok energiát kell tenni, és általában kudarcokkal is jár a dolog. Nálam azért nem jár le a tagság, mert attól, hogy valaki társkereső élethelyzetben van, nem biztos, hogy évente háromszázhatvanöt napon át társkereső lelkiállapotban van. Márpedig ha azért megyünk el egy találkozóra, mert pereg a tagság homokórája, de egy porcikánk nem kívánja, az biztos kudarc. Nekem az is dolgom, hogy ilyenkor energiát, erőt adjak, kihozzam őket a negatív spirálból. Megmutassam, hogy süt a nap.

Ennyire rosszul viselik az emberek, ha visszautasítják őket?

A többség nem túl jól. Pedig az, hogy valaki azt mondja, „nem magára gondoltam”, az nem az illetőt minősíti. Mindenkinek van ízlése, az egyik ember a pirosat szereti, a másik a kéket, az egyik a sósat, a másik az édeset. És lehet, hogy akire a másik vágyik, az butább, csúnyább, öregebb vagy testesebb nálunk, csak épp az illető „rá rezeg”. Mindenkinek volt egy anyukája, egy óvó nénije, egy tanára, egy első szerelme… amiből összeáll az a megfejthetetlen érzés, hogy „igen, ő érdekel”.

Úgy veszem észre, az emberek leginkább a külsejük, kinézetük megítélésétől tartanak, annak csiszolásába fektetnek a legtöbb energiát. Nem túlértékelt ez?

A külsőnk az első információ rólunk a külvilág felé. És bár a többség tényleg nagy hangsúlyt fektet rá, vagy épp szorong miatta, olyan is van, aki azt mondja: „engem a bensőmért szeressenek”. És ott ül ápolatlanul, össze nem illő ruhadarabokban. Ilyenkor próbálom meggyőzni arról, hogy odáig el kell jutni… Egyébként nem szépnek kell lenni, hanem valamilyennek. Pontosabban olyannak, amilyen vagyok, akinek érzem magam. Az egyéniség sokkal fontosabb és hatásosabb, ezért is tanácsolom azt az online keresőknek, hogy ne levelezgessenek, inkább mielőbb találkozzanak.

Kánya Kata (Fotó: Balog Róbert)

Az nem jelent túl sok jót, ha valaki negyvenéves korára még mindig nem fogadta el magát, nem?

Nem, de érthető. A fogyasztói társadalom olyan igényeket kelt, hogy annak ne tudjunk megfelelni. Amikor tizenéves lányok photoshopolt képeken hirdetik a ránctalanító krémet, oda nem lehet eljutni – már harmincévesen sem. Ezenkívül mi nem vagyunk egy túl elfogadó nép, emiatt mindenki fél, bele akar simulni az átlagba, nehogy észrevegyék, mert akkor megszólják vagy kinevetik. Tavaly csináltattam egy tetoválást, ami sok emberből valami elképesztő indulatokat vált ki, ez számomra teljesen érthetetlen. Az én karom, az én bőröm, az én tetoválásom. És főleg: nem bántok vele senkit.

Az online ismerkedős oldalak pedig talán csak fokozzák ezt a hatást. Azzal a területtel milyen a viszonyod?

Mindenki azt hiszi, hogy a hagyományos társkereső irodáknak leáldozott, mert az online elviszi a keresletet. Egyrészt a kettő nem zárja ki egymást, másrészt én huszonkét éve csinálom a bevált módszer szerint, és épphogy az látszik, hogy egyre nagyobb szükség van a személyességre. Életvezetési tanácsadást is kínálok, mert sokaknak vannak olyan problémái, amik visszatartják őket attól, hogy sikeresek legyenek a pártalálásban. Tulajdonképp már első találkozáskor látom a jelentkezőn, hogy simán csak pechje van, hogy épp nincs társa, vagy mindig ugyanabba a folyóba lép, és amíg ezt nem oldja meg, addig egyedül marad. Néha olyan problémák kerülnek elő, amikről az illető nem is tud. Hetente elfogy nálam egy százas csomag papír zsebkendő. Egyébként a diagnózis szinte már maga a terápia. Onnan, hogy valaki rájön, miért alakult úgy az élete, ahogy, elég könnyű átfordítani a dolgokat.

Az efféle szembesítés neked sem lehet egyszerű.

Elég kemény szoktam lenni. Egy hölgy azt mondta, amikor végre rájöttünk, mi a baj, hogy neki ez nem jutott eszébe, de őszintén megmondja, több empátiát várt tőlem. Biztosítottam felőle, hogy a nyakába borulhatok, és zokoghatunk együtt, ha ezt szeretné, de nem hiszem, hogy attól előbbre jut. Arra ott vannak a barátok.

Önismerettel nem állunk túl jól ezek szerint.

Mostanában sokan jönnek azzal, hogy „évek óta dolgozom magamon”. Ez marha nagy trend, de hogy mit fed le, nem tudni. Ha rákérdezek, elég dadogós válaszok jönnek. Tény, hogy ha valaki nem érzi jól magát a bőrében, gondjai vannak a munkahelyével, utál otthon lenni, nem jön ki a gyerekével, sorolhatnám, akkor sokkal egyszerűbb befizetni önismereti tanfolyamokra, együtt rezegni az univerzummal, lemenni alfába, mint megoldani a konkrét problémát. Mert ahhoz bátorság kell, kitartás, erő. Én megpróbálom megadni ezt, persze nem mondom, hogy nem fárasztó.

Mintegy háromezer regisztrált tag van nálad. Életkor szerint inkább…

Inkább mindenki. Most már itt vannak a huszonévesek is, ami öt éve még nem fordulhatott elő. A női–férfi arány pedig megfelel a KSH-adatoknak.

Fotó: iStock

Te párosítasz? Ajánlod egymásnak a klubtagokat?

Nem, itt a fényképes katalógus tízévenkénti korcsoportra osztva, ott lehet nézelődni. Huszonkét év alatt rengeteg pár jött össze, de őszintén megmondom, én a nyolcvan százalékukat nem ajánlottam volna egymásnak a keresési paramétereik alapján. De ez is érthető egyébként. Ha te felsorolsz nekem száz jellemzőt, én pedig prezentálok neked olyan férfit, aki mind a száznak megfelel, lehet, hogy azt mondod: nem ő az. És talán még azt sem tudod, miért. Valami plusz. Ezért kell minél több találkozó. Különben marha egyszerű lenne, lehetne dolgozni egy algoritmussal.

Leszámolhatunk végre azzal a hiedelemmel is, hogy az ellentétek vonzzák egymást?

Már miért vonzanák egymást? Egy extrém sportoló és egy komputerfüggő mi a fenét kezd egymással? Vagy egy ateista és egy mélyen vallásos? Két fontos dolog kell ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön – mert ahhoz, hogy megtalálják egymást, csak rohadt nagy szerencse –; közös értékrend, és együtt tölthető minőségi idő. Hogy ne vesszünk össze minden híradón, és ne képzeljük nagyon másként a gyereknevelést, mert ha két embernek nem közös az alapvető értékrendje, akkor a terveik sem lesznek közösek. Van egy lányismerősöm, a pasijával mindig külön mentek bulizni. Mondtam neki, hogy baj lesz. Persze olykor kell az egyéni idő, de ha folyamatosan külön programoznak, akkor előbb-utóbb valami történni fog. Történt is.

Nem gondoltál még arra, hogy párterápiával is foglalkozz?

Elvégeztem, de a korrekt az, ha két terapeuta csinálja, egy férfi és egy nő, és mivel erre most nincs mód, ez nem működik jelenleg. Az előadásaimon azonban nemcsak arról beszélek, hogy mit tegyél, hogy megtaláld a társad, hanem arról is, hogy hogyan kell jól működtetni a kapcsolatot. Elsősorban őszinte szerződést kéne megfogalmazni: mit várok el a másiktól, és mit tudok nyújtani. Sokszor hallom ezt a mondatot: „Ha magától nem tudja, akkor nem fogom megkérni rá!” Miért is nem? Rengeteget beszélünk el egymás mellett.

Sok nő és egyre több férfi problémája, hogy válás után, félidőben gyereket nevelve keresnek társat. Nekik valóban nehezebb dolguk van?

Ebben egyáltalán nem hiszek. Egy elvált, gyerekes szülő keressen egy másik elvált, gyerekes szülőt, és akkor majd nem egyedül lapátolja a homokot a kicsivel, hanem a két gyerek egymással, a szülők meg addig beszélgetnek. Hát nem sokkal jobb? Gyakran látok anyákat, akik nem találnak másodjára társat, és azzal mentik a dolgot, hogy azt sugallják, feláldozták az életüket a gyerek kedvéért. Aztán amikor a gyerek felnő, akkor inkasszálnak, pokollá teszik a gyerek életét – még ha nem is akarattal. Rengeteg olyan férfival és nővel találkozom huszonévestől a nyugdíjasig, aki még mindig az anyja szemén keresztül nézi a világot, neki akar megfelelni, olyan társat találni, akit ő elfogad.

Kánya Kata (Fotó: Balog Róbert)

Említetted a szerencsefaktort. Ez elég nyomasztó. Mármint hogy valójában nincs borítékolva, hogy találkozunk olyannal, akivel jó élni az életet.

Sok nagy igazságtalanság van az életben, az egyik ez. Hogy a boldogság nincs borítékolva senkinek. Amúgy meg nincs „száz százalékos élet” sem, inkább olyan ez, mint az EKG: kiugró boldog pillanatok vannak. Persze ettől még törekedni kell rá, azt pedig passzívan nem lehet. Minél több felületet kell adni arra, hogy a szerencse eltaláljon. Bárhol lehet társat találni – offline, online, rapid randin, villamoson –, meg sehol sem. Sokaknak idegen a virtuális tér, viszont amikor próbálkoztam kulturális rendezvényeket, előadásokat, beszélgetéseket szervezni a tagoknak, nem volt igazán nagy érdeklődés. Mindenki sír, hogy egyedül nem tud hova menni, de mikor ott van a lehetőség, akkor nem indul el.

Van még az „engedd el” jelszó. Mármint hogy függesszük fel a görcsös akarást. Ami elég nehéz, ha az ember magányos, és nagyon nem akar az lenni.

A görcsösség valóban nem jó, de nehéz meghúzni a határt. Az ember a munkájában is, a sportolásban is pihen, a társkeresésben is kell, ha éppen belefáradtál.

Meglátásod szerint lehet boldognak lenni egyedül?

Persze. Szerintem ez alkati kérdés. De elég kicsi az a réteg, aki tudatosan választja a szingli életformát, az egyedül élőknek körülbelül három százaléka. A jellemzőbb inkább az, hogy vannak olyan időszakok az életünkben, amikor jól érezzük magunkat egyedül, hiszen annak az állapotnak is vannak előnyei. „Majd utazom, ha lesz valakim” – mondják gyakran. És évek telnek el így. Nem túl jó másvalakitől függővé tenni mindent, hiszen az ember az életét alapvetően egyedül éli akkor is, ha van társa. A magam számára én kell legyek a legfontosabb, kivéve mondjuk a gyerekemet. Ehhez képest azt látom, hogy sokan „alibiznek”, mindig másokra támaszkodnak. Miközben egy életünk van, nem is olyan hosszú. Úgyhogy én azt mondom, legyenek nagy célok meg nagy vágyak, de addig is abból hozzuk ki a legjobbat, ami ma van. És mindig ma van.

A Kánya Kata Társtaláló Iroda jelenleg hálózati partnereket keres. Olyan vállalkozókat, akik megpróbálkoznának egy-egy fiókiroda nyitásával valamelyik megyeszékhelyen – természetesen Kata módszereinek megtanulása után, és azok továbbvitelével a meglévő brand alatt. Az érdeklődők ide írhatnak: info@kanyakata.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top