60 felett is a mindent elsöprő szerelmet keressük

Kánya Kata társtaláló klubja más elven működik, mint a hagyományos offline közvetítő irodák, itt mindenki szabadon választ egy katalógusból a saját kritériumai alapján, nincs javasolt randipartner és rapidrandi, ahogy Kata fogalmaz, „nem vagyok én a Jóisten, honnan tudjam, ki kivel akar megismerkedni”. Emellett a klubtagság mellé életvezetési tanácsadás is jár, vagyis egy egyórás beszélgetésen kell részt vennie mindenkinek, aki csatlakozni akar a társtalálók köréhez, ahol általában nem csak arra derül fény, hogy a jelentkezőnek milyen társra van igénye, de a különféle elakadásai is szépen kirajzolódnak.

A társkeresés mint élethelyzet és lelkiállapot

Mindenkinek elindulni a legnehezebb, de Kata pályafutása során azt tapasztalta, hogy sokaknak már attól megváltozik az életminőségük, hogy megteszik az első lépést, kitörnek az addig megszokott munka–háztartás ketrecből, és elkezdenek tenni magukért.

„A magányból társat keresni nyilván sokkal nehezebb, mint ha az embernek van egy élete hobbikkal, örömökkel, barátokkal, és e mellé jól jönne még egy társ is. A társtalanság egy élethelyzet, a magány viszont egy lelkiállapot, kapcsolatban is lehet valaki magányos, és társtalanul is lehet boldog” – mondja Kata.

A társkeresésről viszont azt gondolja, hogy aki társkereső élethelyzetben van, nincs feltétlenül a nap huszonnégy órájában társkereső lelkiállapotban is, ez egy hullámzó érzés, izomból nem lehet partner után kutatni, viszont magát a döntést mindenképp meg kell hozni. Szerinte a társ megtalálása három elemen múlik: az alapos önismereten, ami életkortól függetlenül megúszhatatlan, azután azon, hogy tényleg mindent megteszünk az ügy érdekében, és végül a szerencsén. Utóbbi nem befolyásolható, Kata tapasztalata mégis az, hogy aki igazán akarja, az megtalálja a szerelmet, és ez egyszerű pszichológián alapul.

Kánya Kata (Forrás: Magánarchívum)

Nincs lehetetlen szituáció, csak irreális elvárások

Kata klubja több mint húsz éve működik, ez alatt borzasztó történetek tömkelegével találkozott, olyan élethelyzetekkel, amelyekből szinte lehetetlen volt felállni. De nála még az az anyuka is társat talált, aki a házasodni készülő fiát elvesztve végignézte, ahogy a férje lelép a fia megözvegyült menyasszonyával. Minden azon múlik, hogy az ember mennyire van tisztában saját magával és az igényeivel, önismeret hiányában, hamis énképpel ugyanis mindkettővel szoktak lenni problémák.

„Bejön mondjuk egy ötvennyolc éves bérszámfejtő nő, nagyon aranyos, imád hímezni, és amikor megkérdezem, kit keres, rávágja, hogy olyat, akivel meg lehet jelenni. Ilyenkor visszakérdezek, hogy hol akar megjelenni vele? És egy idő után leesik nekik, hogy nem a saját igényeikhez keresnek társat, hanem az alapján, amit valami magazinban olvastak. Vagy bejött múltkor egy hetven fölötti férfi – folytatja Kata –, nagyon művelt, intelligens volt, de a pocakja az asztalig ért, úgy szuszogott, hogy alig értettem, mit mond. Először azt hittem, rosszul hallom, mikor közölte, hogy harmincöt éves korig keres magának nőt. Ilyenkor elmondom, hogy ezt nem nálam fogja megtalálni, nem festem az eget rózsaszíne senkinek.”

A valós kort elfogadni egyébként is nehéz feladat, függetlenül attól, hogy társkereső valaki vagy sem. Ahogy Kata fogalmaz,

„Sokan vannak, akik azt gondolják, ez egy félreértés, hogy ők már ennyi idősek, amit a tükörben látnak, az csak azért olyan, mert rossz a tükör, rossz a fény.”

Egyik kedvenc kliense a kilencven éves grófnő volt, akit úgy támogattak be az irodába, de kikötötte, hogy csak olyannal áll szóba, akinek legalább négyszáz évre vissza lehet vezeti a családfáját, és minimum négy nyelven beszél, mint a volt férje. Természetesen sosem kizárt, hogy felbukkan egy ilyen herceg, ebben az esetben Kata azonnal hívni fogja a grófnőt, de tanácsosabb a valódi igényeinkkel szembenézni.

Kata egyébként is azt vallja, hogy nem attól lesz jó egy kapcsolat, ha a száz kitalált paraméternek megfelel a társunk, az értékrendnek kell stimmelnie, emellett tudjanak minőségi időt eltölteni együtt a felek, innentől majdnem minden a befektetett munkán múlik.

50 fölött mindenkinek tele van a hátizsákja

Az önismeretet sosem késő elkezdeni, mint ahogy a társkeresést sem, hiszen ki tudja, kinek mennyi ideje van hátra, és azt a húsz, harminc vagy akár csak egy évet nem érdemesebb egy teljes életet élve tölteni? Kata azt tapasztalja, hogy sokan még hatvan éves korukban is olyan, szülőkkel kapcsolatos problémákat húznak maguk után, melyek gátolják a sikeres kapcsolat megteremtésében. Néhány esetben még élő, idős szülőről van szó, de a legtöbbször a szülő már csak a sírból irányítja a gyermeke életét akaratlanul.

„Találkoztam egy negyvenes nővel, akinek az anyja napi szinten szabotálta az életét. Mondtam neki, küldd be anyádat. És az anyuka el is jött hozzám, elmondtam neki, hogy mit tesz a lányával, nyilván fogalma sem volt róla, a legjobb szándék vezérelte. Később ez a nő is talált társat, miután az anyukája elengedte végre” – ragad ki Kata egyetlen példát a rengeteg szülő-gyerek játszma közül.

Ebben a korban a gyerekek már általában nagyobbak, és megkönnyebbülés nekik, ha az anyukájuk, apukájuk új társat talál, hiszen legalább lefoglalja valaki. A legtöbb felnőtt gyerek tele van bűntudattal egyedülálló szülője miatt, nincs elég idejük programokat csinálni velük, így az új partner hatalmas terhet vesz le a vállukról. Persze olyan is előfordul, hogy a gyerekek attól félnek, kisemmizik őket a vagyonból, de ez a ritkább.

Meglepő, és bármennyire is rosszul hangzik, de Kata azt tapasztalja, hogy könnyebb feldolgozni egy olyan szituációt, amikor valakinek a párja meghal, mint mikor valakit elhagynak. Előbbi ugyanis nem ellenünk irányul, nem rólunk szól, nem minket minősít. Amikor viszont valakit egy fiatalabbra, szebbre cserélnek, az rendesen meg tudja viselni az önértékelést. Persze minden helyzet más, nem mindegy, hogy valaki hirtelen veszíti el élete szerelmet, vagy több évig tartó küzdelem után kell elengednie lassan, illetve egyéni beállítottságon is múlik, hogy kinek mennyi időbe telik, míg teljesen le tudja zárni a múltat, és újra készen áll egy kapcsolatra.

A társadalmi megítélés e tekintetben szerencsére jó irányba változik, bár lehetséges, hogy egy kis faluban még megszólnák a hetvenes nénit, aki randizni jár, a fővárosban már teljesen elfogadott, és senki nem várja el, hogy leteljen a gyászév, vagy éveket üljön otthon valaki egyedül egy válás után.

Sosem késő elkezdeni a társkeresést (Forrás: Magánarchívum)

Gyereknevelés helyett közös élmények

Sokan öntudatlanul is előző szerelmüket keresik mindenkiben, pedig ahogy Kata mondja, ha az ikertestvére lenne ott, az sem lenne ugyanaz, be kell látni, hogy más minőségű az a együttlét, amire idősebb korban törekedni érdemes. Ilyenkor már nem a közös családtervezés, gyerekvállalás, házépítés a cél, és teljesen irreális elvárni, hogy ugyanolyan mély gyökereket eresszen egy kapcsolat, mint életünk első nagy szerelme idején.

Az egyik alapvető probléma ebben a korban az, hogy a nők úgy érzik, mostak ők már elég gatyát, vasaltak elég inget életük folyamán, most már olyan társat szeretnének, akivel színházba lehet járni, kirándulni menni, programokat csinálni. „A férfiak viszont együtt akarnak élni, és nem azért, mert ne boldogulnának egyedül, egyszerűen hiányzik nekik, hogy valaki ott szöszmötöljön a háttérben” – gondolja Kata.

Tehát a nők többsége más jellegű kapcsolódást keres, ami nem jelenti azt, hogy ez alacsonyabb rendű, kevésbé mély vagy rosszabb szerelem lenne, a férfiak egy részének viszont nehéz ezt elfogadni.

A szerelem hajszolása korfüggetlen

Ha valaki azt hinné, hogy a romantikus álmok üldözése a fiatalok kiváltsága, nagyot téved. Hatvan felett a legtöbb ember ugyanarra vár, hogy beüssön a hatalmas szerelem, lehetőleg az első találkozáskor. Kata erről általában megpróbálja lebeszélni az embereket, mert ő abban hisz, amit Popper Péter is állít: nem létezik Az Igazi, lehetőségek vannak, olyan találkozások az életben, amelyekből sok munkával, még több kompromisszummal és egy adag elköteleződéssel lehet igazi szerelem. És az, hogy az ember, akivel találkoztunk, erre alkalmas lesz-e, nem egy randevú, főleg nem tíz perc után derül ki. Nem tudható meg tíz perc alatt, hogy adott férfi vagy nő jó beszélgetőpartner-e, érdeklik-e ugyanazok a témák, van-e humora, hasonló-e az életmódja.Nagyon könnyű elmenni a potenciális jó társ mellett úgy, hogy kizárólag az első benyomás alapján ítélünk. Kata szerint az első benyomás sosem a másikról szó, kizárólag rólunk, és arról, hogy milyen gombot, emléket nyom meg bennünk.

„Mitől lehetne valaki halálosan szimpatikus hogy roppant ellenszenves, ha semmit nem tudok róla? Az első benyomás rólam szól. Szerintem olyan izgalmas új embereket megismerni, miért ne szánnék rá valakire egy órát? A legrosszabb esetben nem történik semmi. De sokan jönnek vissza úgy hozzám egy randiról, hogy nem volt jó, nem érezték a szikrát. Egy találkozás nem találkozás szerintem.”

Nincs felső korhatár

Sem az önismeretben, sem a szerelemben nincs korhatár, csak a csodavárás helyett azt a döntést kell meghozni, hogy igen, ezt akarom. Kata egyik kedvenc példája erre az a nő, aki egy válás után húsz évvel idősebb, de tökéletesen hozzáillő párt talált, akivel tizenhárom boldog évet töltöttek együtt. Majd eltemette, meggyászolta második férjét, és visszatért Katához új párt keresni, hiszen a tagság örökre szól. Rövid időn belül megint férjhez ment.

Egy másik pár nagyjából egy hónapja talált egymásra, a férfi nyolcvankettő, a hölgy hetvennyolc éves. Elképesztően boldogok, múlt héten töltöttek fel egy közös képet a Facebookra, amin a tenger felett ejtőernyőznek. Tényleg sosem késő.

Keressük az Ország Örökifjú Szerelmespárját!

Jelöljétek magatokat szüleiteket, rokonaitokat, barátaitokat! Olyan párokat, akik elmondhatják magukról, hogy életük őszén talált rájuk a szerelem, és köszönik szépen, nagyon boldogok a partnerükkel. Az elején pont úgy izgultak, pont úgy drukkoltak és hitetlenkedtek, mint húszévesen. Küldjétek el pár mondatban, hogyan, mikor, milyen élethelyzetben ismerkedtek meg, és csatoljatok róluk egy fotót is.

A jelöléseket július 5. éjfélig várjuk, kattints a jelentkezési lapra!

Az öt legjobb történetet szerkesztőségünk tagjai választják ki, főszereplőit képriportban fogjuk bemutatni, és ti, olvasók szavazhatjátok meg, ki legyen közülük az ország kortalan szerelmespárja.

Szavazni lehet: július 19-július 29. éjfélig.
A nyertesek nevét július 30-án áruljuk el.

A nyertes pár 50.000 forintos Tesco ajándékutalványt és egy emlékplakettet kap.

A pályázathoz szükséges letöltendő hozzájárulási nyilatkozat
A pályázathoz szükséges leöltendő szerzői nyilatkozat