Francia orvosok szerint az e-cigi messze nem olyan ártalmas, mint a hagyományos

nlc | 2020. Január 02.
Kutatásukban hangsúlyozták: a megrögzött dohányosoknak a fele a hagyományos dohányzáshoz köthető betegségekbe hal bele.

A Francia Orvostudományi Akadémia szerint nincs miért hezitálniuk azoknak a dohányosoknak, akik az e-cigarettára való átállást fontolgatják – írja a 24.hu.

Fotó: Unsplash

Nyilatkozatukban kiemelték: az e-cigaretta „segít leszokni a dohányzásról”, ráadásul Franciaországban szigorúbb szabályok vonatkoznak rá, mint az Egyesült Államokban.

A szervezet aggódik amiatt, hogy Amerikában a tüdőmegbetegedések számának hirtelen megemelkedése, valamint a WHO által kiadott jelentés következtében – amely „kétséget kizáróan ártalmasnak” nevezte az e-cigarettát –bizalmi válság alakulhat ki az e-cigarettákkal szemben.

Az e-cigaretta-forgalmazást támogató Sovape egyesület megbízásából idén szeptemberben készült felmérés szerint ötből három francia gondolja úgy, hogy az e-cigi legalább olyan ártalmas, mint a dohányzás, pedig a tudományos konszenzus ellentmond ennek.

„A mostani bizalmi válság ezrek halálát okozhatja, hiszen a megrögzött dohányosok fele a hagyományos dohányzáshoz köthető betegségekbe hal bele – figyelmeztetett az Akadémia nyilatkozatában.

Exit mobile version