Igazi sikertörténet a marylandi Rehan Statoné, aki nehéz gyerekkor után a Harvard jogi karára készül.
Rehan még kicsit volt, amikor anyja elhagyta a családot, apjának pedig több munkát is el kellett vállalnia, hogy őt és testvérét eltartsa. Volt, hogy sokáig nem volt főtt étel az asztalon, a közműszolgáltatások is akadoztak, de Rehan nagyon jó sportoló lett, bokszolt, atletizált.
A tanulással viszont gondjai voltak, kisegítő iskolába akarták tenni, de apja nem engedte, ingyen korrepetitort talált neki – írja az Index.
Rehan végül jó, kitüntetett tanuló lett, ám a felvételije nem sikerült, boksszal, sportösztöndíjjal sem juthatott be, egy vállsérülés miatt abba kellett hagynia a sportot.
Rehan végül szemétszedőnek állt, kollégái a fiú tudását hallva nem értették miért. Meg is keresték a munkáltató fiát, Brent Batest, aki úgy döntött, szárnyai alá veszi Rehant. Közbenjárására először a Bowie Állami Egyetemre vették fel, majd második egyetemi évében a Harvard jogi karára is felvételt nyert.
(via)
(Kiemelt kép: Youtube)
- Feltalált egy fogbarát nyalókát, milliomos lett a 13 éves kislány
- „Én még petróleumlámpánál tanultam. A gyerekeim már íróasztalnál, lámpafénynél”
- „A fogyás gyökeresen változtatta meg a testemet, a személyiségemet és az egész életemet”