Vegán aktivisták szálltak meg egy ausztráliai éttermet

nlc | 2020. Augusztus 20.
Húsevés ellen tiltakozó vegán aktivisták zavarták meg vacsora közben a vendégeket egy ausztráliai étteremben.

Vegán aktivisták egy csoportja lepett el egy éttermet az ausztráliai Perth-ben. A Direct Action Everywhere tagjai vasárnap jelentek meg a Subiaco nevű helyen, hogy elmondják a vendégeknek a húsevéssel kapcsolatos fenntartásaikat.

Az akcióról készült videón látszik, hogy a demonstrálók egy „Volt az ételednek arca?” feliratú táblát tartottak maguk előtt, és azt kiabálták a megafonba, hogy „Ez nem étel, ez erőszak! Az állatok humánus levágása hazugság!”.

Mindeközben a vendégek épp a vacsorájukat fogyasztották, volt egy pár, aki éppen az évfordulóját ünnepelte. A tiltakozók megafonját végül elvették, és kidobták az étteremből, majd a csoport távozott a hely vezetőjének kérésére.

Kihívták a rendőrséget is, de addigra a tiltakozók már elmentek. Mint utólag kiderült, a koronavírus-járvány miatt az éttermek szigorúbb szabályok szerint fogadják a vendégeket, az aktivisták ezért asztalt foglaltak, hogy bejussanak.

(LadBible)

(Kiemelt kép: Facebook/Direct Action Everywhere – DxE – Perth)

Még több vegán akció az nlc-n:

Exit mobile version