Itt lehet szavazni 2019 legjobb társadalmi kezdeményezésére

nlc | 2020. Augusztus 26.
Idén 27 kezdeményezés került be a Civil Díj döntőjébe, közülük 9 szervezet nyerhet díjat, a legtöbb szavazatot kapó pedig a közönségdíjat veheti át.

Sütöde hátrányos helyzetű régióban, interaktív, életmentő flipper és filmkészítő foglalkozás gyermekotthonban – ez csak három kezdeményezés a Civil Díj 2020 döntősei közül.

Idén negyedik alkalommal díjazza kilenc kategóriában 2019 legsikeresebb kezdeményezéseit a NIOK Alapítvány a Civil Díj keretében. Ebből az egyik a közönségdíj, amihez kapcsolódva a napokban indult közönségszavazáson most bárki leteheti a voksát a számára szimpatikus kezdeményezés mellett.

Közel 100 kezdeményezés érkezett idén a Civil Díj zsűrije elé, amiből összesen 27 került be a döntőbe. Közülük kerül majd ki az a kilenc szerencsés szervezet, akik a legjobb kommunikációs kampány, legsikeresebb adománygyűjtés vagy éppen legjobb társadalmi vállalkozás díjat vihetik majd haza.

A 2016-ban indult Civil Díj további kategóriái és döntősei a Civildij.hu oldalon érhetőek el, a döntőbe jutott szervezetekre 2020. szeptember 14. éjfélig lehet szavazni, a legtöbb szavazatot kapott szervezet pedig a közönségdíjat veheti át a díjátadón.

További részletek és szavazás itt!

A Civil Díj programot a NIOK Alapítvány hozta létre, együttműködő partnere a Civil Iránytű Alapítvány. A program főtámogatója a MagNetBank, médiapartnere a Nők Lapja Café, valamint a Nonprofit.hu.

A Civil Díj korábbi díjazottjai:

Exit mobile version