Kemoterápiás kezelésének 1000. napján tömérdek biztató levelet kapott a rákos kislány

nlc | 2020. Augusztus 29.
A hétéves Zoe Ray három éve küzd a betegséggel.

A hétéves kislány Idahóból három éves kora óta küzd a rákkal, és kemoterápiás kezelésének ezredik napját ünnepléssel töltötte, bevonva örömébe másokat is az államokból. Ugyanis szerte az USA-ban küldtek az emberek képeslapokat Zoe Raynek, sok gyógyulást kívánva.

Zoe Ray / Facebook

Azt mondják, gondolnak rám, és megosztják bátorító történeteiket” – mondta el Zoe, aki most kezdi a második osztályt.

A lány mindössze ötéves volt, amikor a parkban játszva elesett és beütötte a fejét. Az orvosok vizsgálat közben felfedeztek a fejében egy pingpong labda nagyságú tumort. Zoét látóideg gliomával diagnosztizálták, amely egy ritka és lassan növekvő daganat, amely a szem és az agy összekötő idegeinek közelében helyezkedik el. Mivel a daganat olyan helyen volt, hogy nem tudták eltávolítani sebészeti úton, Zoe, aki mindeközben elveszítette a látását, kemoterápiás kezelést kapott 2017 végén. Az elmúlt években összesen háromfajta kemón esett át, mindegyiknek megvoltak a maga mellékhatásai és komplikációi.

 

Nagy valószínűséggel Zoe egész gyerekkorában kapni fogja a kezelést, amely a rosszullétek mellett az immunrendszer gyengülését is okozza, ezért a családnak nagyon kellett vigyáznia a lányra a koronavírus alatt.

A kezelés 1000. napja mégis ünnep lett a kislány számára, hiszen családja úgy döntött, megkéri a szomszédokat, a barátokat és a rokonokat, hogy vidítsák fel a Zoét egy képeslappal. Az ötlet aztán valahogyan elterjedt a neten, és Zoé majdnem 500 levelet kapott szerte az országból.

„Zoe azt mondja, a feje és a pocakja sem fáj, mióta a leveleket olvassa. Az ajtó mellett áll, izgatottan várva az újabb képeslapra” – mondta el a Good Morning Americának Zoe édesanyja.

Hasonló megható történetek

Exit mobile version