Jobb mint az igazi: tökéletes influenszernek nem születni kell

Ugyan még tombol a világjárvány, de ennek ellenére nem maradt el a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai rendezvénye, a CES. A pandémia miatt idén nem csődültek Las Vegasba a kiállítók, a vendégek és az érdeklődők, az eseményt online tartották meg. A rendkívüli idők pedig rendkívüli megoldásokat követelnek, az LG például egy virtuális influenszerrel, Reah Keemmel mutatta be az új termékeit. Reah Keem amellett, hogy természetesen mesélt arról, miért olyan csodálatosak a cég robotjai, megemlítette azt is, mennyire jó lesz, ha majd újra utazgathat. Mondjuk neki könnyű, hiszen nem hús-vér ember, és persze vannak számítógépes vírusok is, de ezek rá talán nem jelentenek akkora veszélyt, mint ránk a koronavírus. 

Reah Keem olyan szempontból nem számít forradalminak, hogy a virtuális influenszerek már köztünk élnek, mármint a digitális térben, de persze sokan megjegyezték, az ő jelenléte húzta alá igazán azt, hogy mennyire bizarr is volt az online CES, pedig hol lenne természetes egy CGI influenszer megjelenése, ha nem egy technológiai újításokat bemutató rendezvényen? 

A prototípus

A digitális sztárok jelensége nem újkeletű – elég csak a Gorillaz zenekarra vagy Hacune Mikura gondolni, vagy arra, hogy a Louis Vuitton 2016-os tavaszi/nyári kollekciójának kampányában a Final Fantasy videójáték-sorozat egyik karaktere szerepelt, igaz, őket nem úgy alkották meg, hogy valóságszerűek legyenek. De – tisztelet a kivételnek, lásd a Bratz babákra emlékeztető Noonoouri – a virtuális influenszereknél teljesen más a helyzet, ha valaki nem figyel oda, simán át tudják verni, ha csak az Instagramot vesszük, szétfilterezett, retusált, gyönyörűen megkomponált képek áradatában nem feltétlenül kell gyanút fogni akkor, ha valakinek természetellenesen sima mondjuk a bőre, sok internetes sztárnak is szinte csak a digitális avatárját ismerjük. 

Az első és talán legismertebb virtuális influenszer, Miquela Sousa (vagyis Lil Miquela) karrierje 2016-ban kezdődött, ekkor indult el az Instragram-fiókja, aminek most már majdnem hárommillió követője van. Felmerült, hogy a fiatal lányt egy brit modellről, Emily Badorról mintázták, és azt, hogy hasonlítanak egymásra, ő is elismerte. Sokáig nem lehetett tudni, hogy ki áll a projekt mögött, kinek is a gyermeke ő, majd 2018 áprilisában azonban egy másik CGI-lány, a Trump-szimpatizáns Bermuda „meghackelte” a fiókját, és követelte, hogy álljon elő az igazsággal. És ez meg is történt, egy kaliforniai start-up, a Brud felvállalta Lil Miquelát. 

Ez az év különösen fontos volt a 19 éves, brazil-amerikai Instagram-influenszer számára, hiszen a Prada vele reklámozta őszi/téli kollekcióját, a Time beválasztotta az internet 25 legbefolyásosabb embere közé, és egyre több és több helyen tűnt fel, egyre több márka látta meg benne a reklámértéket. 2019-ben például a Calvin Klein egyik reklámfilmjében is szerepelt, mégpedig egy igazi szupermodellel, Bella Hadiddal, virtuális csókjuk pedig kicsit ki is csapta a biztosítékot az LMBTQ-közösségben, a cégnek később elnézést is kellett kérnie.

Lil Miquela karaktere egyébként próbál beállni társadalmilag fontos ügyek mellé, volt, hogy szavazásra buzdított, és instagramos életrajzában például még mindig szerepel a #BlackLivesMatter. Ez persze dicséretes, csak hát sokak fejében nehezen áll össze, hogy ő valóságban nem létező személy, vagyis nincsenek saját, önálló gondolatai, és főleg azok ráncolják a homlokukat, akik szerint ő csak egy marketingeszköz, és úgy vélik, jó példa ez a látszataktivizmusra. Mondjuk az illúzió majdnem tökéletes, Lil Miquela virtuális életével tökéletesen másolja az igazi influenszerek életét, és bizony nemcsak digitális barátaival mutatkozik, hanem létező személyekkel is, olyan hírességekkel „lógott együtt” mint Diplo, Millie Bobby Brown vagy Rosalia, és amellett, hogy vannak „saját számai” mint ahogyan egy rendes internetes sztárnak kell, a Harlem Shake alkotójával, Baauerrel is „dolgoztak együtt”.

Modellváltás

Lehet, hogy Lil Miquela az első virtuális influenszer, de nem ő az első virtuális szupermodell, ez a cím Shudut illeti meg, akit egy brit divatfotós, Cameron-James Wilson álmodott meg, és egyik fő inspirációja a dél-afrikai hercegnő Barbie volt. Shudu akkor kezdte el halmozni a követőket, amikor Rihanna kozmetikai cége kitette az egyik fotóját, amin a Fenty egyik rúzsát viselte, és sokat köszönhetnek a Balmain vezetőtervezőjének, Olivier Rousteingnek is, aki felkérte Wilsont, hogy egyik kampányához tervezzen még két virtuális modellt: így született meg Xhi és Margot, akiknek sajnos csak ennyi dicsfény jutott, nem kaptak saját Instagram-fiókot. Wilson és Shudu sem úszta meg kritika nélkül, főleg, amikor kiderült, hogy Wilson fehér férfi, volt, aki azt vetette a szemére, hogy virtuális modelljével igazi színes bőrű modellek elől veszi el a munkát, márpedig a divat világának diverzitás terén egyébként is lenne hova fejlődnie.

– nyilatkozta Wilson, aki hozzátette, karrierje során sokszor dolgozott valódi nőkkel, és mindig elismerte a munkájukat. És leszögezte azt is, Shudu ugyan nem létezik,  de nem művi, hanem egy természetes szépség, aki ráadásul hiteles is.

Cameron-James Wilson azóta létrehozott egy másik modellt is, aki miatt már nem vethetik a szemére, hogy olyan szépségideált népszerűsít, ami a nők többsége számára elérhetetlen, mert persze Shudu nem valós, de ezt elsőre nem biztos, hogy mindenkiben tudatosul, és aki tudja róla, hogy ő egy CGI-modell, lehet, hogy akarva-akaratlan valahogyan mégis kapcsolódik majd hozzá, hasonlítani próbál majd rá. Brenn egy testpozitív virtuális modell, teltebb mint Shudu, és „vállalja bőrhibáit is”. Egyébként mindkettőjüket ugyanaz az ügynökség „képviseli”, és rajtuk kívül még öt digitális modellje van a cégnek.

Brenn egyike az üdítő kivételeknek, hiszen a virtuális influenszerek többségét a korábban már említett szépségideáloknak megfelelően tervezték, viszont van egy közös pont, ő sem öregszik. Ott van viszont Sylvia, őt Ziv Schneider filmrendező hívta életre. Sylvia 2020 májusában született, július 4-én debütált 30 évesen, és nemrég, 80 éves korában elhunyt. Ziv Schneidernek az ütött szöget a fejébe, vajon milyen hatással van ránk az, hogy egyre több virtuális influenszer vesz körül minket, és mindegyikőjük fiatal és szép. Vajon megváltoztatja azt például, hogyan látjuk önmagunkat, az öregedés folyamatát vagy emberségünket? Nem tagadta, hogy a projektet részben szatírának szánta, de Sylvia több volt egy görbe tükörnél, ő valóban egy barát volt, tele szeretettel.

Ez (nem) a való világ

Az elmúlt évek eseményeit nézve sokan – ha csak viccből is – feltették maguknak a kérdést, hogy mi van, ha egy szimulációban élünk? És néha tényleg nehéz megküzdeni azzal, hogy a valóság sokszor nagyon ügyesen elrejtőzik vagy elrejtik. Mindenhonnan ömlenek ránk az álhírek, az összeesküvés-elméletek, és egyre kevésbé hihetünk a szemünknek, a deepfake technológiának köszönhetően bárkinek az arcával vissza lehet élni, és néha az interneten keringő felvételeket készítő emberek sokkal jobb munkát végeznek, mint a nagy hollywoodi produkció trükkmesterei. A virtuális influenszerek mellett szól, hogy egyelőre egyikőjük sem igazán titkolta, hogy ő nem valós személy, bár biztosan sokan vannak, akik hosszabb-rövidebb időre így is bedőltek. És egyes szakértők azt jósolják, előbb-utóbb lesznek olyan digitális internetes sztárok, akik biztosan nem fognak lebukni.

Nekünk pedig hozzá kell szokunk ahhoz a gondolathoz, hogy az influenszerbuborék bizony nem fog kipukkani, sőt, és még több CGI-véleményvezér jelenik majd meg a közösségi oldalakon. De vajon mi ennek az oka? Az influenszerpiac egymilliárd dolláros ipar, és nagyon ambiciózus előrejelzések szerint a következő néhány évben 15 milliárd dollárra nőhet. És ugyan minden közösségi platform bizonyos fokig vonzza az influenszereket, de az Instagram a kedvenc terepük, állítólag az összes fiókjának 39%-át ők működtetik. Tekintettel arra, hogy egymilliárd aktív felhasználó lehet ezen a közösségi oldalon, ez elég sok influenszert jelent, és a márkák is legszívesebben itt hirdetnek.

És külön megéri virtuális influenszereken keresztül reklámozni, a Hype Auditor 2019-es felmérése szerint a virtuális influenszerek sokkal nagyobb közönséget vonzanak, egy valós influenszernek csaknem négyszer több Instagram-bejegyzést kellene posztolnia, hogy ugyanannyi követőt szerezzen, mint egy digitális kolléga. Nem véletlen, hogy 2019-ben a Lil Miquelát létrehozó cég, a Brud már legalább 125 millió dollárt ért, és egyre többen igyekeztek megszerezni egy szeletet az egyre ízletesebbnek és laktatóbbnak tűnő tortából. Tudtad például, hogy a KFC is megalkotta a saját digitális influenszerét, aki ugye Sanders ezredes fiatal és dögös mása? Mondjuk ez tökéletesen beleillik abba a trendbe, hogy a márkák a közösségi oldalakon általában úgy kommunikálnak, mintha személyek, pontosabban egy kedves ismerősünk lennének, közvetlenek, viccelődnek stb.

Halkan tegyük hozzá, a CGI-karaktereknek azért is jó közeg az Instagram, mert az nem annyira szól a valóságról, kicsit hamiskás, kicsit álomvilágszerű, kicsit művi és megszerkesztett, mindenki igyekszik a legjobb oldalát mutatni, és így digitális tökéletesség nem annyira tájidegen. És persze úgy tűnhet, hogy szinte minden Instagram-modell egyformán néz ki, nyilván valahogyan ki kell tűnni a tömegből. A virtuális influenszerek előnye, hogy egyrészt még mindig újdonságnak számítanak, és az új és szokatlan dolgokkal viszonylag egyszerű felkelteni az emberek érdeklődését, kíváncsi természetek vagyunk.

Ha pedig nem a mi szemszögünkből nézzük, hanem a hirdetők szempontjából, akkor nem nehéz belátni, hogy egy digitális influenszerrel sokkal könnyebb együtt dolgozni, mint egy igazi influenszerrel, mert – és ez nagyon csúnyán hangzik, de – könnyű irányítani, például biztosan nem fog olyan dolgokat posztolni, amik kínosak lehetnek, nem fog átigazolni a konkurenciához, pontosan úgy közvetíti a márka üzenetét, ahogyan kell, a személyiségük az igényeknek megfelelően alakítható, és így tovább. „Ezek a dolgok hatalmas pluszpontokat jelentenek a cégek számára, (a virtuális influenszerek) tökéletes márkakövetté válhatnak” – nyilatkozta Harry Hugo, a The Goat Agency társalapítója, aki dolgozott a Yoox, az online luxusmárka Daisy nevű digitális avatárján. Az emberi hiba lehetőségét természetesen nem lehet teljesen kizárni, hiszen a digitális karakterek mögött álló csapat emberekből áll.

Egyes szakemberek szerint egyébként már az igazi influenszerek is kezdik felfedezni, hogy milyen lehetőségek rejlenek a CGI-alteregókban. Mondjuk a sok filternek és retusnak köszönhetően, meg a gondosan fabrikált tartalmaknak köszönhetően az internetes perszónáikra már eleve avatárként tekinthetünk, de ez egy más kérdés. Wilson, a Shudu megalkotója szerint pedig a digitális doppelgängerek túlmutatnak az influenszerek világán, és egy kicsit hazabeszélt, amikor azt mondta, virtuális szupermodellje is segít abban, hogy egy kicsit jobban hozzászokjunk a gondolathoz. És talán sokakban nem is tudatosult, hogy tulajdonképpen már nekik is van ilyen avatárjuk, tegye fel a kezét, aki a Facebookon megcsinálta a saját kis mását, és egyszerű emojik helyett sokszor ezt rakja kommentekbe?

Hiba a Mátrixban

Az egyik kedvenc youtuberem, a médiatudományokkal foglalkozó Tiffany Ferguson különbséget tesz a digitális és az AI-influenszerek között. Szerinte az utóbbiak jelentik a nagyobb veszélyt mind az igazi tartalomgyártókra és internetes sztárokra, mind a közönségre, hiszen nekik könnyebb lesz „kiismerni” más mesterséges intelligenciákat. Nem titok, hogy az, hogy milyen tartalmak jönnek szembe velünk a közösségi oldalakon, nagyban függ az algoritmusoktól, és az alkotóknak ezekhez néha bizony nem könnyű alkalmazkodni, rendszeresen csavarnak rajtuk. Tiffany Ferguson szerint aggasztó, hogy ezeket az algoritmusokat úgy alkotják meg, hogy minél hosszabban magukhoz ragadják a felhasználó figyelmét, és a mesterséges intelligencia morális iránytűje néha nagyon rossz irányba is mutathat, példának a Microsoft  Tay nevű chatrobotját hozza fel, aki (vagy ami) egyetlen nap leforgása alatt teljesen egy szexmániás, trágár nácivá vált, gyorsan le is kapcsolták.

Ferguson aggodalmát fejezte is azzal kapcsolatban is, hogy míg most még nagyjából meg tudjuk különböztetni a virtuális influenszereket az igaziaktól, mert vagy rajzfilmszerűek, vagy a leírásban vagy máshogy is kommunikáljuk, hogy ők digitális lények, ez idővel meg fog változni, és tényleg senki nem tudja mi, ki igazi és ki nem, és így sokkal könnyebben lehet majd minket manipulálni. És ezzel nincs egyedül. Bár vannak olyan szakértők, akik azért megjegyezik, azért jár egy piros pont, hiszen a CGI-technológia lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy új és izgalmas módon éljék ki a kreativitásukat.

A virtuális modellek és az influenszerek, mint Lil Miquela és Shudu egyéb kérdéseket is felvetnek: számos országban van olyan szabályozás, ami arra kötelezi az influenszereket, hogy jelezzék, ha egy poszt fizetett hirdetés, szponzorált tartalom, de mi a helyzet akkor, ha az adott influenszer nem egy létező személy, hanem egy ismert vagy magát jól elrejtő cég bábja?

És elérkeztünk a leggyakrabban említett félelemhez, amire a maga módján Ziv Schneider projektje is reflektált. Hogyan hat az énképünkre, a mentális egészségünkre az, hogy a digitális tökéletesség ilyen módon lép szintet a közösségi oldalakon, hogy az irreális szépségideálok már nemcsak valós személyeken keresztül szivárognak be az életünkbe, hanem ott vannak a virtuális influenszerek, akikről viszont biztosan soha nem fog előkerülni olyan előtte-utána kép, ami megmutatná, hogy ők is csak emberek. Hiszen nem azok. Természetesen lehet azzal érvelni, hogy ők nem is igaziak, de erről néha könnyű megfeledkezni, hiszen majdnem annyira hitelesek, mint az igazi influenszerek gondosan szerkesztett posztjai, és, ahogyan Lucy Robertson, a Seen Connects influenszerügynökség vezetője fogalmazott:

Az influenszerek vélt és valós élete:

• Az influenszerek valódi élete: szobatársak leleplező sztorijai következnek
• „Szükségünk van a testkép normalizálására” – két külföldi influenszer, akik vállalják magukat és a nehézségeiket
• Charli D’Amelio: egy átlagos tinédzser, aki 100 millió követővel írt TikTok-történelmet