Több százezer ember beoltását tervezik a következő egy hétben

B.Esz. | 2021. Március 10.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője szerint több százezer adag oltóanyagot szállítottak ki az oltópontokra és a háziorvosokhoz, és nő az oltás iránti bizalom is.

Ütemesen és jól halad a koronavírus elleni oltás Magyarországon, a következő egy hétben is több százezren kaphatnak vakcinát – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Budapest, 2021. március 6. Az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni vakcinájával olt be egy pácienst Balogh László, az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő otoneurológus fõorvosa a kórház oltópontján 2021. március 6-án (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Galgóczy Ágnes elmondta, több százezer adag oltóanyagot szállítottak ki az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Az utóbbiak most a 60 év feletti embereket oltják – tette hozzá.

Szólt arról is, a felmérések szerint egyre nő a vakcinák iránti bizalom, amit alátámaszt az is, hogy egyre többen regisztrálnak a vakcinainfo.gov.hu oldalon, már majdnem hárommillióan jelezték, hogy szeretnének oltást.

Galgóczy Ágnes tájékoztatása szerint a most pusztító brit vírusmutáns fertőzési rátája meghaladja a hármat, vagyis egy ember három másiknak adja tovább. A normál koronavírus fertőzési rátája kettő és három között volt. „Ebből következően sokkal több ember kerülhet kórházba és szorulhat akár intenzív osztályos kezelésre” – tette hozzá.

A főosztályvezető elmondta azt is, április elejéig szeretnének mintegy kétmillió embert beoltani, ami nagyban függ attól, hogy a védőoltások időben megérkeznek-e. Reményei szerint nyárra már nagyon sok embert olthatnak be, akár elérhetik a nyájimmunitást is.

(MTI)

További koronavírushíreink

Exit mobile version