nlc.hu
Életmód

Rusvai Miklós szerint megakadályozható a járvány elszabadulása

Rusvai Miklós szerint nem lesz napi 500 áldozat, irreálisnak tartja az amerikai járványelemzők előrejelzését

A Klub Rádiónak nyilatkozó Rusvai szerint nem lesz olyan sok áldozata a koronavírus-járvány harmadik hullámának, ahogy azt a tengerentúli elemzők jósolják.
Évtizedekig velünk marad még a koronavírus

A hazai szakember szerint az oltási kampány és a friss zárlati intézkedésekkel megakadályozható a járvány hazai elszabadulása. Rusvai Miklós egyetemi tanár szerint ugyanis az adatok megállapításánál a nemzetközi járványmodellezők legtöbbször nem veszik figyelembe a már meghozott védelmi intézkedéseket és az immunis emberek számát. 

Rusvai a Bill Gates alapítványa által támogatott intézet, az Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) előrejelzéseire reagált, mely szerint a járvány harmadik hullámában minden eddiginél több ember fertőződhet és halhat meg Magyarországon, azaz március végén Magyarországon naponta 500 ember halhat meg koronavírus miatt, júliusig pedig több mint 40 ezer halálos áldozata lehet a járványnak.

Számításaik szerint Magyarországon április elején tetőzhet a járvány, és a legjobb esetben is június vége felé csökkennek drasztikusan a számok. 

Rusvai úgy véli, akkor lennének reálisak az amerikai elemzők előrejelzései, ha nem volnának életben szigorú járványügyi intézkedések. A virológus azt is elmondta, hogy sokkal rosszabb előrejelzések voltak az 1. és a 2. hullám alatt is, amelyek a korlátozások miatt nem következtek be, így tartja magát ahhoz az elképzeléséhez, hogy 2 hét múlva lesz meg a hatása a korlátozásoknak és az eddig beadott oltásoknak, és nem valósul meg az a halálozási szám, amelyet az IHME előrevetített.

(Klubrádió)

Fotó: Getty Images

Vakcina-hírek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top