Jó hír: a nyári táborozás ára idén nem, vagy csak alig emelkedik

Á.K. | 2021. Május 17.
Bár a nyaralásunk ára idén az egekben lehet, legalább a gyerekek nyári táborozására nem kell számottevően többet költenünk a tavalyinál.

A nyaralásunk idén drágább lesz, de azért jó hírrel is szolgálhatunk. A táboroztatók 70 százaléka idén nem tervez áremelést, vagy csak minimálisat. Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító oldal vezetője a Pénzcentrumnak elmondta, hogy emiatt a legtöbb táborozó gyerek idén is a tavalyi árakon táborozhat – szemlézte a hvg.

Boldog táborozók (Fotó: Pixabay)

Az is kiderült, hogy a napközis tábor átlagára idén 33-35 ezer forint, míg az ottalvósé 53-55 ezer forint. Az árkülönbségek azonban megdöbbentően nagyok lehetnek. Lehet találni ottalvós tábort már 26 ezer forintért, de akár 300 ezer forintért is. A jelentkezések alapján a sport-, kaland- és angoltáborok a legnépszerűbbek, de sokan jelentkeznek kézműves- és lovastáborokba is. Népszerűnek számítanak az informatikai táborok, vagy az olyan különlegesebb táborlehetőségek is, mint a katonai kiképzést imitáló tábor vagy a jobb agyféltekés rajztábor is. Mint korábban kiderült, ha a járvány miatt egy nyári tábort lemondanak, az előre kifizetett összeg visszajár

Hogyan nyaralhatunk idén?

Exit mobile version