A héten 275 településen lesz szúnyogirtás

H.K. | 2021. Augusztus 16.
A gyérítést a hőségriadó lejárta után kezdik.
szúnyog

A héten a tervek szerint 274 településen és tizenegy budapesti kerületben, 121 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat – tájékoztatott a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn.

A legtöbb helyen földi kémiai módszerrel, autóról permetezik a vegyszert, de 122 településen és hat budapesti kerületben légi kémiai kezelésekkel is kiegészítik a földi védekezést. Négy budapesti kerületben és 104 településen ugyanakkor csak földi, Budapest III. kerületében és Győrben pedig csak légi módszerrel dolgoznak majd.

Az elmúlt napokban végrehajtott kezeléseknek köszönhetően a Duna felső szakaszán mérséklődött a szúnyoginvázió, amely a folyó korábbi áradása miatt alakult ki. A Duna középső és alsó szakaszán, a part menti településeken azonban továbbra is jelentős a szúnyogártalom, ezért ott koncentrálják a gyérítést.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is fokozott védekezés lesz, de több településen permeteznek Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében, valamint Székesfehérváron is.

A hőségriasztás ideje alatt nem végeznek légi permetezést, ezért a hétfőre meghirdetett légi kezeléseket a pótnapon hajtják végre. A földi permetezést napnyugta után kezdik, az augusztus 20-ai ünnepségek miatt pedig péntek este sehol nem lesz szúnyoggyérítés.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a beavatkozások tervezett helyéről és időpontjáról szóló információk megtalálhatók a katasztrófavédelem honlapján.

További friss híreink:

Exit mobile version