„Amikor a gyerekem közölte, hogy ő genderfluid, egy pillanatig nem értettem semmit”

Brad Pitt és Angelina Jolie gyermeke, Shiloh kapcsán mostanában reflektorfénybe került a genderfluid kifejezés, ami a mai kamaszok szüleinek talán nem is olyan ismeretlen, hiszen egyre több tizenéves gyerek fedezi fel, hogy a saját nemi identitása nem egyszerűsíthető le lányra vagy fiúra. Te hogyan reagálnál, ha a gyereked azt mondaná, hogy nonbináris, genderfluid vagy bármelyik másik nemi identitásban találta meg önmagát?

Nem csoda, ha nem értesz semmit

Shiloh esetében nagyjából kétéves kora óta az a hír járta, hogy fiúnak érzi magát egy lány testében, azaz transzgender gyerek, majd inkább nonbinárisként definiálták, aztán nemrég lányosan öltözve kapták lencsevégre, amivel kicsit összezavarta a rajongókat. Nem mintha bárkinek bármi köze lenne amúgy hozzá, hogy milyen nemi identitása van Shiloh Jolie-Pittnek, de nyilván ezen csámcsog a fél világ, amióta megnövesztette a haját és fülbevalót tett a fülébe, hogy akkor most milyen neműnek érzi vajon magát. Jelenleg a genderfluid mellett tette le a többség a voksát az ügyben. Hasonlóképpen kérdőjeleződött meg Anikó lányában is a saját nemi identitása, az anya őszintén mesélt arról, milyen érzések kavarogtak benne a lánya coming outja után.

Anikó elfogadó, liberális szülő, aki feltétel nélkül szereti a gyerekét. A lánya 15 évesen elé állt és közölte, hogy genderfluidnak érzi magát, amitől az anya hirtelen lefagyott, de aztán az elfogadásáról biztosította a gyerekét. „Amikor a gyerekem közölte, hogy ő genderfluid, egy pillanatig nem értettem semmit, azt sem tudtam, hogy most ez az információ mit jelent.

Lehet, hogy egy ilyen kérdéssel a fél világot megsértettem volna, de szerencsére a lányom jól ismer, tudja, hogy semmi rossz szándék vagy gúny nem volt a kérdésemben, hanem tényleg csak próbáltam megérteni, hogy mit jelent a genderfluid. Készségesen elmagyarázta, hogy néha fiúnak érzi magát, és ilyenkor szeret fiúruhákat hordani, és szeretne vásárolni egy chest bindert is, ami ezeken a napokon leszorítja a mellét. Ez utóbbin nagyon meglepődtem, és persze féltettem is, nehogy kárt okozzon magában a leszorítással. Ahhoz, hogy teljesen képbe kerüljek, azért el kellett olvasnom pár cikket a genderfluid és egyéb nemi identitások témájában, mert az abszolút, megkérdőjelezhetetlenül női identitású agyam nehezen fogadta be az információt, hogy a lányom néha fiú. Az elfogadás azonban nem is volt kérdés, megköszöntem a gyereknek, hogy megosztotta velem ezt a személyes infót magáról és biztosítottam róla, hogy segítek neki bármiben, ha szüksége van rám.”

Nem az ítélkezés a feladatunk

Anikó hozzáteszi, hogy egyértelmű volt számára, hogy szereti a gyerekét, hiszen mindegy, hogy mi a nemi identitása vagy szexuális irányultsága, az a gyerek magánügye, neki anyaként csak az a feladata, hogy feltétel nélkül szeresse. Ám közben belül nem volt olyan egyszerű elfogadni a helyzetet. „Nehéz megmagyarázni, milyen gondolatokkal küzdöttem. Mindez nem a gyerekről vagy a nemi identitásáról szólt, hanem a saját tudatalatti elvárásaimról a lányom felé. Például erre a hírre elbizonytalanodtam, hogy lesz-e unokám, aztán aggódtam, hogy nem talál párt magának és magányos lesz emiatt, úgy általában azt éreztem, hogy össze vagyok zavarodva és nem tudtam, hogyan közelítsek ebben a témában a lányomhoz.

Az is okozott egy kis zavart, hogy nem tudtam, hogyan kellene szólítanom – folytatja Anikó –, hiszen nem olyan egyértelmű a genderfluid helyzet, mint mondjuk egy transznemű gyerek esetében, amikor a lányodból fiad lesz, és fiúnéven hívod onnantól kezdve. A lányom esetében azonban nem tudhatom, hogy aznap legbelül fiúnak vagy lánynak érzi magát – hogyan találhatnám ki, mi neki a jó épp az adott napon. Bár mondta, hogy mi a választott neve fiúként, fogalmam sem volt, hogy nekem mikor kellene őt ezen a néven szólítani. Alaposan belekeveredtem a saját kérdéseimbe, miközben nem mertem neki feltenni egyiket sem, mert mi van, ha olyat kérdezek, amivel megbántom vagy elüldözöm magamtól. A férjem sem segített a helyzeten, mert csak legyintett az egészre, és azt mondta, hogy neki mindegy, az a fontos, hogy a lányunk jól érezze magát a bőrében, és szemmel láthatóan ezzel le is tudta az egészet.

Egészen addig tartott a zavartság érzése, amíg úgy nem döntöttem, hogy nem akarom minden részletében megérteni, mi az a genderfluid, hiszen nekem csak az a fontos, hogy a lányom boldog legyen. Egyáltalán nem számít, hogy a nemi identitása merre változik, a szívem elfogadja és szereti őt minden formában és indentitással, a többi nem érdekes. Amikor erre az álláspontra jutottam, akkor már képes voltam feltenni neki normálisan a kérdéseimet is, úgyhogy azóta például azt is tudom, hogy nem várja el, hogy más néven hívjam a fiúnapokon, nem az a lényeg neki, hogy mások milyen néven szólítják, vagy milyen neműnek címkézik, hanem az, amit ő saját magáról érez belül.”

„Coming out” helyett „letting in”

Anikó véleményével cseng egybe dr. Kevin Leo Yabut Nadal pszichológus professzor tanácsa is, miszerint a szülő legfontosabb dolga az, hogy szeresse a gyerekét, nem pedig az, hogy ítélkezzen felette. Törekedni kell arra persze, hogy megértsük, mi zajlik a világban körülöttünk és mit jelent az, ha genderfluid, nembináris vagy épp transzgender a gyerek, de valójában nem kell az egész LMBTQ szótárban elmélyedni, csupán tudomásul kell venni azt, amit a gyerek elmond nekünk és az elfogadásunkról kell biztosítani.

A szakember szerint a „coming out”, azaz az előbújás nem is igazán jó kifejezés arra, amikor a gyerek elmondja, hogy milyen nemi indentitás vagy szexuális orientáció jellemző rá, mert sokkal inkább kellene „letting in”-nek, azaz beengedésnek hívni, ugyanis ilyenkor a legbelsőbb magánügyét osztja meg velünk. Beenged a belső körébe, amire szülőként joggal lehetünk büszkék, mert ez azt is jelenti, hogy olyan biztonságos légkört sikerült otthon teremteni, amiben megnyílhat nekünk a gyerek. És persze azért sem túl jó kifejezés az előbújás, mert az lenne az ideális, ha nem kellene rejtőzködniük, ahonnan előbújnak, hanem mindenki élhetne önazonosságban mások ítélkezése nélkül.

Ha csak ennyit tennének a szülők, hogy elfogadással állnak a gyerek bejelentéséhez a nemi identitásáról vagy szexuális orientációjáról, akkor megváltozhatna az eddigi, nem annyira pozitív tapasztalat az előbújásokkal kapcsolatban. Nem kapcsolódna össze a szégyenérzettel az, hogy olyanok a gyerekeink, amilyenek. Mégis miért olyan nehéz ez, hogy levegyük a nemi identitásról és szexuális irányultságról a stigmát? Dr. Nadal szerint többek között azért, mert a szülők első reakciója a társadalmi elvárásoknak és nemi sztereotípiáknak megfelelően általában az, hogy úgy érzik, „elrontottak valamit”, és azért lett „más” a gyerekük, ettől frusztráltak lesznek és nem tudnak nyitottan, a szülői szeretetet szem előtt tartva viszonyulni a gyerek identitásához. A pszichológus azt javasolja, hogy szülőként a gyerek testi-lelki jóllétére koncentráljunk, amikor elmondja a legbelsőbb érzéseit, ne pedig arra, mit fognak szólni a szomszédok – ha ennyit sikerül megtenni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ilyen kiindulópontról csak jól tudunk reagálni az előbújásra, vagyis a beengedésre.

Nemi sztereotípiák:

• Nem kell sajnálni a férjemet, mert nem szültem neki fiút!
• Ezért jó, ha a fiad babázni akar
• Mitől lesz valaki férfias, és mikor mérgező a férfiasság?