„Túl szép vagyok, ezért törölték az Instagram-oldalamat” – állítja a szlovák modell

nlc | 2021. November 08.
Veronika Rajek orvosi papírt is bemutatott arról, hogy minden természetes rajta.

Jelenleg 1,1 millió követője van Instagramon Veronika Rajeknek. A 25 éves szlovák modell szerint ez már a sokadik oldala, mert rendszeresen törlik azt.

A jelenleg Bécsben élő Veronika a LadBible-nek azt mondta, hogy nyilván azt hiszik róla, hogy robot, vagy egy mesterséges intelligencia, mást nem tud elképzelni, miért törölnék az oldalát. Úgy véli, hogy azért törlik, mert túl szép és ez beleillik a diszkrimináció fogalmába.

Mindennek tetejébe Veronika állítja, alig vannak barátai, mert az emberek zavarba jönnek tőle, nem mernek közeledni hozzá.

A modell rengeteg utálkozó üzenetet is kap, amiben azzal vádolják, hogy túl sokat retusálja képeit és biztosan kés alá is feküdt. Mindegyiket tagadja, csak a bőrhiba-eltüntető filtert teszi a képeire. Szerinte a jóistentől kapta a gyönyörűségét, és egy orvos még azon is elalélt, hogy természetesek a mellei. Erről pedig igazolást is mutatott követőinek.

Veronika szerint ez nem volt mindig így, a gyerekek lapos zsiráfnak csúfolták az iskolában. Most azonban örül külsejének és az sem zavarja, hogy kevés barátja van, jól elvan egyedül is.

(via)

Exit mobile version