Az utóbbi években több formában is kezdtél foglalkozni a klímavédelemmel, a környezettudatossággal. Volt egy TED-es beszéded, a Comedy Centralon nemrég mutattátok be Janklovics Péterrel és Szabó Balázs Mátéval közös, Zöld stand-up – Est a fenntarthatóságról című előadást, a Greenpeace kérésére alternatív tárlatvezetést tartottál a fertői gigaberuházásnál, illetve a Facebook-oldaladon is sok vonatkozó cikket osztasz meg, Mikor és hogyan kezdett el érdekelni a téma?
Először magánemberként kezdtem foglalkozni vele, majd láttam, hogy ez egy olyan téma, ami érint mindenkit, és úgy gondoltam, hogy azonkívül, hogy megpróbálok magam is környezettudatosabban élni, azzal tudom a legnagyobb hatást elérni, ha beszélni kezdek róla. A humor sokkal befogadóbbá tesz, az ember úgy működik, hogy ha nevet, akkor sokkal jobban megjegyzi azt, ami utána hangzik el. A nevetéssel nyitott kapun sokkal több információ jut be: a szórakoztató információátadás működőképes a tudomány szerint is. Persze nem mindenkihez vezet a humoron át az út, de másként is el lehet juttatni ezeket az üzeneteket. A legjobb módszer a példa, a társaink viselkedése. Az ember valójában társas lény, és minél többen viselkednek valamilyen módon, az annál nagyobb hatással van azokra, akik másként csinálják.
Ha a humort is használod közvetítőként, ez a feladat, amit magadra vállaltál, felelősséggel is jár. Érzed ennek a súlyát?
Igen, valóban azzal jár, de ez jó. Úgy érzem, hogy sokakat sikerült legalább arra rávenni, hogy tegyék meg a kezdeti lépéseket. És azt üzenem mindenkinek, nem kell azonnal óriási változásokban gondolkodni, induljanak el kis lépésekben. Persze nem annyira, mint a mostani ENSZ klímakonferenciájának résztvevői.
Akit egy kicsit is érdekel a klímavédelem, az nyomon követte a találkozót, és ezek szerint te is így tettél. Most, hogy véget ért a COP26, mi a véleményed az ott történekről, az ott tett ígéretekről?
Ugyanaz az önzőség volt tetten érhető, ami egyébként a fogyasztói társadalmat is jellemzi. Az emberekből hiányzik az önkorlátozás, ha van lehetőségem valamit megvásárolni, akkor azt meg is veszem, ez a hozzáállásunk, miközben – amellett persze, hogy nagyon sok egyéb mást is tehetünk az ügy érdekében – a klímaváltozás érdekében önfegyelmet kellene gyakorolni, vagyis hogy nem feltétlenül ragadok meg minden lehetőséget arra, hogy megvegyek valamit. Fontos tudni, hogy a klímaváltozásért nagyrészt a tehetősebbek felelősek, az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős hányada hozzájuk köthető. Itt is ez volt a jellemző, az volt az egyik legnagyobb vitapont, hogy vannak szegényebb államok vagy országok, amelyeknek a fejlődése nem elképzelhető karbonsemleges módon, ám nagyon kis lépéseket voltak hajlandóak csak tenni a nagyobb államok. Ez azonban egy nagyon nagy ostobaság, nem marad meg lokális szinten a probléma, és gazdag államok közül is van, akit ez súlyosan érint, például Ausztráliát vagy az Egyesült Államokat.
A klímacsúcs alatt érkeztek olyan hírek, hogy az Egyesült Államok és Kína elkezdett legalább ebben a kérdésben közelíteni egymáshoz. Szerinted a klímaválság olyan krízishelyzet, ami előbb-utóbb tényleges globális összefogáshoz vezethet?
Abszurd módon arányaiban lehet, hogy ezekben a nagyobb országokban magasabb a zöld energia aránya. Kínában és Amerikában is volt zöld hullám, amikor a törvényalkotással ösztönözték a zöld befektetéseket, sőt most is vannak ilyen lehetőségek, de tudni kell, hogy sokkal nagyobb károkat is szenvednek el a klímaváltozás következtében. Az Egyesült Államok infrastruktúrája sokkal nagyobb, mint mondjuk egy afrikai országé, és például ha csak tengerparti települések lakhatatlanná válását és annak az ingatlanpiacra gyakorolt hatását nézzük, az sokkal durvább, mint bárhol a világon. Józan ésszel az ő érdekük is az lenne, hogy összefogjanak, hogy a zöldítés irányába lépjenek. De hát nem mindegy, hogy honnan indulunk, 51 gigatonnányi éves szén-dioxid-kibocsátásról beszélünk, és ettől mind meg kell szabadulni, hogy még érdemben lehessen a bolygót üzemeltetni, és mivel ezek az országok jelentős kibocsátók, így a felelősségük is elég nagy.
Nem elvitatva, hogy a döntéshozókon és a nagyvállalatokon nagyon sok múlik, hogy látod, hol van az egyén felelőssége a klímaváltozás elleni harcban?
Kétféle hozzáállás van, amivel találkozom. Azok közül, akik elhiszik, hogy ez létezik, és befolyással bír majd az életükre. Van, aki abban bízik, hogy a technológia ezt megoldja, és van, aki azt gondolja, előbbi nem elég, hanem egyéni szinten is komoly változásokra van szükség ahhoz, hogy a kibocsátást csökkentsük. Ami a technológiai újításokat illeti, részben valóban megoldást jelentenek, de ehhez a politikai döntéshozókat kell rávenni, hogy olyan törvényi környezetet teremtsenek, ami lehetővé teszi, megérje alkalmazni ezeket a technológiákat, és a nem karbonsemleges módszerek ne legyenek olcsóbbak, ne érje meg jobban azokba fektetni. Nekünk választópolgárként pedig az a dolgunk, hogy legyen szó akár helyi, akár országos, akár uniós szavazásról, hogy azokat támogassuk, akik a klímacélok megvalósítása mellett állnak. Alapvetően egyébként jóval kevesebb embernek és vállalatnak kell komoly áldozatokat vállalni, már ha az áldozat, hogy legyen jövőnk, mint amennyiről azt gondoljuk, hogy meghatározzák ezt a problémát, a lényegi kibocsátást. Csak viszonyításképpen, egy átlagos magyar szén-dioxid-kibocsátása 5 tonna körül van, és majdnem ennyi a kibocsátása (4,5 t) egy hongkongi repülőútnak is premium economy osztályon, és ugye általában nem a szegényebbek utaznak Hongkongba, ahogyan városi terepjárókat sem ez a réteg vásárol.
Litkai Gergely
Te milyen változásokat vezettél be, hogy sokkal környezetbarátabb módon élj?
Az esten is beszéltem arról, hogyha valaki most váltana, akkor mivel érdemes kezdeni, milyen szokásokon érdemes változtatni. Az egyik előbb már említett repülés, nagyon károsak a környezet szempontjából, a transzatlanti és a transzkontinentális járatok, de az ennél jóval rövidebb utak is, ezért ha a környező országokba mennénk nyaralni, akkor érdemes a vasúthálózatot használni, és igaz ez a belföldi vakációnál is. Én is próbálok eszerint élni, és az elmúlt 2-3 évben ez sikerült is. Az sem mindegy, hogy mivel közlekedünk a hétköznapokban, hogy az ember gyalogol, biciklizik, tömegközlekedést használ vagy mindenhova olyan autóval megy, aminek nagy a kibocsátása. Aki nem szívesen mondana le az autó adta kényelemről, ez számára a praktikus, ám éppen lecserélné a régi kocsiját, annak érdemes elektromos autót venni, amennyiben megteheti, és amennyiben ki tudja használni a technológia adta lehetőségeket, tehát mondjuk tudja tölteni otthon is. A harmadik dolog, amivel a legnagyobb változást tudjuk elérni, az a táplálkozás. Mielőtt ezzel vádolnának, nem vagyok vegán hittérítő, de a flexitariánus étrend, vagyis amikor az ember csökkenti a bevitt húsmennyiséget, az jó választás lehet, főleg, ha ügyel arra, honnan szerzi be az ételt, tehát nem chilei áfonyával próbálja csökkenti a karbonlábnyomát. Ami pedig a pénztárcának is jót tesz, az a lakás energetikai korszerűsítése, akár már egy napelemmel, napkollektorral, jobb hőszigeteléssel, a garázskapunak a szigetelésével is jelentős megtakarításokat tudunk elérni. És ez nem egy utolsó szempont, főleg most, hogy az energiaárak kezdenek elszállni, és a jövőben ezen beruházások a megtérülése még inkább rövidülni fog. Visszatérve a villanyautókra, ha benzin- és gázolaj-árak tartósan magasan maradnak – ugyan most ez hatóságilag rögzítve lett itthon –, akkor ezeknek a megtérülése is gyorsabb lesz, és sokkal több embert vehet rá arra, hogy váltson.
Az, hogy ki milyen étrendet követ, megosztó kérdés tud lenni, mind a vegánok, illetve vegetáriánusok, mind a húst is fogyasztók között is vannak olyanok, akik nehezen tudják elfogadni, hogy valaki másként táplálkozik, főleg, ha a másik fél meg is akarja őket győzni az igazukról.
Senki sem szereti, ha megmondják neki, hogy mit hogyan csináljon, az étkezésnél, aminek nemcsak a gasztronómiai élvezetekről szól, hanem létfenntartási funkciója is van, szintén ki tudja csapni a biztosítékot, ha valaki megpróbál beleszólni. Mindeközben persze azt nézzük, hogy mennyi zöld terület, mennyi növény kell ahhoz, hogy adott egységi kalóriát előállítsunk, akkor nem mindegy mit és mennyit eszünk. Ha valaki megeszik egy répát, az egy kalóriát jelent. Igen ám, de ha ezt felszorozzuk azzal, hogyan hányan élünk most a bolygón, és hogy a népesség tovább növekszik, akkor már más a helyzet. És akkor beszéljünk a húsokról, a marhánál hatszoros szorzó, ugyanannyi növényből hatszor annyi kell, hogy ugyanannyi kalóriához jussunk. A marha nemsokára egy ünnepi ételt lesz, mert annyira egekbe szökik majd az ára. Ami még a marhák ellen szól, az a metántermelés, ami hozzájuk köthető. A marhának többüregű gyomruk van, és részben baktériumok bontják le a táplálékot, így keletkezik metán. Hogy ez a folyamat kevesebb metán kibocsátásával járjon, arra rengeteg kísérlet van, de ezek nem oldják meg a problémát önmagukban. Ha tömegesen állunk át a húsfogyasztásra, ahogy egyre több jólétben élő ember lesz világszerte, akkor ezek olyan költségek lesznek a klímaszámlában, amit nem tudunk kifizetni.
A Comedy Centralon lesz látható a Számok című ested is, ami hat éven keresztül futott, de amit idén levetettek a műsorról. Miért döntöttek így?
Nagyon ritka az olyan előadás nálunk, ami hat évig megy. Most úgy gondoltam, hogy annyi új ötlet van, amit meg szeretnénk valósítani, hogy ne foglaljam itt a helyet, így inkább befejeztem.
Az évek során nyilván frissítetted a számokat, adatokat, mi volt a legmegdöbbentőbb változás?
Az előadásban szerepeltek olyan adatok is, hogy éppen milyen az euroárfolyam, mennyibe kerül egy liter benzin, és amikor visszanéztem az első preziket, akkor látszott, hogy az euró és az üzemanyag is megütötte a jackpotot.
A klímaválság és a koronavírus-járvány is azt mutatta meg, hogy az emberek mintha kezdenék elveszíteni a hitüket a tudományban. Illetve, hogy mennyire gyenge lábakon állnak a tudományos és technológia ismereteink. Nemrég hoztak nyilvánosságra egy kutatást, ami szerint a magyarok egyharmada szerint a dinoszauruszok idején már éltek emberek a Földön.
Tulajdonképpen ugyanazt látjuk a világban, ami a pénzzel is zajlik, monopolizálódik a tudás is. És hiába van hihetetlen gazdagság a Földön, amit mi magunk termeltünk meg, nagyon kevés nemzet, ember között oszlik meg, a kutatásban, fejlesztésben, oktatásban is ilyen monopóliumok alakulnak ki, ám ez egyre rosszabb hatékonysággal szivárog le a társadalomban. Ennek egyébként az is oka, hogy akkor működik jól egy demokrácia, a piacgazdaság, ha alacsonyak a belépési korlátok, akár a piacra, akár az oktatásba, akár a politikába. Ilyen fontos belépési korlát az oktatás színvonala. És hogy ez milyen komoly befolyással tud lenni a társadalomra, az jól mutatja például az oltási hajlandóság is, amely együtt jár jelentős mértékben az iskolai végzettséggel is. Vagyis ez a jelenség nemcsak azt idézi elő, hogy vannak, akik azt gondolják, hogy együtt éltünk a dinókkal, hanem az egyes problémák megoldásával sem tudnak megküzdeni, mert hiányzik az információ vagy a tudományos módszerek, amikkel ezeket meg lehet oldani. Természetesen, akinek van igénye, annak van lehetősége arra, hogy eligazodjon a ránk zúduló információk rengetegében, az információnak ugyanis még mindig jelentős piaca van, ami azt jelenti, hogy nagyon sok jól strukturált információ érhető el. Ha kapok egy információt, és az befolyásolja az életem, fontos egy döntéshez, érdemes utánanézni, hogy milyen alternatív források állnak rendelkezésre, meggyőződjek róla, hogy tényleg megbízható-e a médium, jók-e az adatok, jól értelmezte-e őket az, aki használta. A kritikus olvasással, a több forrásból való tájékozódással azért elég jól el lehet navigálni még ebben a világban is.
Az embernek mégis az az érzése, hogy egyre abszurdabb világban élünk, hogy nehéz eldönteni, hogy mi a vicc, mi a komoly, sokszor gondoljuk azt, hogy ilyen nincs, és mégis van.
Nem élünk abszurdabb világban, csak azok az információk jutnak el hozzánk dömpingszerűen, amik valamilyen okból kiemelkednek, ahonnan te tájékozódsz, nem arról számolnak be, hogy ma is átlagos napot élt 7 milliárd ember. És persze ahogyan egyre több ember él a Földön, egyre nagyobb az esélye annak, hogy szokatlan dolgok fognak történni, ám mivel nagyon sok korszakról nem áll rendelkezésünkre ennyi információ, nehéz is összehasonlítani, hogy mondjuk az ókori Róma kevésbé volt-e abszurd mint a mostani világunk. Ráadásul a saját sztenderdjeinkkel, mostani ismereteink birtokában mérjük, hogy mi az abszurd. A számok pont ebben segítenek, hogy a túlzottan pesszimista vagy optimista hozzáállásunk a realitás talajára hozzák vissza. Ezért szoktam mindenkinek azt tanácsolni, hogy ne mondja, hogy utálja a matekot, mert az nagyon is jó viszonyulást ad a világ dolgaihoz. A matematika a tantárgy, amiről sokan azt gondolják, hogy soha nem fogja tudni használni, és sokszor ez egy önbeteljesítő jóslat lesz, hiszen amikor használniuk kellene, nem is tudják, hogy egyáltalán szükségük van rá az adott helyzetben.
A matematika sokak számára igazi nemszeretem tantárgy. Hogyan lehetne ezen változtatni?
Nem vagyok szakértője az oktatásnak, de azt látom, hogy miről szól a matematika, egy probléma megoldásáról, sőt, általános problémák megoldásáról valós eszközökkel. Azt az örömet kellene megadni a gyerekeknek, hogy ezekre a dolgokra rájöjjenek. Van egy szöveges feladat, amiben nagyon sok kérdés sűrűsödik össze, és az ember ezt meg tudja oldani, tud ezzel mit kezdeni, van erre apparátusa, hogy ezeket a problémákat megoldja. És ez nagyon jó! Nyilván fontos az együttműködés, a nyitottság megőrzése, hogy nincs senkiben matematikai gén, de nem kell matekzseninek lenni, az érettségiig el tudjuk sajátítani a legfontosabb dolgokat. Fontos, hogyha bármilyen tárggyal kapcsolatban magunkról azt gondoljuk, hogy nem vagyunk jók benne, vagy ezt a visszajelzést kapjuk, akkor csökkentjük az esélyeket arra, hogy abban a tárgyban valóban jók legyünk. Legalábbis a pszichológia szerint.
Visszatérve az előző válaszodra, amiben elhangzott a pesszimista szó. A magyar tényleg borúlátó nép?
Nagyon sokféle dimenziója van ennek, de szerintem ha igazán pesszimisták lennénk, akkor már jóval kevesebben laknánk itt. Magyarország nem egy olyan hely, ahonnan nehéz földrajzilag elmenni. Sok szempontból szerintem inkább alkalmazkodóak vagyunk, ha lehet nemzetkarakterisztikáról beszélni, olyanok, akik megoldjuk okosban. De talán nem mondok újdonságot, nagyon sokféle ember él itt együtt, annak ellenére, hogy hasonló kártyás személyink van.
Te hogyan látod az itthoni helyzetet?
Izgalmas, hogy milyen utat választunk magunknak. Igazán azt kellene megérteni, hogy minél magasabb a demokrácia foka, annál több esélyt adunk magunkra arra, hogy sikeresek legyünk, annál több ember tudja magát jól érezni a saját befizetett adóforintjaiból. Tévúton járnak azok a nemzetek, amik azt gondolják, hogy csak egyvalaki van, aki az összes problémát meg tudja oldani. Ha a világ legokosabb embere oldana meg nálunk mindent, a kormányablakban az útlevelek megújításától kezdve a nukleáris kutatásokig, az azért nem biztos, hogy a leghatékonyabb lenne. Hinni kell abban, hogy együtt bölcsebbek és jobbak vagyunk annál, hogy egyvalaki tudjon mindent.
Ha igazán pesszimisták lennénk, akkor már jóval kevesebben laknánk itt
Ugyan ennek a szónak van most politikai vonatkozása is, de most nem arra utalva kérdezném, hogy képesek lennénk-e ilyen összefogásra, képesek lennének ilyen fokon együttműködni, hiszen az embernek az az érzése, hogy egy nagyon megosztott társadalomban élünk.
Igen, hiszen most is együtt üzemeltetünk egy országot, még úgyis, hogy utáljuk magunkat vagy egymást. Ez nem nyelvbotlás, hiszen magunkat se szerethetjük annyira, ha képesek vagyunk ilyen komoly ellenszenvet táplálni olyan honfitársaink iránt, akik a legkevésbé különböznek tőlünk. Az a fura, hogy felmerül, hogy valakivel nem egyezik a véleményük, akkor azzal nem lehet együtt dolgozni, együtt focizni, együtt vacsorázni egy asztalnál. Persze van min változtatni, bizonyos dolgoknak jóval kisebb a tétje, jóval kisebb a jelentősége, mint amekkora teret kapnak mondjuk a médiában és van, ahol jóval kisebb az egyet nem értés, mint azt mindenhonnan sugallják nekünk. Szerintem a politikusoknak az az érdeke, hogy ők minél kevesebbet dolgozzanak, és ehhez az kell, hogy az embereket hit alapon lehessen befolyásolni, és a különböző nem valós dolgokhoz való viszonyuk alapján lehessen meghatározni, utána pedig mint hirdetési célközönséget beállítani megfelelő algoritmusok segítségével.
A humorral, különösen a stand-uppal kapcsolatban többször felmerül, hogy mi az, amiből szabad viccet csinálni és mi az, amiből nem, hogy meddig lehet elmenni. És nagyon sok olyan humorista van, aki vállalja, hogy megosztó, hogy provokatőr, kockáztatva azt, hogy a cancel culture őt is utoléri, legutóbb például Dave Chappelle okozott óriási felháborodást a transzközösséggel is foglalkozó előadása miatt. Egy interjúban azt mondtad, hogy a politikai korrektség mindenhol mást jelent, máshol vannak a határok. Magyarországon mi a helyzet?
Szerintem Magyarországon ez nem probléma, nem kell ezzel küzdenünk, és bízom benne, hogy ezek a folyamatok az ésszerűség irányába haladnak, hogy a józan eszünket használjuk, miközben nyilván ennek a jelenségnek is megvannak a maga szélsőségei: vagy nagyon érzéketlenek vagyunk, vagy politikailag túlságosan korrektek.
A videómegosztó oldalaknak, illetve a streamingszolgáltatóknak köszönhetően egyre több ismert külföldi stand-upos műsora érhető el itthon, sőt, egyre többen látogatnak el közülük Magyarországra. Ennek érezhető a hatása?
A közönség nagy része továbbra is a magyar stand-upot ismeri, kivéve, akiket annyira érdekel ez a műfaj, hogy a külföldi tartalmakat is fogyasztják. Az előadók körében jobban tetten érhető viszont a fentiek hatása, ahogyan az is örvendetes dolog, hogy a magyar humoristáknak sokkal jobb a nyelvtudása, mint az elmúlt évtizedekben volt jellemző, és ez is jelentős változást generál, egyre többen veszik át a kinti, világszintű trendeket. Az más kérdés, hogy a közönség hogyan fog reagálni arra, hogy a témaválasztások sokkal merészebbek, provokatívabbak lesznek, a feldolgozásban pedig a klasszikus stand-up köszön majd vissza, nem lesz annyira történetalapú.
Amerikai stand-uposoknál bevett módszer, hogy kisebb fellépéseken tesztelik, finomítják az előadásaikat, mielőtt mondjuk nagyobb közönség elé állnak vele vagy felvétel készülne róla. Magyarországon erre mennyire van lehetőség?
Szerencsére ez már itthon is működik, arányaiban ugyanannyi, ha nem több lehetőséget tudunk biztosítani az előadók számára köszönhetően többek között a nagyon sok vidéki helyszínnek. Persze külföldön továbbra is elfogadottabb az, hogy egy előadó a közönség előtt teszteli, csiszolja az anyagot, míg itthon szeretne inkább mindenki kész anyaggal debütálni. Mi is sokat próbálunk, hogy minél inkább színpadképes előadást tudjunk bemutatni, olykor nézők előtt is, mert fontos, hogy tudják, hogy nekünk is ki kell tapasztalni, hogy mi működik és mi nem.
Neked mi a munkamódszered, hogy készül el egy est szövege?
A témákat folyamatosan lejegyzem, majd ha valamit ki kell dolgozni, leülök és megírom, inkább írói megközelítésből. Ez alap, de persze függ attól is munkamódszer, hogy mi a téma. A klímaváltozással foglalkozó előadás mögött például komoly kutatómunka volt, és sokat segített nekünk a CEEweb a Biológiai Sokféleségért szervezet is, ők támogatják ezt a projektet, és az estnek már készül a folytatása is.
Majdnem 20 éve annak, hogy Ardai Tamás rendező-operatőrrel és Sáfár Zoltánnal, a Godot Galéria és a Godot Kávézó tulajdonosával megalakították Dumaszínházat, így viszonylag jól rálátsz arra, hogy változnak az idők. Hogyan látod a magyar stand-up helyzetét?
Bizony, idén lesz 18 éves a Dumaszínház, nagykorú lett. És, hogy mit tudok mondani a műfaj jövőjéről? Inkább a jelennel foglalkozok, és az elég ígéretes. Nemrég volt például Showder Klubbal közös Fiatal Félőrültek Tehetségkutató, ahol az látszott, hogy akik most jöttek erre a pályára, sokkal tudatosabbak és sokkal felvértezettebbek mint akik korábban jelentkeztek, vagy akár mi voltunk. A mentorrendszerünkbe bekerülőkkel már nem kell teljesen az alapoktól elkezdeni.
A koronavírus-járvány miatti lezárások komoly csapást mértek a szórakoztatóiparra, ezt hogyan sikerült átvészelnetek? És mik a tervek a közeli jövőre, feltételezve, hogy nem lesznek olyan korlátozások, amelyek miatt a szórakozóhelyeknek újra be kellene zárnia?
Szerencsére több olyan platformunk van, ahol nagyon sok a követőnk, így az átmenet nem volt nehéz. Persze nem jött át az online térbe minden nézőnk, de jóval többen tartanak velünk, mint amire számítottunk. Most, hogy újra tarthatunk közönség előtt esteket, az online előadások száma csökkent, de a Duma TV megmarad, és egyre több tartalom kerül fel, sőt, van, ami csak ott elérhető. A terveink szerint pedig bemutatjuk azokat az előadásokat, amik a pandémia miatt elhalasztódtak. Én új esttel jelentkezem majd jövő tavasszal, aminek a tárgya a túlzás. Emellett pedig zajlik számos workshop régi és új fellépőink részvételével.
Litkai Gergely következő, Felméri Péterrel közös estje, a Galeri december 10-én lesz látható a Comedy Central műsorán.