A hosszú élet titka: miért élnek emberek több mint 100 évig, és hogyan tudnánk követni a példájukat?

Nagymamám úgy 85 éves lehetett, amikor megjegyezte, nem tudja, mi lesz majd, ha egyszer elkezd öregedni, mi pedig csak reméltük, hogy mi is megéljük ezt a kort, ugyanolyan agilisek leszünk, mint ő, és bíztunk abban, hogy még sokáig velünk lesz, hogy együtt ünnepeljük majd a 100. születésnapját. Sajnos pár évvel később Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála, és már nincs velünk, kilencvenhét évesen hunyt el. Ha az utolsó évek nagyon nehezek is voltak, ez így is nagyon szép kor, és jóval több mint, ami például édesapámnak adatott, őt 52 éves korában veszítettem el. Hogy nekem mennyi idő jut, azt nem tudni. Az öregedés és a halál mindannyiunkat foglalkoztat, kutatók keresik annak kulcsát, hogyan lehet lelassítani az öregedést, mi a hosszú élet titka. 

Ahogyan korábbi cikkünkben írtuk, ugyan keveseknek adatik meg, hogy megünnepelhessék 100. születésnapjukat, pedig a tudósok szerint akár 120-130 évig is élhetnénk, sőt akár 140 évre is kitolható az emberélet hossza, ha sikerül lassítani az öregedés folyamatát. És lehet, hogy egyszer ez lesz a valóság, mert a koronavírus-járványig a születéskor várható élettartam folyamatosan nőtt, a nyugati világban például, ha egy kicsit kerekítünk, egy évszázad alatt negyven évről nyolcvan évre nőtt, vagyis megduplázódott. Hogy mennyi ideig élünk, hogyan öregszünk, az nagyon sok tényezőtől függ, ahogyan Rudi Westendorp holland öregedéskutató 2010-es, Öregség öregedés nélkül című könyv szerzője fogalmazott, nincs általános recept arra, hogyan legyünk úgy öregek, hogy ne öregedjünk meg, ezt a folyamatot olyan tényezők határozzák meg, amik egyénenként eltérők, gondolunk itt a genetikára, a testet érő véletlen károsodásokra és a környezeti hatásokra.  

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes foglalkozni azzal a kérdéssel, hogyan hosszabbíthatjuk meg az emberi életet, ami nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy hogyan élhetünk tovább, hanem azt is, hogyan növelhetjük meg az egészségben töltött évek számát, hogyha nem is leszünk 100 évesek, de az utolsó években, évtizedekben is elkerüljenek a komolyabb betegségek, és amennyire csak lehet, aktívak és cselekvőképesek maradjunk. A hosszú élet titkának megfejtésében pedig sokat segíthetnek azok az idősek, akik már elmúltak százévesek. A bolygón vannak úgynevezett kék zónák, ezek azok a régiók, ahol kiemelkedően magas azoknak az embereknek a száma, akik ilyen magas kort élnek meg.

Clementina Espinoza (91) és férje Espinoza (100), Nicoya-i otthonukban, Costa Ricán (Fotó: Ezequiel BECERRA / AFP)

Ikaria szigete, Görögország (Fotó: ProCip / Robert Harding Heritage / robertharding via AFP)

Ikaria szigete, Görögország Fotó: Getty Images

Ikaria szigete, Görögország (Fotó: Aris Oikonomou/SOOC via AFP)

Ogliastra járás, Szardínia (Fotó: Massimiliano Maddanu/Universal Images Group via Getty Images)

Ogliastra járás, Szardínia (Fotó: MOIRENC Camille / hemis.fr / hemis.fr / Hemis via AFP)

Ogliastra járás, Szardínia (Fotó: MOIRENC Camille / hemis.fr / hemis.fr / Hemis via AFP)

Okinava-szigetek, Japán Fotó: Getty Images

Okinava-szigetek Fotó: Getty Images

A kék zónák eredője egy olasz doktor és biostatisztikus, Gianni Pes és egy belga demográfus, Michael Poulain közös munkája, 2004-ben a Experimental Gerontology című folyóiratban jelentettek meg egy cikket, amiben arról írtak, hogy Szardínia egy régiójában különösen magas a százéves férfiak aránya. És miért pont kék zóna lett ezeknek a területeknek a neve? Mert egy kék filccel jelölték meg a térképen azokat a helyeket, ahol a legtöbb ilyen szép kort megélt ember él. 

A hosszú élet titka

Egy évvel azután, hogy közzétették a fent említett kutatást, a National Geographic egyik számában megjelent egy cikk Dan Buettner tollából. A hosszú élet titka volt a vezetőanyag, óriási példányszámban kelt a magazin. Dan Buettner az évek során szakértőkkel, kutatókkal ellátogatott mindegyik kék zónába, a cikkből pedig azóta könyv lett, ráadásul nem is egy, legutóbb 2019-ben például olyan kötet jelent meg, amiben 100 olyan recept olvasható, amiket kék zónákban élő emberek étrendje alapján állítottak össze. Ez utóbbi az Open Books kiadásában már magyarul is elérhető, ahogyan a 2012-es  The Blue Zones, Second Edition: 9 Lessons for Living Longer From the People Who’ve Lived the Longest című könyv is.

A könyvben, aminek az elején olvasható egy figyelmeztetés, hogy azért mielőtt bárki is benne olvasott tanácsokat alkalmazná, beszéljen orvosával vagy egy hozzáértő személlyel, és ez fontos és hasznos. Mert például ott van Stamatis Moraitis története, akinél hatvanas éveiben tüdőrákot diagnosztizáltak, ám miután visszaköltözött szülőföldjére, Ikarirára, csodás módon kigyógyult belőle. Ez egy olyan sztori, amibe jó kapaszkodni, az, hogyan és hol élünk, nyilván óriási befolyással van az életünkre, és számtalanszor bebizonyították már, hogy a természetközeliség milyen fontos a testi, lelki és szellemi egészségünk szempontjából, de vannak olyan helyzetek, amikor támaszkodnunk kell a nyugati orvoslásra. 

Dan Buettner könyvében mind az öt zóna saját fejezetet kapott, és minden fejezet végén szerepelnek a legfontosabb tanulságok, és ugyan a régiók, kivéve Szardínia és Görögország – viszonylag távol helyezkedik el egymástól, sok közös pont van, például az, hogy ezek viszonylag elszigetelt közösségek, ahova persze már kezd betüremkedni a modern világ, de mégis erős nyomai vannak egy régibb, sok szempontból egyszerűbb, a hagyományokon alapuló világnak, ami a mai fiatalok közül sokak számára már egyáltalán nem vonzó vagy nem is éppen elérhető. Közös pont az is, hogy milyen fontos szerepet játszik ezeknek az embereknek az életében a vallás, hogy milyen szorosak a családi kapcsolatok, hogy generációk élnek egy fedél alatt, vagy ha nem is élnek egy házban, sok idős mellett ott van egy családtag, aki folyamatosan gondoskodik róluk, hogy egészen gyerekkoruktól fogva fizikai munkát végeztek, hogy sokat tartózkodtak a szabadban, és az élelmiszert maguknak termelték vagy termelik meg, és hogy sok olyan alapanyag érhető el, ami vélhetően hozzájárul ahhoz, hogy az egészségüket meg tudják őrizni. 

Felmerül a kérdés, hogy mi hogyan tudunk bármit is átültetni a kék zónákban szerzett tapasztalatokból a mindennapi életünkbe, mert ez nyilván valóan nem járható út, hogy mindannyian mondjuk Szardíniára költözik, vagy legalábbis megpróbálunk valami kedves, viszonylag természetközelinek mondható faluban, esetleg egy tanyán önellátó életet kezdeni, arról nem is beszélve, hogy életünk – ki kisebb, ki nagyobb részét – már olyan olyan környezetben, olyan életmóddal élte le, ami nem biztos, hogy segít abban, hogy megélje a századik születésnapját. Persze ahogyan korábban is írtuk, amikor hosszabb életre vágyunk, akkor nem feltétlenül mindenkinél az a cél, hogy magas életkort éljen meg, hanem ahelyett, hogy az utolsó évek a betegségekről szóljanak, ha lehet, akkor csak békésen elaludjon, amikor eljön az idő.

Nagy megfejtés pedig ebben nincsen, nyilván fontos a testmozgás, de ebből – amennyiben rendszeres – a kisebb intenzitású aktivitás is megfelelhet. Oda kell figyelni arra is, hogyan étkezünk, például felesleges teleenni magunkat, elég a 80 százalékig jól lakunk, a feldolgozott ételeket pedig kerüljük, és fogyasszunk kevesebb húst, a flexitariánus étrendről szerencsére most amúgy is sokat lehet olvasni, és aki orvosnál jár éves ellenőrzéssel, az már biztosan megkapta a tanácsot úgyis, hogy tegyen egy kísérletet a mediterrán diétával. Amennyire tudunk lassítsunk le, és ugyan a könyvben nagyon fontos szerepet kap a vallás, az, hogy valaki hisz egy magasabb, külső erőben, terhet vehet le a vállairól, csökkentheti a stresszt, de ez nem mindenkinek az útja. Szerencsére szertartásokat így is tudunk teremteni, segíteni is tudunk embertársainkon, önkénteskedhetünk is, és enélkül is tudunk találni olyan közösségeket, ahova szívesen tartoznánk. De emellett is nagyon fontos, hogy ápoljuk a társas kapcsolatainkat, és kellő figyelmet fordítsunk családtagjainkra, ez utóbbi két lecke talán most különösen fontos, hogy a világjárvány miatt jobban felszínre került az elmagányosodás mint társadalmi probléma. 

A magyar szál

Dan Buettner könyvei nyomán Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot két alkotója is ellátogatott a kék zónákba, itt forgatták le sorozatuk tizedik évadát, ami a Telekom saját streaming platformján, a Telekom TV GO-n debütált, egyelőre két rész elérhető, a Szardínián és a Costa Ricán készült epizód. „A hosszú élet titkai közül pedig talán a legkézzelfoghatóbb az, hogy mivel táplálkoznak egy életen át a Kék Zónák lakói, akik Japántól a görög Ikaria szigetig esküsznek rá, hogy a hosszú élet a konyhában kezdődik. Az utazások során mi is végigkóstolhattuk az olasz, görög és Costa Rica-i konyha legegészségesebb ételeit 100 éves szereplőink asztalainál, és evés közben azt láttuk az arcukon, hogy még most is élvezik az ízeket, és élvezik az életet. Narancsot, citromot és olívát szüreteltünk velük, kecskét és tehenet fejtünk együtt, és volt olyan 100 éves, aki levitt a borospincéjébe” – olvasható a hivatalos közleményükben. 

Dan Buettner könyvében az írott szavakon keresztül is megelevenednek a tájak és az emberek az első kézből származó leírásokon és beszélgetéseken keresztül, magunk elé tudjuk képzelni a környezetet, amiben ezek az idős emberek élnek, és magukat az interjúalanyokat is. De ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes megnézni a helyszínen készült beszámolókat, néhány információ természetesen ismétlődik, például, hogy hogyan járulhat hozzá a nicoyai térség vízminősége ahhoz, hogy sokáig éljenek itt az emberek, illetve azt is aláhúzza a sorozat, hogy mennyire fontos a család, a vallás ezeknek az embereknek az életében, hogy a huncutság nem feltétlenül tűnik el a korral, de talán jobban átadja azt, hogy szépkorúak közül vannak, akiknek szó szerint szüksége van a támaszra, és hogyha a haláltól nem is félnek, de az idő vasfoga őket sem kíméli, és hogy néha nehéz megbirkózni azzal, hogy bizonyos képességeiknek, érzékeiknek már nincsenek annyira a birtokában, hogy bizonyos emlékek megkopnak, hogy egy baráti társalgást már nem olyan könnyű lefolytatni, most már nem olyan könnyű lejutni a tengerpartra, pedig milyen jó lenne még egyszer elmenni oda, hogy hiába töltötték egész életüket lovon, most már nem ajánlott nekik nyeregbe ülni.

„Volt másmilyen munkám is, de jobban szerettem a lovakat, és ma is imádom. Imádom, pedig úgy néz ki, hogy kezdek megöregedni” – jegyezi meg José Bonifacio Pachito Villegas Fonseca, aki a sorozat készítésekor 103 éves volt, kicsit visszaidézve nagymamám mondatait.  De mindez nem jelenti azt, hogy az elmúlás hangulata lengené be a képsorokat, sőt, számos olyan pillanat van, ami mosolyt csal az ember arcára, amitől melegség önti el a szívét, egyéni történetek, amik Buettner könyvében nem szerepeltek.