Összecserélhettek két beteget a szolnoki kórházban: Mária véletlenül tudta meg, hogy édesanyja meghalt

S. Z. | 2021. December 10.
A 88 éves asszony lányát azzal hívták a kórházból, hogy édesanyja jobban van, majd amikor bement meglátogatni, másvalakit talált az ágyban az anyja adataival.

Összecserélhettek két idős beteget a szolnoki kórházban. Egyikük meghalt, erről azonban a másik beteg hozzátartozóit értesítették. Az elhunyt asszony lánya véletlenül tudta meg, mi történt – számolt be az RTL Híradó.

Mária 88 éves édesanyját november 19-én szállították a szolnoki kórház Covid-osztályára koronavírus-fertőzéssel. Öt nappal később jó hírekkel telefonáltak a kórházból: az idős asszony tesztje negatív, láztalan, és átszállítják a krónikus belgyógyászati osztályra.

Kórterem a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelõintézet új épülettömbjében, Szolnokon 2015. december 3-án (Fotó: MTI/Bugány János)

Mária szerette volna meglátogatni az édesanyját, erre december 7-én kapott is lehetőséget. Ám amikor bement, azzal szembesült, hogy az ágyon valaki más fekszik az édesanyja adataival. Szólt a nővérnek és a főorvosnak is, hogy szerinte összecserélhették a betegeket. Akkor még nem tudta, mi történt az édesanyjával, ezért hívta a rendőrséget.

December 8-án Mária újra járt a kórházban, amikor a főigazgató közölte vele, hogy édesanyja már november 26-án meghalt, és el is lett hamvasztva. Elmondása szerint az igazgató elismerte, hogy hibáztak, és az sem zárható ki, hogy a tévedés miatt az édesanyja más gyógyszereket kapott, miután kikerült a Covid-osztályról.

A kórház elismerte a tévedést, és azonnali belső vizsgálatot indítottak. Az ügyet a rendőrség vizsgálja.

Exit mobile version