29 évesen halt meg a magyar gyökerekkel is rendelkező kárpátaljai katona

Farkas E. Lina | 2022. Február 28.
Életét vesztette az ukrán-orosz háborúban egy magyar gyökerekkel is rendelkező kárpátaljai katona.

A Bors értesülései szerint a 29 éves Kis Sándor tengerész egy rakéta becsapódása következtében hunyt el a napok óta zajló orosz-ukrán háborúban. A lap megkereste az elhunyt katona özvegyét, Máriát, aki elmondta: fontosnak tartja, hogy az egész világ megismerje Sándor történetét.

Gyakorlatozó katonák Ukrajnában (Fotó: Getty Images)

„A háború tönkretette az életünket, és elvette a hitvesemet” – mondta Mária, aki két fiával maradt egyedül. A férje tengerészként dolgozott, és a felesége szerint nagy hivatástudattal rendelkezett.  Sándor  életében hatalmas törést jelentett, amikor hat évvel ezelőtt az édesapja eltűnt. Hiába keresték, a mai napig nem került elő.

„Jó testvér volt, és remek apa. Csodás emlékeink maradnak róla” – fogalmazott a Borsnak Angelika, Sándor testvére.

A harcok jelenleg is tartanak Ukrajnában, ahonnan ezrével indultak el a menekültek a magyar határ felé is, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig vasárnap megszavazta, hogy hétfőre összehívják a 193 tagú közgyűlés rendkívüli ülését. Ilyet utoljára 1982-ben hívtak össze. A fő téma Oroszország Ukrajna elleni inváziója lesz. 

Az ukrán belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint 352-re nőtt az orosz támadásban életüket vesztő civilek száma. Az áldozatok közül 14 gyerek. A minisztérium adatai szerint eddig 1684 civil – közülük 116 gyerek – sérült meg.

Exit mobile version