Nagyon sok kérdőjel van a szülők fejében, és arra várnak, hogy megmutassák nekik, mit kell tenniük

Ahogyan korábban már írtunk róla, a Bridge Budapest által életre hívott Edisonplatform idén újabb kutatást készített azzal a céllal, hogy feltérképezzék, hogyan vélekednek a szülők a jövőről, és most elkészült egy újabb felmérés Steigervald Krisztián generációkutatóval együttműködésben. A szülőket többek között arról kérdezték, mit gondolnak a munkaerőpiac átalakulásáról, vajon milyen jövőbiztos tudásra és kompetenciákra van szükségük a gyerekeknek, hogy felnőve megtalálják majd a boldogságukat, és vajon mit tudnak értük tenni.

Szülőnek lenni nem kell félnetek jó lesz

A több mint 500 megkérdezett szülő válaszai egyértelműen azt mutatják, hogy tavalyhoz képes megnőtt azoknak a száma, akik aggódnak a fejlemények miatt. 

– fogalmazott az nlc-nek Steigervald Krisztián, aki hozzátette, a felmérés egyik legmeglepőbb eredménye számára az volt, hogy ennek ellenére egy naiv optimizmus jellemzi a válaszadókat, ami azt jelenti, hogy a fentiek ellenére sokan struccpolitikát folytatnak. Ennek az a hatalmas hátránya, hogy a gyerekeinknek sem adunk mintát, jövőbeli kapaszkodót, hogy hogyan lehet hatékonyan kezelni a kihívásokat, a nehézségeket. A másik dolog, ami pedig meglepte, hogy mennyire modernnek gondolják magukat a szülők, miközben ez a modernség messze van attól, amit a gyerekek is annak gondolnak, például az, hogy fenn vannak a Facebookon az már messze nem számít annak. 

Veres Rita, az Edisonplatform vezetője mást emelt ki a beszélgetésünk során, őt főként a kompetenciákkal kapcsolatos kérdésre adott válaszok érintették meg. „Amikor azt kellett meghatározniuk a szülőknek, hogy szerintük mire van szükség a jövőben való boldoguláshoz, a problémamegoldáson, a kitartáson volt a hangsúly. Nyilván mindkettő nagyon fontos, de inkább a mindennapok, a jelen szempontjából, mindeközben azok a kompetenciák, amelyek pedig a jövő formálásról szólnak, azok kerülnek a lista aljára.” És az, hogy a problémamegoldást fontosnak tartják, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szülőknek ez az erőssége lenne, de ez nem feltétlenül az ő hibájuk. 

„Úgy gondoljuk, hogy majd minden megoldódik, hogy majd lesz valahogy, ami érdekes ellentmondásban van azzal, hogy a szülők szerint az egyik legerősebb kompetencia a problémamegoldás. És nem kritika a szülők felé, jó korban születtünk, sikerre ítélt generáció vagyunk, aminek tagjai csak most szembesülnek nagyobb krízisekkel, így nincs kezükben eszköztár arra, hogy ezt kezelni tudják. A mi szüleink még hallottak a háborúról, még volt tapasztalás, hozott mintázat, ami alapján tudnak a most kialakult helyzetben is valamilyen kapaszkodót találni, de nekem pedig már hiába meséltek a szüleim a világháborúról, már nem érintett meg, és így nem is gondoltam arra, hogy a saját gyerekeimet fel kellene erre készíteni. Egyszerűen

nem tudjuk, hogyan kell tudatos 21. századi szülőnek lenni,

az elakadások felismerésében viszont sokat segítenek az ilyen és ehhez hasonló felmérések, hiszen a megértést segítik elő, és ez az első lépés”

– fogalmazott Steigervald Krisztián.

Sajnos nem csak aktuális krízisekkel való megküzdésben nem tudnak most nagyon mire támaszkodni a szülők, kihívást jelent felkészíteni a gyerekek a jövőre, arra, hogy mi vár majd rájuk a munka folyamatosan változó világában. „Nincs egyetlen jó megoldás, és fontos, hogyha rendelkezünk is rövid távú megoldókulcsokkal, tudjunk messzire nézni. Régen persze erre nem volt szükség, az én szüleim tudták, hogy melyik az a 4-5 egyetem, amit ha elvégzek, és ami mellé ha tanulok idegen nyelveket, akkor olyan nagy baj nem lesz. Ma már nem ilyen világot élünk, ezért kellenek a fogódzkodók, ezért végeztük el ezeket a kutatásokat, illetve ezért indítottuk el az Edisonplatform keretében a 21 leckét 21. századi szülőknek hírlevelet – ez közelebb hozza a jövőben fontos kompetenciák és tudás világát, bemutatja, hogy melyek a legfontosabbak, mit jelentenek, hogyan lehet fejleszteni azokat, sőt az Edison100 listáján szereplő szervezetek programjaira is tesz javaslatot, mindezt hazai szakértők bevonásával” – tette hozzá Veres Rita.

Steigervald Krisztián is hangsúlyozta, hogy milyen fontos a rugalmasság, hogy tudunk adaptálódni a helyzethez. „Tévedés azt gondolni, a 20. század annyira jó lett volna, de tény, hogy voltak kapaszkodók, és ha a szülő átadta a tapasztalatait, arra a gyerek tudott építeni, működtek a korábbi generációtól szerzett minták. Eljutottunk azonban oda, hogy nem lesz elég az, ha valaki egyvalamihez ért, sok dolgot kell tanulni, hogy tudjunk váltani, amikor eljön az idő. Erre a szülőnek kellene felkészíteni a gyerekeket, de ezt egyelőre nem tudjuk megtenni, mert nincs meg a megfelelő eszközkészletünk, nincsenek panelek, kész megoldások, és ezeket egyedül nehéz kitalálni, ehhez a társadalomra is szükség van. Még generációkutatóként sem tudom megmondani, hogyan kell csinálni, nem tudni mi lesz tíz év múlva. Mindeközben akárhányszor tartok szülőknek előadást, látom, hogy mennyire szükség lenne az iránymutatásra.

Hétköznapi félelmeink

A félelmek, amik pedig felerősödtek, nem segítenek abban, hogy hosszú távon tudjunk gondolkodni, „Steven Kotler díjnyertes újságíró, a Flow Research Collective alapítója azzal foglalkozik, hogyan tudjuk a legjobb teljesítményt kihozni magunkból a változások közepette. Szerinte az agyunk kétféleképpen működhet, van, hogy a félelmeink szűrőjén keresztül látjuk a világot, van, hogy a céljainkon keresztül, utóbbi esetben pedig az agy mindenre képes” – támasztotta ezt alá Veres Rita.

A felmérés szerint egyébként a szülők most leginkább a társadalmi instabilitás és a gazdasági válság miatt aggódnak, és tavalyhoz képes előrébb került az újabb járványok megjelenésétől való félelem is. A megkérdezettek természetesen nem képeznek egy egységes tömeget, az orosz-ukrán háborút illetően voltak, akik nagyon optimistán látják a világot, és hiszik, hogy ez az átmeneti állapot az alapja annak, hogy egy sokkal biztonságosabb jövőt tudjunk teremteni. 

Ez talán megmagyarázza azt, hogy miért csúszott lejjebb a kiszámíthatatlan jövő, de nem ez az egyetlen félelemre okot adó dolog, ami hátrébb sorolódott, így járt a klímaváltozás, illetve a környezetszennyezés. Tulajdonképpen ez nem annyira meglepő, a koronavírus-járvány kitörése után az utóbbi két probléma valóban háttérbe szorult a hétköznapok diskurzusaiban, ami nagy kár, ugyanis ez olyasvalami, ami nagyon is fontos és égető kérdés a fiatalabb generációk számára. Ezt igazolja az EdisonKids kihívás is, amiben Veres Rita elmondása szerint nagyon sok olyan projektet mutattak be a gyerekek, ami a fenntarthatósággal, a környezetvédelemmel kapcsolatos, azon belül a műanyagszennyezésről szól. „Hihetetlen, hogy milyen mélyen belementek ebbe a témába, hogy milyen alapos kutatásokat végeztek a projekthez, látszik, hogy ez nagyon foglalkoztatja őket.”

Az aggodalom pedig néha sajnos haragot szül, a fiatalok néha elég komoly vádakat fogalmaznak meg az idősekkel szemben, elég csak Greta Thunberg harcos ENSZ-beszédére gondolni. Steigervald Krisztián szerint nem arról van szó, hogy a baby boomer generáció rosszindulatból nem hajlandó foglalkozni ezzel a kérdéssel, csupán arról van szó, hogy ez a probléma nem volt része az ő fiatalságuknak. „A mostani gyerekek mindennap legalább egy olyan történetet olvasnak, ami arról szól, hogy miben szenvedünk majd hiányt a jövőben, és ez a tudatalattijukba valós félelemként épül be. Azt kellene tudatosítani a társadalomban, hogy nem az idősektől kell várni a megoldást, mert

mi, emberek úgy vagyunk behuzalozva, hogy nem tudunk megoldást találni egy olyan problémára azzal a módszerrel, amivel mi hoztuk létre.

Amivel az időseket be lehetne vonni a klímaváltozás elleni a harcba, az a spórolás, a takarékoskodás, számukra ezek a hívószavak, ezt el kell fogadni, ebben kell támogatni őket.”

Menj péknek, kenyérre mindig szükség lesz

Ha a félelmek terén volt is némi átrendeződés, abban nem, hogy a szülők szerint hogyan fog megváltozni a munka világa, mire a gyermekeik felnőnek. Igaz, az arányok azért változtak, azzal az állítással, hogy a „technológia fejlődése miatt kevesebb állás lesz” 2021-ben a válaszadók 33%-a teljesen egyetértett, és így a 4. helyen végzett. Idén mindössze 9%-os teljes egyetértés mellett ez az állítás a 9. helyre került csupán.

És hogy milyen foglalkozásokat gondolnak időtállónak a szülők? Például az olyan klasszikus szakmákat, mint az orvos, a tanár vagy a mérnök, de felértékelődtek az utóbbi időben a kétkezi munkák is. Abban, hogy megéri ilyen irányba elindítani a gyereket, persze nem olyan egyszerű kérdés, lehet, hogy a tanárok helyett mesterséges intelligencia oktatja majd a diákokat, és ki tudja, hogy a robotokra mennyi orvosi beavatkozást lehet majd bízni. Nem csoda, hogy a legtöbb szakértő szerint a jövő egyik része az informatikusoké, miközben persze a humanisztikus szakemberek is fontosak lesznek, annak ellenére, hogy a szülők szemében nem túl értékesek az ebbe a körbe illő munkák.

Ha már a nem annyira támogatott munkákról van szó, a felmérés egyik érdekes eredménye az volt, hogy a youtuberség, illetve influenszerkedés mint szakma 0 százalékot kapott a szülőktől, miközben az utóbbi években világszerte több olyan kutatás is napvilágot látott, amely szerint a közösségi oldalak világa nagyon is népszerű a gyerekek körében. Azt, hogy mennyire állja ki az idő próbáját ez a szakma, az természetesen egy más kérdés, és a szülőknek ettől függetlenül is jó oka van arra, hogy ennyire hátrasorolják  az influenszereket. Számukra ez a világ ismeretlen, felszínes elképzelésük van arról, hogy miből is élnek ezek az emberek, és nem is nagyon találnak köztük olyat, aki az ő korosztályukat képviselné, így pedig nem tudják magukat behelyettesíteni – szolgált magyarázattal a jelenségre Steigervald Krisztián. „Amit kisgyerekként tapasztalunk, azt természetesnek fogadjuk el, amit 15 és 35 év között, azt forradalminak tartjuk, amivel pedig ezen kor felett találkozunk, azt pedig a természet rendje ellen valónak tartjuk” – tette hozzá.

Szülőként viszont ezzel érdemes szembemenni, mert annyi mindennel lehet gazdagodni, ha egy kicsit nyitottak vagyunk az ő világukra, és érdemes is megtapasztalni azt, amit ők, mielőtt terelgetni kezdjük őket, állapították meg beszélgetőtársaink. Persze az utóbbi száz évben komoly változások követték egymást. „Nagyapáink korában a gyerekeket a tévétől tiltották el, most pedig az a baj, hogy a gyerekek interneteznek, számítógépes-játékokkal játszanak. Szerintem szülőként nagyon sokat lehet tanulni abból, ha nem eltiltjuk tőle a gyereket, hanem leülünk mellé játszani. Azok a játékok, amikkel a gyerekek korábban játszottak, vegyük például a kidobóst vagy a számháborút, arról szóltak, hogyha hibázol, akkor annyi, a videójátékok viszont arról, hogy a világ a lehetőségek tárháza, hogy van még hat-hét életed, és hogy azt eddigi tapasztalataid alapján egy új életet kezdhetsz. Ez úgy csapódik le, hogy a fiatalok sokkal hamarabb váltanak, mert tudják, hogy azzal a tapasztalattal, amit szereztek, emelt szintre tudnak lépni. Ha ezt a szülők is megtapasztalják, sok minden megváltozna, számukra is kinyílik a világ” – nyilatkozta a generációkutató.

Veres Rita ezzel kapcsolatban fontosnak tartotta kiemelni, ha trendekről, folyamatokról beszélünk, az nem azt jelenti, hogy tudjuk, hova futnak ki, de ha már észrevesszük és megértjük őket, az már segíthet abban, hogy a gondolkodásmódunk megváltozzon, és jobban tudjuk majd segíteni gyermekeinket. Hozzátette, ami már most látható, hogy a jövő munkavállalóinak nemcsak egy szakmában kell majd jártasnak lenni, például egy géplakatosnak nem lesz elég, ha csak ahhoz ért, hogyan kell a fémet megmunkálni, hanem mondjuk fontos az is, hogy tudja menedzselni a vállalkozását.

A szakértők szerint amire még nagyon oda kell figyelni, azok az úgynevezett soft skillek fejlesztése, ami megint nem egyszerű feladat, hiszen a mostani szülők életében ez nem igazán volt jelent. „Fontos, hogy egyre jobban fókuszáljunk szociális és érzelmi képességekre, ez nem lesz könnyű, hiszen az előző évtizedek nem erről szóltak. És ez nemcsak itthon probléma, Európában a lexikális tudáson van a hangsúly. Az alternatív iskolákban persze ezekre is odafigyelnek, és ezért érdemes lenne az állami, központi intézményeknek is tanulni tőlük, sőt, a szülőknek is, akik felmérés alapján sejtik is, hogy ebben ők nagyon fontos szerepet játszanak” – emelte ki Steigervald Krisztián, aki szerint nyilván hosszú lesz a folyamat, nem lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra megváltozzunk.

Veres Rita hozzátette, ezen együtt kell dolgozni, együtt, úgy mint oktatási intézmények, szülők és cégek. Az együttműködésnek pedig vannak olyan elemei, amin még dolgozni kell, a jelentés szerint a közös szövetség nehezen elképzelhető jelenleg, mert ugyan a szülők szolidárisak a pedagógusokkal szemben, de még mindig nagyon negatív véleménnyel vannak a ma iskolájával szemben, azt rugalmatlannak tartják. És itt tudnak bekapcsolódni például az Edisonplatform Edison100 listáján szereplő kezdeményezések.

„Amikor elindult ez a projekt, több kulcsgondolatot fogalmaztunk meg, az egyik az, hogy az új gondolatok mindig a periférián születnek, a nagy, rideg rendszerek ezeket nem tudják kitermelni. A másik az volt, hogy nagyon sok mindent nem tudunk, de vannak olyan emberek, szervezetek, akik viszont pont a hiányzó tudásnak a birtokában vannak, és mivel mi egyébként is egy pici szervezet vagyunk, akkor tudunk komolyabb hatást elérni, ha másokkal együttműködünk, egymást tudását emeljük fel.”

Csapatban az erő, jöhetnénk ezzel a mondással, aminek olyan üzenete van, amit igenis érdemes megfontolni, és az elmúlt évek meg is mutatták, hogy a közösségeknek sokkal fontosabb szerepet kell kapniuk. Természetesen ezért is meg kell dolgozni, hiszen a szülők egy énközpontú társadalomban nőttek fel.

„A ló egyik oldala az a szintű énfókusz, ami az elmúlt évtizedeket jellemezte, a ló másik oldala pedig az, ami előtte volt, vagyis, hogy muszáj volt valamilyen közösséghez tartozni. Az agyunk pedig úgy működik, hogy mindkét oldalt meg kell tapasztalni, akkor tudunk csak rendesen ülni azon a lovon.  A mostani fiataloknak van tapasztalatuk az énközpontúságról, de egyre erősödik az az érzés, hogy szeretnének tartozni valahova. A szakemberek is azt mondják, hogy a jövő sivár, és a túlélést segíti majd, ha valaki jóban van a körülötte élőkkel. Ugyan erre sincsenek nagyon minták, de felkészülni, ez a 21. század egyik nagy kihívása”

– tanácsolja a generációkutató, aki szerint fontos, hogy ne kényszernek érezzük azt, hogy tartoznunk kell egy közösséghez, és nem elég az, ha csak valakik megmutatják, hogy ezekre hol találunk rá, azt is meg meg kell mutatni, hogy miért fontosak, miért jó ezeknek a része lenni.