nlc.hu
Család

Az Edison100 idei nyertesei is a gyerekek tudását és kompetenciáit fejlesztik

Jobbá teszik a gyerekek életét az Edison100 idei nyertesei

A gyerekek fejlesztésével foglalkozó innovatív szervezetek idén is kitettek magukért.

Augusztustól lehetettt szavazni a 2021-es Edison100 jelöltjeire, azaz választani száz olyan itthoni kezdeményezés közül, amelyek innovatív és jövőbarát – ha úgy tetszik, jövőálló – módon kívánják fejleszteni az óvodás és iskolás gyerekek kritikai tudását és különféle kompetenciáit, a digitális készségektől az egészségtudatosságon át a szociális érzékenységig. A mezőnyben szereplő szervezeteket szülők jelölték, a jelölések közül pedig egy szakmai zsűri választotta ki a száz legjobbat, amelyek aztán nyolc kategóriában – A világ és én, Digitális világ, Egészség, Esély, Fenntarthatóság, Kreatív, Tudatos nevelés, Tudomány – mérkőztek meg egymással. Az alábbiakban az egyes kategóriák győzteseit, illetve az nlc közönségdíjasát is bemutatjuk.

Innovatív gyerekfejlesztő szervezetek vehették át az idei Edison100-díjakat

A 2021-es Edison100 díjazottjai és a díjátadók (Fotó: Edisonplatform)

A világ és én kategória

Ebbe a kategóriába fontos társadalmi kérdésekkel foglalkozó kezdeményezések kerültek, nehéz dolga is volt a zsűrinek, hogy kiválassza közülük a győztest. Ennek ellenére abszolút megérdemelt helyre került az első díj, a Szociopoly – Gyerekesély Közhasznú Egyesület ugyanis egy rendkívül fontos és sajnos 2021 Magyarországán is aktuális témával foglalkozik. Az egyesület által kifejlesztett Szociopoly nevű érzékenyítő társasjáték a mélyszegénységben élő családok élethelyzetét mutatja be, úgy, hogy a játék során mindenki megtapasztalhatja, milyen kilátástalan körülményekkel kell szembenéznie az érintetteknek, milyen kirekesztéssel kell szembenézniük mindennap és milyen előítéletek nehezítik, hogy kitörjenek ezek közül a korlátok közül. A játék során egy átlagos hónap napjain haladunk végig, a játékosok minden mezőn egy ilyen család életében felmerülő problémával találkoznak, és döntéseket kell hozniuk e helyzetek megoldására. A játék közben és után lehetőség nyílik a társasjáték és a valóság szembesítésére, épp ezért a játékot minden esetben társadalomkutató vezeti.

Digitális világ kategória

Az életünk minden területét átszövő digitális technológia egyszerre áldás és átok, mivel rengeteg mindent felgyorsít, hatékonyabbá tesz, ugyanakkor például termékeny táptalajt biztosít a káros és a társadalmat megosztó álhíreknek, amelyek romboló hatását mindannyian érezhetjük a bőrünkön. Éppen ezért reménykeltő, hogy léteznek olyan szervezetek, mint az IDEA Alapítvány, amely kifejezetten az oktatásban részt vevők, pedagógusok és diákok számára kínál képzési lehetőséget, hogy felismerjék és megtanulják kezelni az álhíreket. Ahogy írják: „az Idea Alapítvány az álhíreket ellenőrző Urbanlegends.hu, valamint a médiaműveltség fejlesztésével foglalkozó Televele Egyesület közös projektje. Célja az információ hitelességének vizsgálatához szükséges ismeretek és készségek fejlesztése. Az iskolában a diákok megtanulnak írni, olvasni, és megismerik például a kénsav képletét. Arra viszont senki nem készíti fel őket, hogyan különböztethetik meg a valódi híreket az átverésektől. Az Idea Alapítvány programjai ezt a hiányt szeretnék pótolni.” Az egyesület tagjaival két éve, a képzés indulásakor interjút is készítettünk – lásd kapcsolódó cikkünket. 

Egészség kategória

Az iskola elvileg a szellem építésének helyszíne kellene, hogy legyen, ugyanakkor a gyerekek számára komoly stresszt is jelent, hogy nap mint nap helytálljanak az oktatásban. Különösen, hogy a közösségi média korában a fiatalabb generációkra elképesztő társadalmi nyomás is nehezedik, ami könnyen önértékelési vagy önbizalom-problémákhoz vezethet. Az Edison100 Egészség kategóriájának idei győztese a Sulinyugi program pedig éppen olyan módszereket és feszültségkezelő megoldásokat ad a diákok, szülők és tanárok kezébe, amellyel megfelelően tudják kezelni z iskolai stresszhelyzeteket. Az stresszlevezető relaxációs módszerek mellett foglalkoznak a kommunikáció fontosságával és fejlesztik a gyerekek alkalmazkodókészségét is, emellett az önismeretben is segítenek fejlődni a tanulóknak. 

Innovatív gyerekfejlesztő szervezetek vehették át az idei Edison100-díjakat

Átadásra várnak a 2021-es Edison100 díjai (Fotó: Edisonplatform)

Esély kategória

A szociális érzékenység napjainkban egyre fontosabb téma, nem véletlen, hogy az Edison100 A világ és én kategóriája mellett az Esély kategóriában is egy olyan szervezet bizonyult a zsűri kedvencének, amely a mélyszegénységben élőkkel foglalkozik, igaz, teljesen máshogy, mint a Szociopoly. A Fortély-sátor lényege ugyanis, hogy a mélyszegénységben élő fiatalok megtapasztalhassák a siker élményét, ráadásul mindezt egy különleges, innovatív megoldás segítségével.

A Fortély-sátor ugyanis egy mobil szabadulószoba, amelynek segítségével minden gyerek kipróbálhatja, hogyan tud kreatívan megbirkózni a különböző kihívásokkal, hogy pozitív élményben legyen részük, ezzel ellensúlyozva a tanuláshoz kapcsolódó negatív élményeket. A sikerélmény megélése segít számukra fejleszteni az alapképességeiket és az önértékeléssel, önbizalommal kapcsolatos nehézségeket is enyhíti. 

Fenntarthatóság kategória

A környezettudatosság nem csak fontos téma napjainkban, hanem a mostani fiatal generációk számára egyenesen megkerülhetetlen, hiszen a világban, amelyben fel fognak nőni, már teljes mértékben érződik majd a klímaváltozás összes negatív hatása. Éppen ezért hiánypótló a Farkaskölykök Ifjúsági Egyesület kezdeményezése, amelynek keretében a környezettudatos, környezetbarát és egészséges fiatalok nevelését tűzték ki célul. Ehhez pedig a digitális technológiát használják fel, azaz olyan applikációkat és modern megoldásokat keresnek, amely a ma már szinte mindenki zsebében ott lapuló okostelefonok és egyre szélesebb tömegek által elérhető laptopok erejét rendeli alá a környezettudatos életmódnak. Az egyesület Farkaskölyökképző programja a jövő generációinak, a jövő generációiért jött létre, reméljük, munkájuk hatása már rövid távon is érezhető lesz.

Kreatív kategória

A gyerekek kreativitása nem ismer határokat, azonban szomorú, hogy idővel kikopik, megszürkül, ahogy felnőve találkoznak a rideg valósággal. A Mese-Tér-Kép kezdeményezés éppen azt tűzte ki célul, hogy a természetes kreativitás megmaradjon és az önkifejezés részévé váljon. A mese mint műfaj több, mint valami, amit a szülők elmormolnak a gyerek ágya mellett, hogy a kicsi végre aludjon el. A meséket ma már a pszichológiában, vagy épp a művészetterápiában is sikerrel alkalmazzák, a Mese-Tér-Kép alkotófoglalkozásai is hasonlóak: egy kortárs meséből kiindulva egyéni és közös alkotásokat hoznak létre, egy-egy adott témát körüljárva, az érintett korosztályra szabva. 

Tudatos nevelés kategória

Napjainkban szerencsére már enyhülnek a stigmák a tipikustól – vagy a többségi társadalom által tipikusnak tekintett viselkedéstől – eltérő fejlődésmenetű gyerekekről, de még sok munkája lesz a szakembereknek, mire teljes mértékben rendet lehet tenni a fejekben. A Csodavár Alapítvány ebben próbál a családok segítségére lenni. A szervezet Csodaváraiban az újszülöttektől az általános iskolás kor végéig foglalkoznak minden gyerekkel, segítve őket, hogy értelmi, érzelmi és fizikai szempontból is éretten érkezzenek meg az iskolába, illetve utána is szép sikereket érjenek el a tanulásban, mindezt úgy, hogy közben gyerekek is tudnak maradni, azaz átélhetik a gyerekkor örömeit is. 

Tudomány kategória

Az elmúlt években jelentősen felértékelődött a természettudományos tudás, az úgynevezett S.T.E.M. (science, technology, engineering, mathematics) ugyanis ma már egyre több területen nélkülözhetetlen. Az oktatási módszerek azonban nem feltétlenül követték a világ fejlődését, ezért hiánypótló az Edison100 Tudomány kategóriájában idén győztesnek hirdetett KOLLABOR Természettudományos Élményközpont, amely több, mint egyszerű tudományos műhely, egy olyan közösségi alkotótér, ahol a gyakorlati tanulás áll a középpontban. A békéscsabai kezdeményezés szeretné minél több érdeklődő számára megmutatni a jövő várható kihívásait és lehetőséget biztosít rá, hogy a fiatalok felfedezzék a világot. 

nlc.hu közönségdíj

Lapunk az Edison100 médiapartnereként igyekezett minél több olvasóhoz eljuttatni a kezdeményezés hírét, emellett pedig látogatóink szavazatai alapján egy különdíjast is kerestünk. Bár szoros volt a verseny, végül a szavazatok alapján a Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központ bizonyult a közönségkedvencnek. Ez nem is csoda, mert nagyon fontos küldetésük van: a tanulási, mozgási, viselkedési vagy beszédproblémás gyerekek fejlesztésével szeretnék elérni, hogy az érintett kicsik ne stigmatizálva érezzék magukat. Ahogy a Bárányfelhő mottója is mondja: „Egyszer majd el kell engedned. Engedd el úgy, hogy bármire képes legyen.” 

A győzteseknek ezúton is gratulálunk és izgatottan várjuk a jövő évi Edison100-at, ahol hasonlóan fontos és különleges kezdeményezéseket ismerhetnek majd meg az érdeklődők.

Még több gyerekfejlesztés az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top