Papot zaklatott egy nő, vádat emeltek ellene

FEL | 2022. Május 26.
A történtek miatt büntetőeljárás indult.

A Zaol írta meg a sztorit, 2018-ban egy 38 éves zalacsányi nő Szombathelyen plébánosként szolgáló római katolikus pappal ismerkedett meg egy belvárosi templomban. A pap kórházlelkész is volt, aki a betegek lelki gondozásába önkéntesként bevonta a zalacsányi nőt, emiatt hetente többször találkoztak.

Papot zaklatott egy nő (Fotó: Getty Images)

A nő 2020-ban szerelmet vallott a papnak, aki  közölte vele, hogy nem kíván szerelmi és házassági kapcsolatot létesíteni, ezt azonban a nő nem fogadta el. A papot 2021. augusztus 1-én Szombathelyről Lentihez közeli faluba helyezték, ám a nő tovább zaklatta telefonon és személyesen a lakásán, illetve a miséken is.  Ez történt 2021. november 28-án este is, amikor hívatlanul megjelent a pap otthonában, majd  csókolózásra szólította fel. A pap visszautasította a nő közeledését, és megpróbált a helyszínről távozni, ám a nő bezárta az ajtót, ezért a pap kénytelen volt a fürdőszoba ablakán távozni.

A nő ezután is folytatta a férfi zaklatását: 2021. december 2-án délután levelet hagyott. A pap másnap elment a rendőrségre beszámolni a történtekről.

A Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, hogy a nő ellen a lenti járási ügyészség zaklatás miatt emelt vádat.

(via)

Exit mobile version