Megmutatta feleségét Bálint Ferenc, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristája

F.C. | 2022. Május 29.
Ritka pillanat: párjával fotózkodott a stand-upos.

Filmbemutatón járt a Szomszédnéni Produkciós Iroda nevű társulat egyik tagja, Bálint Ferenc. A humorista a feleségével együtt nézte meg a Zanox című magyar filmet (amelyről a filmkritikánkat ITT olvashatod!).

Megmutatta párját Bálint Ferenc – MTI Fotó: Kovács Attila

Ebből az apropóból közös fotó is készült a házaspárról, ezt a humortársulat közösségi oldalán mutatta meg a követőknek:

Rég nevettem annyit magyar filmen, mint a Zanoxon. Mindenkinek ajánlom, még a feleségemnek is” – írta a képhez Bálint Ferenc, aki 12 év után vette el a párját, Zsuzsát. Kedvesét egy kolozsvári kávéházban ismerte meg.

A Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat egyébként 2001-ben alakult, Bálint Ferenc mellett Tóth Szabolcs is a tagja. Ők a Showder Klub, a Comedy Central és a Rádiókabaré állandó fellépői, 2011-ben megkapták a Magyar Rádió Bon Bon díját, majd 2014-ben a Karinthy-gyűrűt.

Bálint Ferenc amúgy mindig is humorista akart lenni, de nem gondolta volna akkor, hogy 20 év múltán még mindig ugyanezt csinálja majd – árulta el nemrég a maszol.ro-nak. Arról, hogyan képzeli el a következő 20 évet, a következőket mondta az interjúban: “Az furcsa lesz, mikor 20 év múlva csinálunk egy ilyen születésnapot, és 40 éves lesz a Szomszédnéni, hogy lesznek olyan 40 éves emberek, akik akkor születtek, amikor alakult a társulatunk“. Bízik benne, hogy még 20 év múlva is lesznek poénjaik, amire a közönség kíváncsi lesz.

Olvass még humoristákról az nlc-n!

Exit mobile version