Ezért alszol rosszabbul nyáron

S. Z. | 2022. Június 13.
Nyáron sokan alszanak rosszabbul, nyugtalanabbul, de egy kis következetességgel lehet rajta segíteni.

Az előrejelzések szerint hosszú és forró nyárra számíthatunk, a szélsőséges meleg kifejezetten nehezíti az alvást – hívta fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség.

A megnövekedett világos órák hatnak a cirkadián ritmusra, vagyis a test belső órájának a közvetítésével az alvás-ébrenlétünk változásaira. Minél tovább érzékeljük a fényt, a szabályozó belső óránk annál tovább jelzi, hogy még nem érkezett el az alvás ideje. Amint azonban sötétedik, a melatonin, az alvásunkért felelős hormonok jelzik: ideje aludni.

Mindez akkor is így van, ha mesterséges eszközökkel, a világítással igyekszünk az ébrenlét óráit meghosszabbítani. Nyáron a melatonin szekréciójának ideje rövidebb,

ez csökkentheti a nappali fittséget, növelheti a fáradtságot, éjszaka gyakrabban felébredünk, az alvásunk töredezetté válhat.

Mindezek mellett a mindennapi közösségi együttlétek intenzívebbé válásának is szerepe van abban, hogy kevesebbet és nyugtalanabbul alszunk, mint a korábbi hónapokban.

„A megfelelő alváshigiénés szabályok, mindenekelőtt a lefekvési és ébredési idő következetes betartásával, az alvási körülmények gondos kialakításával, és a napi pszichés terhek csökkentésével mi magunk is sokat tehetünk a jó alvásunkért” – hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

Az országos szervezet alvásorvosi rendelője nyári készenlétben dolgozik, a Budapesti Alvásközpontban folyamatosan fogadják és kezelik a rászorulókat.

(Kiemelt kép: Unsplash/Alexandra Gorn)

Exit mobile version