Válasz a repülőjegyadóra: Megszünteti 8 budapesti útvonalát a Ryanair

nlc | 2022. Augusztus 11.
A légitársaságnak már az utasadóra bevezetése után jelezte, hogy a pluszköltségnek járatrikítások és -leállítások lehetnek a következményei.

Megérkezett a Ryanair reakciója a vezérigazgató által idiótának nevezett utasadóra: a fapados légitársaság megszünteti 8 budapesti útvonalát – vette észre az okosutas.hu. Szerdán ezek a célpontok kerültek ki a menetrendből, tehát állnak le a téli menetrendváltástól:

Azok az útvonalak ebben nincsenek benne, amelyek az eredeti terv szerint is leálltak volna télre, mint például a nagyon népszerűvé vált nyári utazási célpont, Rimini.

Fotó: Pixabay

A listán azok a járatok szerepelnek, amelyekre régóta árulja a jegyeket a Ryanair, és most döntött arról, hogy mégsem fogja repülni azokat télen. Sok útvonalon ritkítanak is, de ez a normál téli rend része, máshol is meglépik a hálózaton. A teljes zárás tűnik az extraprofitadóra adott reakciónak az utazási portál szerint.

A magyar extraprofitadók között júliusban vezették be a repülési illetéket, hivatalos nevén a légitársaságok hozzájárulását. Ezt a repülőtéri földi kiszolgálást végző cégeknek kell beszedni. A hozzájárulást a belföldről induló utasokra kell megfizetni (a tranzitutasokra nem) – emlékeztet a Bank360.hu.

A repülőjegyadóra két tarifa van. A kormányrendelet szerint utasonként 3900 forintot kell fizetni, ha az utas végső úti célja az Európai Unió, Nagy-Britannia, Észak-Írország, valamint Albánia, Andorra, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Izland, Koszovó, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, San Marino, Svájc, Szerbia és Ukrajna. Végső úti céllal más országokba repülő utasonként 9750 forint a hozzájárulás mértéke.

A Ryanair már az extraprofitadó bevezetése után közölte, hogy ennek a pluszköltségnek járatritkítások és -megszüntetések lehetnek a következményei. Azokra a foglalásokra, amelyek az adó kihirdetése előtt történtek és június 30. utánra szóltak, a Ryanair beépítette az árba a 3900 forintot, vagy a vásárlók lemondhatták az utat. Erre válaszul Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kezdeményezésére fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a Fővárosi Kormányhivatal a Ryanair ellen Magyarországon.

Ennek eredményét a napokban hozta nyilvánosságra Varga Judit igazságügyi miniszter. Eszerint az extraprofitadó áthárítása miatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a Ryanairre.

A légitársaság megalapozatlannak tartja a büntetést és bíróságra viszi az ügyet. Az egyelőre nem ismert, hogy a fogyasztóvédelmi vizsgálatban konkrétan milyen jogsértés vagy jogsértések alapján szabták ki a légitársaságra rekordösszegűnek számító bírságot, hiszen nincs olyan jogszabály, amely kimondottan tiltaná a különadók átterhelését.

Az extraprofitadó miatt a Ryanair nyilvánosan is keményen ostorozta a magyar kormányt és személyesen Nagy Mártont. A Ryanair több mint hülyeségnek minősítette az új adót, vezére, Michael O’Leary pedig leidiótázta Nagy Márton minisztert a hvg.hu-nak adott interjújában. Ebben jelezte azt is, hogy az adó végső soron a járatok ritkításához vezethet.

Exit mobile version