A Krisna-hívőkkel először réges-régen a Szigeten, a Krisna-sátorban találkoztam, ahol a Hare Krisnára végtelenítve lehetett táncolni és még ingyen főtt kaját is kaptunk tőlük. Kamaszként ez szuper dolognak tűnt, és ahogy ott beszélgettünk a hívőkkel, nyitott, kedves és elfogadó embereknek tűntek. Kívülről a mai napig ez a tapasztalatom velük, a somogyvámosi Krisna-völgyben is a kedvesség, elfogadás és végtelen mosoly az, ami először feltűnik a látogatók számára.
Tasi Zsuzsánna azonban egészen másfajta tapasztalatokról számol be az Égig nyújtózik, földig hajol című könyvében, miután 30 évig volt a mozgalom tagja, sokáig minden álma az volt, hogy a hazai központban, Somogyvámoson éljen két fiával, ám ez sosem teljesült. A közösség belső hierarchiája és a vezetők miatt 17 év szolgálat után eltanácsolták, ami esetében azt jelentette, hogy a guruja eltiltotta a magyar Krisna-templomok és közösségek látogatásától. A kitaszítottság érzése akkor jelent meg először Zsuzsánnánál, amikor a vezetői nem engedték, hogy a Krisna-völgybe költözzön, pusztán azért, mert elvált nő volt két gyerekkel, és mint ilyen, biztos csak élősködni és férjet fogni akar az ökofarm zárt közösségében. Ez azért már egészen máshogy hangzik, mint amit mi kívülről látunk a Krisna-hívőknél, igaz?
„Tegnap személyesen nagy szidást kaptam a gurunktól. Mi jogon akarok a Völgybe költözni? Miért gondolom, hogy én olyan fontos ember vagyok?
Ne legyek büszke az egyetemi végzettségemre, egy nőnek nem ahhoz kell értenie, hogy hogyan kell bekapcsolnia a számítógépet, hanem ahhoz, hogyan vigye a vizeskorsót a fején, mint az indiai nők.
(…) A vonaton ülő két nőnek kissé szipogva elmondom, hogy elváltam, mert a férjem nem lett Krisna-hívő, és hogy a Völgybe szerettem volna költözni, mert ez a mozgalom központja, egy ökofarm. Tegnap beszéltem a farmvezetővel és a gurummal, akik nem engedték meg, mondván, hogy egyedülálló anya vagyok, aki csak zavart keltene az ideális védikus társadalomban, amelynek a létrehozását tervezik. A két fiamat viszont bevették a krisnás iskolába, mert eddig csak két kislány volt ott, így a fiaimra szükség van. Majd anyukámnál fognak lakni a Völgyben, mert ő is Krisna-hívő.”
A könyvből egy kétgyerekes anyát ismerhetünk meg, és a fő hangsúly nem is annyira a krisnásokon van, hanem egy anya küzdelmein, ahogy akadályoztatva érzi magát a spirituális útján, közben pedig a gyermekeit elszakítják tőle, majd az egyikük pszichés betegsége miatt még bele is rúgnak azok, akiktől épp a támogatást és segítséget várta volna teljesen jogosan. A Krisna-tudatot nagyon komolyan véve, az énhatárait is feladva élt Zsuzsánna, elviselt ennek érdekében olyan lelki fájdalmakat is, amikre kevesen lennénk képesek.
„Annak ellenére, hogy névleg nem vagyok szerzetes, a Krisna-tudatot a csatlakozásom óta a szerzeteseknek megszabott szigorú szabályok szerint gyakorlom, a lehető legnagyobb elkötelezettséggel. Tizenhét év alatt a Krisna-tudatos életmód lett az egyetlen életmód, amiről azt gondolom, hogy élnem érdemes.”
Krisna-hívő imádkozik (Kép: Getty Images)
A történet előrehaladtával lassanként bontakozik ki előttünk, hogy az általunk szabadnak és boldog közösségnek látott krisnás mozgalom itt Magyarországon világszerte az egyik legszigorúbbnak számít, míg más országokban nagyobb az összetartás és egymás támogatása a hívek és a guruk között is. Zsuzsánna bepillantást enged a könyvben az olaszországi közösség életébe és a magyarokétól eltérő gyakorlatokba is.
Tasi Zsuzsánna: Égig nyújtózik, földig hajol (Kép: Libri)
„Az előadások szabadelvű szellemisége éles ellentétben áll az ortodox, fundamentalista vallási gondolkodással, amelyet Magyarországon megismertem. Az előadók újra és újra visszakanyarodnak a guru témájához: a guru-tanítvány kapcsolat, vagyis az, hogy a tanítvány a gurun keresztül kapja a tudást, mélyen a vaisnava hagyományában gyökerezik, mondják, és úgy tűnik, nem is volt vele semmi gond az elmúlt évszázadokban Indiában, a mai, modern és posztmodern nyugati társadalomban viszont mintha nem működne. A guruk túlterheltsége (több száz tanítvánnyal nem lehet személyes kapcsolatot ápolni) és spirituális gőgje (tisztelet a kivételnek) a mozgalom Achilles-sarka, mondja ki több előadó is nyíltan.”
Zsuzsánna és a Krisna-mozgalom kapcsolata emlékeztet egy bántalmazó dinamikára, csak itt az elnyomó nem egy férj vagy egy szülő, hanem a guru és farmvezető, akik kitaszítják azt, aki nem hajlandó elfogadni a rá kirótt szerepet. Az olvasás során egyre nő belül az olvasóban is düh, hogy egy befogadó, megtartó közösséget keresett volna egy anya a két fiával, és helyette állandó pofonokat kapott, visszapattant onnan, ahonnan a segítséget kellett volna kapnia. Dühösek vagyunk helyette is, és nem értjük, hogyan viselhette ezt a megaláztatást ilyen sokáig, aztán persze ráébredünk, hogy a vallás, a hit azt is jelenti, hogy alárendeli magát az egy Istennek az, aki hisz benne.
„A Krisna-tudatot Magyarországon gyakorolni olyan, mintha az ember sündisznónak született volna, aztán találkozott egy sassal, aki rávette, hogy növesszen szárnyakat, és tanuljon meg repülni. De egy sündisznónak ez nem olyan egyszerű. Ráadásul mind a sündisznók, mind a sasok fölöttébb furcsán néznek rá. Én pedig most már úgy érzem, se sündisznó, se sas nem vagyok.
Ha megkérdezné valaki, hogy milyen volt Krisna-hívőnek lennem, azt mondanám neki, egy nagy pofára esés.
(…) Nem tudom azért most sem, hogy ha nem vagyok Krisna-hívő, akkor ki vagy mi vagyok.”
Élettörténetről van szó, ezért nem nevezhető spoilernek az, hogy eláruljuk, hogy 2021 óta Zsuzsánna már nem Krisna-hívőként éli az életét, az elképesztő 30 évig tartó utat pedig megírta ebben a könyvben. Nem ítélhetünk el persze egy egész vallást egy könyv alapján, ahogy a katolikusok között is vannak olyan hívek, akik valóban Jézus tanításai szerint élnek, és közük sincs a kirekesztő vallásos emberekhez, úgy természetesen tudjuk, hogy nem minden Krisna-hívő olyan, amilyenekről Tasi Zsuzsánna ír a történetében. Mégis érdemes a könyvben leírt tapasztalatokat elolvasni, hogy egy kis betekintést nyerjünk abba az életbe, ami kívülről olyan boldognak és tökéletesnek látszik.