Kertész Balázs: Közgazdaságtan lelkes amatőröknek - könyvajánló

A Diétás Magyar Múzsa szerkesztőségéből te vagy a második, akinek könyve jelent meg. Hogyan született meg a Közgazdaságtan lelkes amatőröknek – Avagy miért nem működik a kapitalizmus Magyarországon? című kötetnek az ötlete?

Ésik Sándor könyve, a Sanyikám, én nem politizálok annyira sikeres volt, hogy a kiadó megkérdezte, nincs-e még téma, amiről szívesen írnánk. Mivel én vagyok a csapat közgazdásza, felvetettem, hogy szólhatna a második könyv a közgazdaságtanról. Nekünk, a Múzsa szerzőinek az a fő célunk, hogy megpróbáljunk a mindennapi hírekről, témákról érthetően írni olyanoknak, akik nem feltétlenül szakértők. Ha valami a csapból is folyik, akkor nagyon sokan érdeklődnek iránta, de sokan vannak, akik nem látnak mögé. Példaként mondanám az inflációt, mindenkit érint, mindenki beszél róla, de kevesen vannak, akik értik, mi is az pontosan, miért nő éppen és mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel. És nehéz vitatkozni valakivel a csillagászatról, ha azt hiszi, lapos a Föld. Hasonló helyzetek pedig rendszeresen előfordulnak a Múzsán. Hiába próbálom leírni kommentben az alapokat, ez nem elég, de talán most, hogy megjelent ez a könyv, amit remélhetőleg sokan olvasnak majd, lesz miről beszélgetni.

A könyv ismertetőjében az is szerepel, hogy nem szentírásként olvasandó, inkább egy gondolkodási és vitaalap.

„A jövőt nem tudjuk előre jelezni, de azt igen, hogy mit kell tenni a célok eléréséhez”

Nem biztos, hogy mindenben igazam van, ezt elismerem, de aki vitába száll velem, így legalább tudja, hogy mivel, kivel vitatkozik, hogy mire alapozom a véleményem. Amikor például kritizálom a neomarxistákat, akkor nem arról van szó, hogy egy boomer vagyok, aki ellenszenvvel viseltetik a fiatalok iránt, csak leírom, hogy miért nem működött marxizmus, amikor először kipróbálták, és hogy amíg ezek a problémákkal nem kezdenek valamit, addig nem lehet újból kipróbálni.

Hozzáteszem, a marxizmusnak a kapitalizmuskritikájában sok igazság van, különösen most, hogy megint eltolódott a monopol kapitalizmus felé, vagyis vannak olyan cégek – lásd a Facebook vagy a Google – amelyek akkorára nőttek, hogy nem érvényesek rájuk a versenyfeltételek. Legutoljára ilyen a 19. és a 20. század fordulóján volt, ekkor születtek válaszként a trösztellenes törvények, illetve kialakult a keynesi jóléti állam.

Ennek az az oka – ezt le is írom a könyvben –, hogy a kapitalizmus az emberi természeten alapul, és ugyan mondhatjuk azt, hogy a kommunizmus egy szép elmélet, csak lehet, hogy a gyakorlati megvalósítás nem volt jó, de ha nem lehet átültetni a valóságba, akkor sajnos nem sokat ér.

És mi a helyzet a neoliberalizmussal? Ez is egy olyan kifejezés, amit mostanában sokszor hallani.

A liberalizmusnak két dimenziója van, a társadalmi és a gazdasági liberalizmus. A szélsőjobb mumusa az előbbi, a szélsőbalé pedig az utóbbi. A mumusgyártással azonban az a gond, hogy általában nem magyarázzák el, miért kell félni tőle. Írtam egyszer egy cikket a Múzsára Milton Friedman amerikai közgazdászról, akit sokan nem kedvelnek, miközben nem is igazán ismerik a munkásságát. Az ő elméletei az olajválság után, az azt követő stagflációs időszakban voltak népszerűek. Előtte a keynesi közgazdaságtan volt a divat és állami beavatkozással igyekeztek megoldani ezt a válságot is, de nem jártak sikerrel. Friedman pedig azt javasolta, hogy nincs más, hagyni kell, hogy csődbe menjenek azok az iparágak, amik nem versenyképesek, és igen, ez egy fájdalmas átmeneti időszakot hoz magával, viszont így felszabadulnak az innovációs, versenyteremtő erők, és kialakulnak olyan új iparágak, gazdasági szerkezetek, amik pörgetik majd a növekedést. Margaret Thatcher és Ronald Reagan is ezt az utat választotta, és ugyan ez okozott szociális problémákat, de ez alapozta meg a 90-es évek jólétét.

Kertész Balázs (Fotó: Libri Kiadó)

Ezek szerint a közgazdaságtanban is van ciklikusság, vagyis vannak olyan események, amik újra és újra megismétlődnek?

Minden válság úgy alakul ki, hogy van valamilyen jó dolog, amit túlzásba visznek. Vegyük csak a 2008-as válságot, a Bush-féle politika egyik nagy hajtóereje az volt, hogy minden amerikainak legyen saját ingatlanja, és ezt úgynevezett subprime hitelekkel tudták finanszírozni. A számításuk bejött, ugyan az iraki háború miatt nem mindenki kedvelte az elnököt, de azért kellően népszerű lett ahhoz, hogy újraválasszák, ami nem csoda: olcsók voltak a hitelek, pörgött a gazdaság, csak amikor a lufi már túlzottan felfúvódott, ki is durrant, és jött a másnaposság a buli után. Ezért is van, hogy amikor túl jó a buli, akkor kell valaki, aki elveszi a puncsostálat az asztalról. Ez lehet például a jegybank, ami kamatemeléssel le tudja hűteni a gazdaságot.

A magyar jegybank is mintha kamatemeléssel próbált volna gátat szabni az elszabaduló inflációnak.

Van az úgynevezett prociklikus és az anticiklikus gazdaságpolitika, és a különbséget legjobban a tücsök és hangya meséjével lehetne leírni, azok az államok ugyanis, amelyek anticiklikus gazdaságpolitikát folytatnak, akkor tartalékolnak, amikor jól mennek a dolgok, amelyeknek viszont prociklikus a gazdaságpolitikája, olyan dolgokat csinálnak, amiktől még jobban fut a gazdaság, például adót csökkentenek, csak amikor beüt a krach, akkor vége a jó világnak.

A Múzsánál már régóta mondjuk, hogy rossz irányba tartunk, de mindig megkaptuk, hogy ugyan már, milyen jól pörög a gazdaság. A közgazdaságtant úgy kell elképzelni, mintha a részecskefizikában minden részecskének önálló akarata és intelligenciája lenne, vagyis iszonyatosan nehéz jóslatokba bocsátkozni, de minél jobban ért hozzá az ember, annál nagyobb esély van arra, hogy bejön. Mi csak javaslatokat tudunk tenni, a megvalósítás a politikusok asztala, nekik pedig sajátos érdekeik vannak, a saját koordinátarendszerükben mozognak, és ugyan ennek egyik eleme közgazdaságtan, de nem az egyetlen, és nem is mindig a legfontosabb.

A könyvedben a közgazdászok munkáját a meteorológusokéhoz hasonlítottad, akik szintén jóslatokkal, pontosabban előrejelzésekkel dolgoznak.

A közgazdaságtan abból indul ki, hogy az emberi természetnek megfelelően mindenki arra törekszik, hogy neki a legjobb legyen. A kérdés az, hogy a döntéseket mi alapján hozza meg. A közgazdaságtan azt feltételezi, hogy az emberek racionálisan döntenek, ami egy nagyon komoly egyszerűsítés, de ez kell ahhoz, hogy modelleket tudjunk használni. Ha azt nem is tudjuk megmondani, hogy egy ember hogyan fog viselkedni, de emberek nagy tömegénél azért lehet jóslatokba bocsátkozni, feltételezve persze, hogy mindenki racionális és a saját érdekét követi.

És vannak, akik azon nyerészkednek, hogy a helyzetüknél fogva olyan információkhoz jutnak hozzá, amikhez mások nem. Erről szól a bennfentes kereskedelem is, ami mondjuk tilos, de azért előfordul.

A racionalitás mintha mostanában háttérbe szorult volna sok tekintetben…

Elszabaduló árak, katatörvény, rezsiemelés – Így hat a pénzügyi bizonytalanság a mentális egészségünkre

Legtöbben nem gondoltuk volna, hogy háború lesz Ukrajnában, mert az nem racionális, még Putyin szempontjából sem, de ez a baj a diktatúrákkal, egy embertől függ minden. És hogy mire lehet számítani: az energiaárak robbanása megtörtént, és nem is fognak visszatérni a korábbi szintre még akkor sem, ha holnap véget ér a háború, az alkalmazkodás évekbe fog telni, még úgy is, hogy a klímaváltozással összefüggésben Európában már korábban elkezdődött a fosszilis tüzelőanyagoktól való függetlenedés folyamata.

Hasonló történt egyébként a 70-es években is, amikor az egekbe szökött az olaj ára, 10 éven belül az autók fogyasztása a felére, harmadára csökkent, mert megérte ilyen irányba terelni a fejlesztéseket. A technológiai fejlődés nagyon sok mindent megold, de csak akkor, ha hagyják. Ezért jó a szabad verseny, mert ha valaki kitalál valamilyen okos ötletet, akkor van rá lehetősége, hogy megvalósítsa. Ellenpéldának jöjjön egy történet a kádárizmusból: volt az egyik vidéki TSZ-ben egy ember, aki kitalálta, hogyan lehet a náluk feleslegessé vált meggymagot hasznosítani, miután elkezdte azt árusítani más termelőknek, akik jó pénzt is fizettek, letartóztatták üzletelésért. Ez is azt mutatja, hogy kapitalizmus nélkül nem nagyon van fejlődés, kell a szabadság, ami biztosítja, hogy az új ötletekből pénz legyen.

Kimondható az is, hogy válság nélkül nincs fejlődés?

A verseny is egy permanens válság, vállalkozóként állandóan hajtani kell, hogy ne előzzön be a konkurencia. Amikor a középkorban céhek voltak, azok megfojtották az innovációt, mert csak a céh tagjai termelhettek bizonyos dolgokat, persze akkor is volt fejlődés, csak sokkal lassabb.

Visszatérve az energiaválságra, lehetett olvasni olyan híreket, hogy vissza kell nyúlni a régi módszerekhez. Nemrég a Magyar Közlönyben megjelent a határozat, ami szerint a kormány a hazai villamosenergia-ellátás biztosítása érdekében fokozza a lignitbányászatot.

Ez rövid távon működhet csak, a környezetvédelem a politikának most már központi eleme, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, a megújuló energiaforrások ára is olyan gyorsan csökken, hogy szinte most már olcsóbb, mint a hagyományos energiaforrások. Emellett pedig valószínűleg hangsúlyosabb lesz, vagyis visszatér az atomenergia is.

Fotó: Libri

Hogyan lehet növelni az emberek közgazdaságtani ismeretanyagát, a pénzügyi tudatosságot?

Egészen kisiskoláskortól kezdve kellene tanítani, természetesen minden korosztálynak a maga szintjén, például a társadalmi ismeretek keretében. A személyes pénzügyekhez egyébként főként matematikára van szükség, de ahhoz, hogy tudjuk, hogyan kell navigálni a társadalomban, a közgazdaságtan is kell.

Jött a kádárizmus, a vadkapitalizmus, utána a NER, és – talán a monarchia kivételével – soha nem beszélhettünk általánosságban közgazdaságtani műveltségről, ez teljesen hiányzott. Nyugaton más a helyzet, mert ott ugyanúgy működik a világ mondjuk 200 éve, persze amikor válság van, ott is más dolgok felé fordulnak, a szocializmusnak és a marxizmusnak is nagy hagyománya van.

A közgazdaságtani műveltség pedig nyilván segítene abban, hogy tudjuk értelmezni azt, hogy például mi az az extraprofit adó, amiről mostanában olyan sokat hallottunk.

Ezt a kifejezést sokan rosszul használják, mert nem azt jelenti, amit sugallni akarnak vele. Eleve az extraprofitot – ami amúgy nem egy ördögtől való dolog – megadóztatni nem sok értelme van, mert így gátat szabunk az innovációnak. Azt a profitot érdemes megadóztatni, amit nem a saját erőfeszítéseik révén realizálnak a cégek, hanem külső körülmények hatására. Hogy mondjak egy példát: most megugrottak az olajárak, és ettől az olajcégek profitja is megnőtt, de ezért ők nem sok mindent tettek. És ne feledkezzünk meg az országokról, amelyek az olajra alapozzák a gazdaságukat. Venezuela egy jó példa arra, hogy ennek rossz vége is lehet. Náluk az állam bevétele nem a termelésre és az innovációra alapult, és ezzel nincs is feltétlenül baj, amíg jön az olaj, hiszen addig van szórni való pénz, ám amikor elapad, akkor vége a dalnak. Magyarországnak is van olaja, ez pedig az uniótól érkező pénz, támogatás.

Ha már szóba került az extraprofit, akkor meg kell említeni két olyan kifejezést, ami szintén a mindennapjaink része lett, ez pedig a rezsicsökkentés és az ársapka vagy hatósági ár.

Ezek jóléti intézkedések, amiknek piactorzító hatása van. Adam Smithhez kötődik a láthatatlan kéz elmélete, eszerint ha az embereket hagyják szabadon kereskedni, ha tökéletes verseny van, akkor előbb-utóbb szükségszerűen kialakul egy egyensúly. Ha ebbe belenyúl mondjuk az állam, akkor neki kell megtalálni az egyensúlyt. A szocializmusban az Országos Tervhivatal feladata volt ez, nekik kellett megállapítani az árakat, a termelési mennyiséget és így tovább. Nagyon sok okos ember dolgozott ott, de senki sem lehet olyan okos, mint a piac.

Van olyan ország, ahol a rezsicsökkentést egyszeri támogatással oldották meg, tavasszal például a német kormány arról döntött, hogy minden Németországban dolgozó bruttó 300 eurós támogatást kap az energia- és üzemanyagárak jelentős emelkedése miatt. Ez járhatóbb út lenne?

Ennek kisebb a piactorzító hatása, mert nem arról szól, hogy a szolgáltatók lenyomják az árakat, hanem fizetőképes keresletet hoznak létre. Egy baj van, ennek inflációerősítő a hatása. De így működik a közgazdaságtan, minden éremnek két oldala van, ha hozol egy intézkedést, akkor lesznek pozitív és negatív hatásai is.

Bár főként a forint első nagy zuhanásakor merült fel sokakban, de biztosan vannak, akiket most is érdekel, mit tehetnek annak érdekében, hogy a pénzük ne veszítsen az értékéből, mibe érdemes befektetni, ha vannak forrásaink erre, mit kezdhetünk a tartalékokkal?

Ha valakinek van tartaléka, akkor a jelenlegi helyzetet tekintve azt most fel fogja élni. És ugyan recesszióban nehéz jó befektetést ajánlani, ha valakinek van felesleges pénze, érdemes részvényeket vásárolni, ugyanis az átmeneti időszakban mindig létrejönnek olyan új, innovatív cégek, amelyek idővel ki fognak lőni. Csak nehéz megmondani előre, hogy melyek lesznek ezek. Ami még működhet, az az ingatlanvásárlás, az ingatlannak ugyanis meg van az az előnye, hogy ritkán csökken az értéke. Most persze pont erre lehet számítani a kamatlábak emelkedése miatt. Ez utóbbi miatt viszont a kötvények és a bankbetétek is járható útnak tűnhetnek, már amennyiben a kamat magasabb, mint az infláció, de figyelembe kell venni azt, hogy a kamatlábak késéssel követik az inflációt, így lehet, hogy érdemes várni egy-két évet.

És mi a helyzet a kriptovalutákkal?

Ez nagyon kockázatos, nagyot lehet vele veszíteni, de persze nyerni is. Most éppen sokat zuhant az értékük, de valószínűleg ismét emelkedni fog, csak hogy mikor és mennyire, az kérdéses. Ahogy a könyvemben is írom, ezek egyelőre nem tekinthetők teljes értékű fizetőeszköznek, például azért, mert nincs állami garancia. Az államok egyelőre ellenérdekeltek abban, hogy változtassanak ezen, mert a saját bizniszüket rontanák, hiszem a pénzkibocsátás állami monopólium. Persze bizonyos országokban már felismerték, hogy ahelyett, hogy küzdenének a kriptovaluták ellen, akár az élére is állhatnának a digitális pénzek térnyerésének, és azt tervezik, hogy a jegybank saját kriptovalutát bocsásson ki, de egyelőre ezek még csak tervek.

A saját könyveden kívül milyen olvasmányokat ajánlanál azoknak a lelkes amatőröknek, akiket érdekel a közgazdaságtan?

A legtöbb irodalom sajnos angol nyelven érhető el. Mindenesetre akit ajánlani tudok, az Johan Norberg, ő nagy kedvencem, rengeteg ihletet merítettem a könyvemhez az ő írásaiból. És ott vannak az ismertebb közgazdászok, Adam Smith például nem nehéz olvasmány, de a neoklasszikusokhoz már kell egy kis matematikai tudás. És persze az interneten is van egy-két jó forrás, vannak hozzánk közel álló oldalak, például a Vakmajom blog. Mindenesetre úgy érzem, hogy ha valaki ezt a könyvet elolvassa és megérti, akkor tud mit kezdeni az információkkal, amik tömegként zúdulnak ránk. Az interneten a világ minden információja elérhetővé válik, csak éppen ömlesztve, az emberek pedig azt fogják ezek közül kiválasztani, amelyek tetszenek neki, nem az igazságot keresik.

A Diétás Magyar Múzsa oldalán sokféle ember megfordul, de a közösségi oldalakon azért gyakran előfordul, hogy egy véleménybuborékba kerülünk, erről mi a véleményed?

A véleménybuborék egy olyan szó, amit nagyon sokan használnak, de ezt is helytelenül. Egyrészt elkerülhetetlen ezek kialakulása, másrészt már az internet előtt is léteztek, és akkor talán még szűkebbek voltak, hiszen csak az ismerőseinkkel kommunikáltunk, akiket viszont az alapján válogattunk meg, hogy mennyire hasonló gondolkodásúak. Hozzá kell tenni, nagyon sok minden függ attól, hogy mennyire paranoid egy csoport, például, hogy egy oltásellenes csoportba be lehet-e írni azt, hogy nincs igazatok, anélkül, hogy kitiltanák.

Mi a Múzsán helyt adunk mindenféle véleménynek, de nem tehetjük meg azt, hogy egyáltalán nem moderálunk. Ami fontos, nem a tartalom alapján szűrünk – mi, a szerzők sem értünk mindenben egyet – hanem a stílus alapján, utóbbit is csak akkor, ha egyértelmű valamiről, hogy trollkodás vagy nagyon extrém a hozzászólás. Alapvetően egyébként úgy gondolom, hogy az internet egészét nézve nálunk egy kellemes és kulturált vitatársaság alakult ki.