Új kutatás: jobban kedvelnek az emberek, ha sokat beszélsz

K.G. | 2022. Október 05.
Azt gondoljuk, hogy az emberek nem fognak szeretni minket, ha túl sokat beszélünk, de ez egy új kutatás szerint nem mindig igaz.

Akár az első randin vagyunk, akár egy új kollégával csevegünk a munkahelyen kávézás közben, vagy egy társasági eseményen veszünk részt, egy új emberrel való beszélgetés szorongást okozhat, hiszen sok bizonytalansággal jár. Egyszerre akarunk megfelelni a még ismeretlen elvárásoknak a beszélgetőpartnerünk felé, miközben magunkat is akarjuk adni és persze a fő célunk az, hogy szimpatikusak és szerethetők legyünk. Amikor az ismerkedés fázisában vagyunk, akkor számíthatunk rá, hogy a két véglet is előfordulhat: az egyik, hogy gördülékenyen, természetesen folyik a társalgás, a másik pedig, hogy az utolsó gondolatmorzsákat is össze kell kaparni ahhoz, hogy találjunk témát a beszélgetéshez.

Mindehhez több íratlan szabályt is igyekszünk betartani. Például azt, hogy nyitott maradjon a testhelyzetünk. Vagy azt, hogy kerüljük a kényes, megosztó témákat. Illetve az is elterjedt szabály, hogy ne beszéljünk túl sokat, mert akkor majd kevésbé kedvel a beszélgetőpartnerünk. És nemcsak arról vannak téves elképzeléseink, hogy mennyit kellene beszélnünk, hanem úgy általában arról is, hogy mitől fog megkedvelni egy másik ember minket beszélgetés közben.

A Virginiai Egyetem új kutatása szerint az emberek fejében tévesen él a visszafogottságról az a feltételezés, hogy inkább hallgassunk beszélgetés közben, ne pedig beszéljünk, ha azt akarjuk, hogy kedveljenek. (És inkább beszéljünk, mint hallgassunk, ha azt akarjuk, hogy az emberek érdekesnek találjanak minket. Ha pedig az a cél, hogy élvezzük a beszélgetést, akkor ennek egyenlő arányban kell megoszlania a hitrendszerünk szerint.) De valójában ez nem igaz. A kutatók három tanulmányon keresztül vizsgálták az emberek hiedelmeit arról, hogy mennyit kellene beszélniük, amikor idegenekkel beszélgetnek.

A kutatás során egymásnak idegen embereket kértek meg rá, hogy beszélgessenek. Három időbeosztásban kellett beszélniük 30/70, 40/60 vagy 50/50 százalékos elosztásban. Bár a résztvevők azt jósolták, hogy jobban kedvelik őket, ha kevesebbet beszélnek, az eredményből kiderült, hogy valójában ennek az ellenkezője igaz. A résztvevők azokat kedvelték jobban, akik többet beszéltek, és úgy tűnt, hogy az 50-60 százalékos arány a leginkább kedvelhető beszélgetés (de a 70 százalékban beszélő is szimpatikusabb volt, mint a 30 százalékos). 

Nem baj, ha sokat beszélsz, de nem mindegy, miről (Kép: Getty Images)

Természetesen a tanulmányban szereplő beszélgetések nem mérhetők össze teljesen egy valós helyzettel. Ehelyett idegen párok kaptak egy felkérést, és arra kérték őket, hogy megadott ideig válaszoljanak, hogy ellenőrizni lehessen, hogy ki mennyi ideig beszél. Ez a felállás nem azonos az általában tapasztalt természetes beszélgetésekkel. Mégis, az eredmények általánosíthatók a következő első randira vagy egy munkahelyi csevegésre.

Nem ez volt az első tanulmány ebben a témában, más kutatások is kimutatták, hogy azokat az embereket kedveljük jobban, akik többet beszélnek. Miért lehet ez így? Amie M. Gordon, Ph.D. szociálpszichológus szerint az egyik lehetőség, hogy többet tudunk meg a beszélgetőtársunkról, ha többet beszél, ami segíthet abban, hogy jobban megismerjük, és több lehetőségünk van arra, hogy megtaláljuk azt, amiben egymásra hasonlítunk. Egy másik lehetséges válasz a miértre az, hogy ha az emberek többet beszélnek, akkor segítik a beszélgetés áramlását, ami csökkenti a szorongásunkat, és kisebb erőfeszítést jelent az interakció. Az más kérdés, ha annyira sokat beszél valaki, hogy nem hagy szóhoz jutni, akkor az már nem lesz szimpatikus vonás, de a kutatás alapján ez a pont még nem jön el akkor sem, amikor mi csak 30 százaléknyi időben beszélhetünk, míg a másik 70 százalékot foglal el magának. És persze az is számít, hogy miről beszélünk, mert ez sokszor többet nyom a latban, mint az, hogy mennyit folyik belőlünk a szó – végig magunkról beszélni általában nem túl jó stratégia.

Ez a munka az idegenekkel való csevegésre összpontosít, így azt sem tudjuk, hogy ugyanezek a tévhitek érvényesek-e az ismerősökkel való beszélgetésre is. Jobban fognak kedvelni minket a barátaink és a családunk, ha többet beszélünk? Vagy más szabályok vonatkoznak a szoros kapcsolatokra, amikor már jól ismerjük beszélgetőpartnerünket, és minden egyes beszélgetés csak egy a sok közül? Bár ez a tanulmány nem adhat választ minden kérdésünkre a beszélgetések legjobb megközelítésével kapcsolatban, további bizonyítékot szolgáltat arra, hogy hiedelmeink nem mindig egyeznek meg a valósággal.

Via

Exit mobile version