Cara Delevingne maszturbációs szemináriumra ment, így élte meg az első órát

S. Z. | 2022. Október 19.
A modell kijelentette, hogy nem fog vetkőzni, de utána feloldódott a maszturbációs szemináriumon.

Cara Delevingne főszereplésével jön novemberben a Planet Sex című dokumentumsorozat, amelynek témája a szex lesz. A modell a Variety-nek adott interjúban beszélt a sorozatról, és arról is, hogy igencsak meglepődött, amikor elment egy maszturbációs szemináriumra.

Úgy mentem el a maszturbációs szemináriumra, hogy lesz egy tanterem, egy jegyzetfüzet, ehelyett ott volt egy rózsaszín tornaszőnyeg a földön, a bent lévő hat ember pedig azzal kezdett, hogy akkor vegyem le a fehérneműt, adjuk a síkosítót

– mondta Cara Delevingne, aki egykor a világ tetején volt, de az utóbbi időben mindenki az összeomlását figyeli. 

A modell nagyon meglepődött, és kijelentette, hogy nem fog levetkőzni. „De végül mindent megtettem, amit kényelmesnek éreztem” – tette hozzá.

A Planet Sex egyfajta utazás lesz a modell számára, hogy megvizsgálja a szexualitással kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.

(24.hu)

(Kiemelt kép: Valery HACHE / AFP)

Exit mobile version