A közösségi médiában az influenszerek egyfajta isteni lények, követőik pedig a hívők

Fable | 2022. November 11.
A kamaszok többsége arra vágyik, hogy maga is influenszer lehessen, de valószínűleg sokan vannak, akiket környezetük nem támogat ebben. De mi a helyzet akkor, ha a szülők is szeretnének részesei lenni ennek az álomnak, ami néha inkább egy rémálomra hasonlít. Ezt mutatja be egy svájci rendező új filmje, amit már Magyarországon is meg lehet tekinteni.

Biztosan mindenki találkozott már olyan felvételekkel, amin azt lehet látni, hogy a fiatal lányok hogyan sikítoztak a közönség soraiban, amikor a Beatles koncertezett, vagy akkor, amikor a kilencvenes és kétezres években a fiú- és lánybandák uralták a slágerlistákat. Bálványok mindig is voltak, és valószínűleg mindig is lesznek, de most már kiszélesedett a kör, nemcsak zenészként, énekesként, színészként vagy sportolóként rajonghatnak érted milliók, hiszen színre léptek az influenszerek, akikért hasonló odaadással rajonganak emberek.

Négy éve annak, hogy egy hazai plázában le kellett fújni egy közönségtalálkozót, ugyanis annyira sokan voltak kíváncsiak a TikTok elődjének számító Musical.ly magyar sztárjaira. Ott is hasonló jelenetek játszódhattak le, mint az idén bemutatott Csajbanda (Girl Gang) filmben, ami pontosan ebbe a világba ad betekintést, igaz, kicsit másként mint ahogyan azt más, az influenszerek világával foglalkozó sorozatokban vagy filmekben láthattuk. 

A dokumentumfilm főszereplője, Leonie Balys mindössze 13 éves volt, amikor feltöltötte első Youtube-videóját, de Instagram-oldalán már ekkor is sokan követték, azóta eltelt öt év, most csak ezen a közösségi-oldalon több 1,6 millió követője van, és most már szülei is influenszerré avanzsáltak. De ne szaladjunk ennyire előre. 

A Csajbanda rendezőjének, Susanne Regina Meures-nek ez már a harmadik egész estés dokumentumfilmje, amihez az ötlet akkor jött, amikor egy berlini parkban látta, hogy lányok egy csoportja éppen egy közösségi oldalra készít tátogós, táncolós videót.

Ma már mindannyian ismerjük a TikTokot, de akkor még más volt a helyzet, úgy éreztem, ez egy teljesen új világ az önkifejezés szempontjából

– nyilatkozta Meures, aki a forgatáshoz majdnem kétszáz lánnyal beszélt, köztük volt Leoni is, akivel egy ifjúsági rendezvényen ismerkedett össze.

Még csak 13 éves volt, de már félmillió követővel rendelkezett, tökéletes példája volt azoknak a fiatal lányoknak, akik a közösségi médián keresztül élik az életüket 

– tette hozzá, megjegyezve, hogy egy felmérés szerint a tinédzserek 86%-a influenszer akar lenni.

A cím alapján nyilván sokan arra számítanak, hogy – mondjuk a Dívákhoz hasonlóan – nem egyetlen fiatal lány a főszereplő, és az eredeti terv ez is volt, de a rendező rájött, sokkal érdekesebb lenne bemutatni, hogyan boldogul a családja ebben a világban, a címet azonban már nem akarta megváltoztatni, hiszen például Leo és a közönsége is egy lánybanda, ha úgy vesszük.

Modernkori mese

Mielőtt a film első perceiben megtapasztalhatnánk, mennyire veszélyes lehet, ha ez a csajbanda összegyűl egy plázában, egy mesélő vezeti fel a nagyváros külső kerületében élő család történetét, amelynek az élete megváltozik annak a fekete tükörnek köszönhetően, ami egy teljesen új világot nyit meg számukra.

Ugyan a közösségi oldalak, főleg az Instagram valóban sokszor egy mesevilágra emlékeztet, Susanne Regina Meures azért keretezte így a filmet, hogy távolságot teremtsen, hogy valamit, ami annyira a mindennapjaink része, mint a közösségi oldalak és influenszerek, egy kicsit más szemszögből, távolabbról nézhessük. Azzal pedig, hogy a modern slágerek helyett inkább vallásos kóruszene csendül fel a filmben, azt próbálta érzékeltetni, hogy a közösségi médiában az influenszerek egyfajta isteni lények, követőik pedig a hívők. 

Ugyan a régi mesékben mindig voltak jók és rosszak, őket jól meg lehetett különböztetni, egy modernkori mesében a karakterek nem ennyire feketék vagy fehérek, inkább szürkék, mint az átlagemberek többsége. Persze biztosan lesznek pillanatok, amikor úgy tűnnek majd, hogy Leo szülei az igazi rosszfiúk, hogy a hírnév és a pénz érdekében nyüstölik a lányukat, amit lévén, hogy kamasz, néha eléggé zokon vesz. Zavarja, hogy úgy gondolják, mindent jobban tudnak nála, és az sem segít, hogy láthatóan az édesapa maga is szeretne befutott influenszer lenni. 

Forrás: IMDB

Idővel persze árnyalják a képet, a pénz valóban fontos, Leo édesanyja sem titkolja, állítása szerint retteg a jövőtől: az anyagi biztonság nagyon fontos számukra. Leo is úgy látja, a szülei csak a legjobbat akarják neki, hogy olyan munkája legyen, amit szeret, és amivel elég pénzt is kereshet, hogy a lehető legjobban alakuljon minden. Az álmoknak azonban ára van, az édesanya úgy érzi, hogy elveszítette önmagát, hogy amellett, hogy Leo karrierjének építésén dolgoznak, saját magára is oda kell figyelnie, és a film szerint az ellentétet úgy oldja fel, hogy maga is egyre aktívabban kezdi el használni a közösségi oldalakat, amiből az lesz, hogy ahogyan a lánya, ő is elkezd reklámposztokat készíteni. 

A film alapján pedig az influenszerlét szinte másból sem áll, csak különböző termékek és szolgáltatások reklámozásából: ez az, ami miatt sokan nem is kedvelik őket, és nyilván különösen akkor találják ezt problémásnak, amikor gyerekek reklámoznak gyerekeknek. Persze óriási bizniszről van szó minden résztvevő szemszögéből:

a fiatalok 92 százaléka vett már olyan terméket, amit a közösségi oldalakon reklámoztak nekik, így nem is csoda, hogy cégek 80 százaléka hirdet influenszerekkel, akik pedig átlagosan 1500 eurót (kb. 600 000 forintot) kapnak posztonként.

Természetesen nem olyan könnyű egyezségre jutni, Leo is nagyon mérges lesz, amikor egy bevásárlóközpont nem hajlandó fizetni a posztjaiért, mert szerintük azzal csak magát reklámozza, és egyébként sem könnyű mindig megfelelni a briefnek, ami az ügyféltől érkezik, miközben nagyon ötletesnek kell lennie, ha egy influenszer azt akarja, hogy ne kapjon tonnányi kritikát, ha egy szponzorált posztja nagyon erőltetett. Leoni bele is fut ebbe egy nagyon nagy ügyfélnél, és elég negatív visszhangja lesz az együttműködésnek.

Szülei pedig hiába próbálják megvédeni a negatív, olykor nagyon durva kommentektől, reakcióktól, azok igenis eljutnak hozzá.

A sikítozó rajongók nem vészesek, ellentétben az olyan emberekkel, akik kéretlenül tesznek rá megjegyzéseket. Mindig csodálkozom, hogy az emberek ezt meg merik tenni, én soha nem lennék rá képes. A nehezebb napokon rájöttem azonban, hogy milyen sokan támogatnak. A családom például óriási támaszt jelent, főleg a szüleim, szerintük nem szabadna adnom olyan emberek véleményére, akik nem ismernek engem, és próbálom ezt észben tartani.

Persze nemcsak a közönség részéről érkezik negatív kritika, amikor a család elmegy a közösségi média szakértőhöz, ő elég nyersen fogalmazza meg a véleményét, például azt, hogy Leo nem túl hiteles, szinte spameli a közönségét a sok felhívással. Ezt a hangvételt egyébként édesapja ki is kéri magának, szerinte nem lehet így embereket motiválni. 

Ez nem gyerekjáték

Hogy egy kicsit megmutassa az influenszerek világának a másik oldalát, a rendező szerette volna megszólaltatni a lány egyik rajongóját is, ötükkel is felvette a kapcsolatot, de filmben végül csak Melanie szerepel, az ő világába is bepillanthatunk egy kicsit.

Emlékszem, amikor Leót először láttam TikTokon. Az összes Insta-lány közül ő volt a legszebb, a legviccesebb és a legmenőbb. Nem tudom megmagyarázni, miért, de boldogabb leszek a tartalmaitól

– vall arról, hogy miért kezdte el követni.  Erre jól rímel az, amit a rendező mondott egy interjúban, szerinte az Instagram egyfajta egy digitális iskolaudvar. „Van egy népszerű lány, akire mindenki szeretne hasonlítani, és aki ott van elérhető közelségben” – fogalmaz. 

Melanie pedig tényleg odavan Leóért, még egy rajongói fiókot is létrehozott a kedvéért, és teljesen összeomlik, amikor nem tud belépni. Mint kiderült, nem a tartalommal volt baj, hanem az Instagramnál technikai okok miatt több százezer fiók került felfüggesztésre a forgatáskor. De komoly érzelmi hullámvasút az is, amikor végre egy eseményen találkozhat rajongásának tárgyával. Melanie egyébként igazi netfüggő, elmondása szerint volt olyan időszak az életében, amikor 17 órán át nyomkodta a mobiltelefonját, és egy felvételen látjuk is, hogy az ágya mellett négy készülék várakozik sorban.

Forrás: IMDB

A rendező mintha az ő történetével szeretné alátámasztani a filmben feliratként feltűnő állítást, miszerint

a fiatalok 48 százaléka közelebb érzi magát kedvenc influenszeréhez, mint a barátaihoz.

Melanie-nak egy idő után azonban rá kell döbbennie, hogy a paraszociális kapcsolatoknak megvannak a maga korlátai, ahogyan a szavaiból ki lehet venni. Ahogy nő Leo követőtábora, úgy lesz köztük egyre kevesebb az üzenetváltás. Később egyébként az Instagramon keresztül talál rá egy másik lányra, akivel legjobb barátnők lesznek.

Az ismerkedés nem könnyű Leo számára. „Nem tudok csak úgy megismerkedni valakivel, mert nem lehet tudni, hogy komolyan gondolja-e. Sokszor volt már olyan helyzetem, hogy úgynevezett barátok részegen mondták el nekem az őszinte véleményüket. Persze, ők már nem a barátaim” – mondta egy interjúban.

Hozzátette, a film alapján úgy tűnhet, hogy nincsenek barátai, de a valóság nem ez, ahogyan a sport és az iskola is sokkal nagyobb szerepet játszott az életében mint azt mutatták. De – ismerte el – valóban nincs sok szabadideje.

Az elmúlt öt évben mindennap posztoltam. Az Instagramon 2300 bejegyzésem van. Elég durva, ha valaki ennyi tartalmat gyárt, de én élvezem. Az, hogy megmutatom az embereknek az életemet, az nem jelent plusz terhet.

És mi az üzenet? Hogy

az influenszerek élete nemcsak játék és mese,

hogy nem olyan könnyű pénz ez sem, kitartónak, elkötelezettnek, szorgalmasnak és kreatívnak kell lennie annak, aki szeretne sikeres lenni.  

Senki sem érti, hogy mennyi munkát kell belefektetni, mindennap képeket és videókat kell készíteni, néha egészen késő estig vágok, szerkesztek. Ha ez annyira könnyű, ha ez csak gyerekjáték, akkor hajrá, próbáljátok ki

– vallja be a film végén Leoni. És ezt mintha a édesanyja is csak azután értette volna meg, hogy maga is influenszerkedni kezdett volna. 

A magyar közönség a filmet a 2022-es Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretében nézheti meg: 2022. november 13-án délután négykor lesz vetítés és beszélgetés a Művész moziban, illetve 2022. november 15-én este fél kilenckor a Toldiban is műsoron lesz.

Exit mobile version