Drágulhatnak a múzeumi belépőjegyek a klímaaktivisták miatt

F.C. | 2022. November 20.
Védeni kell a műalkotásokat, ez pedig nem olcsó.

Üveggel kell védeni számtalan műkincset a klímaaktivisták gyakori demonstrációi miatt, és ez a múzeumi belépők árának emelését vonja maga után – közölte Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter, aki szerint “a műalkotásokat célba vevő értelmetlen és alaptalan erőszak azonnali beavatkozást igényel”.

Klímaaktivisták támadása Botticelli Tavasz című festménye ellen júliusban – Fotó: Laura Lezza/Getty Images

Első lépésként üveggel fedik be a jelentősebb festményeket. A költségek miatt azonban elkerülhetetlenné válik a belépőjegyek árának emelése. A tárcavezető megjegyezte: “kevesek erőszakos fellépése” azokat sújtja, akik szívesen járnak kiállításra.

Olaszországban a klímatüntetők első akciója július 22-én volt, amikor a firenzei Uffizi képtár előtt transzparensekkel tüntettek, majd fiatalok hozzáragasztották magukat Sandro Botticelli Tavasz című festményéhez. Ezt követően több olasz múzeumban történt hasonló akció. Legutóbb a héten Milánóban liszttel borították be azt a kiállított autót, amelynek festése Andy Warhol alkotása.

(MTI)

Exit mobile version