Szinte átszúrta a pulóver anyagát a lányok melltartója

M. N. | 2022. November 21.
A negyvenes években az erkölcsi hanyatlás megtestesítőjének is tartották, az ötvenes évek fehérneműdivatját azonban egyértelműen uralta. Igen, a lövedékmelltartóról beszélünk.

Bár a melltartó elődjének tekithető fehérneműket már évszázadok óta hordtak a nők, maga a modern értelemben vett melltartó csak az 1910-es években született meg , majd az 1930-as évekig kellett várni arra, hogy a fűzőket kiszorítva érdemben el is terjedjen. És nagyjából ekkoriban kezdett mind nagyobb hangsúlyt kapni a melltartók formáló és támasztó funkciója is. 

A lövedékmelltartó a negyvenes években (Fotó: Underwood Archives/Getty Images)

Az első, erősen kúpos formájú kosarakkal ellátott melltartót 1941-ben dobták piacra Perma-Lift márkanév alatt. Az új stílusú melltartók a legmagasabb szintű kényelmet és támogatást ígérték viselőiknek. A Perma-Lift merevítő nélkül készült, formáját önmagában a varrásnak köszönhetően tartotta. A fehérnemű elnevezésére hatással volt, hogy épp dúlt a második világháború: mivel a kúpos forma a lövedékekre emlékeztetett, ezért a holmi a bullet bra, vagyis lövedékmelltartó nevet kapta.

Így nézett ki belülről (Fotó: Wikimedia Commons)

A lövedékmelltartót a hollywoodi dívák, illetve a a korszak szexszimbólumainak számító pin-up girlök tették először magukává, melynek köszönhetően aztán a hétköznapi nők körében is egyre felkapottabbá vált a ruhát szinte átszúró fehérnemű. Jócskán akadtak persze olyanok is, akik a bullet bra-t a hanyatló erkölcsök megtestesítőjének tartották. A trend azonban megállíthatatlan volt. A lövedékmelltartót leggyakrabban szűk pulóverrel vagy kardigánnal kombinálva hordták, épp ezért viselőit gyakran pulóveres lányokként emlegették. 

Marilyn Monroe

Marilyn Monroe (Fotó: Metro-Goldwyn-Mayer Pictures/Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images)

Jayne Mansfield

Jayne Mansfield (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

Jane Russell

Jane Russell (Fotó: by ullstein bild/ullstein bild via Getty Images)

Elizabeth Taylor

Elizabeth Taylor (Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)

Lizabeth Scott

Lizabeth Scott (Fotó: Donaldson Collection/Getty Images)

Az ötvenes években a lövedékmelltartók még hegyesebb, még eltúlzottabb formát kaptak, ami miatt speciális párnázásra volt szükség, hogy viselés közben a melltartókosarak ne horpadjanak be. Az évtized fehérneműdivatját egyértelműen ez a fazon uralta, de még a hatvanas évek elején is népszerűnek számított. A hatvanas évek második felétől kezdve, pláne pedig a hetvenes években már a természetesebb sziluett jött divatba, így a lövedékmelltartóknak leáldozott, helyüket pedig a kényelmes, puhán párnázott melltartók vették át.

Madonna a Blond Ambition turnén 1990-ben (Fotó: Ron Galella, Ltd./Ron Galella Collection via Getty Images)

A kúpos dizájnhoz aztán Jean Paul Gaultier nyúlt vissza a nyolcvanas években és kollekcióinak azóta is jellegzetes, visszatérő eleme. Az első ilyen kreációja már az 1983-as kollekciójában felbukkant – a kifutón Iman mutatta be –, de lövedékmelltartós ruhába öltöztette 1985-ben a limitált szériás Barbie babát is. A legemlékezetesebb kúpmelltartós outfitje azonban kétségkívül az a fellépőruha volt, melyet Madonna számára tervezett az 1990-es Blond Ambition turnéra.  

via

Exit mobile version