„Rég tudjuk, hogy a kormány számára a közoktatás egyáltalán nem fontos, szétverése sem fontos, sőt talán kívánatos dolog. Ma megérthettük azt is, hogy a bennünk dolgozók is bármikor felhasználhatók propagandacélokra” – idézi friss cikkében a 168.hu a nedolgozzingyen.hu oldalt.
Mint ismeretes, nyolc pedagógus veszítette el az állását azonnali hatállyal 29-én, amivel szemben a tanárok polgári engedetlenséggel tiltakoznak.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) úgy véli, a tanárok rendkívüli felmentése „propagandisztikus, random erőszakcselekmény, amelynek lényege a botrányokozás”, illetve a kormány „figyelemelterelésnek” szánta a tanárok menesztését.
Emiatt a PDSZ újabb sztrájkot hirdetett, ezúttal december 8-ra. A résztvevőknek legkésőbb december 1-ig kellett jelezniük csatlakozási szándékukat, az intézményvezetőknek pedig december 5-ig kell leadni a csatlakozók listáját.