5 aranyszabály, amit tarts be egy párkapcsolati vitánál

Debreceni Andrea | 2023. Január 16.
Viták mindig vannak és lesznek, csak rajtatok múlik, hogy összességében ezeket hogyan kezelitek le.

Szögezzük le rögtön az elején, hogy nincs olyan pár, akik mindenben tökéletesen egyetértenének. Konfliktusok mindig adódnak, az azonban nem mindegy, hogyan reagáljátok le ezeket a helyzeteket. A következő szabályokat szem előtt tartva például higgadtan, racionálisan lehet átvészelni akár egy mélypontot is, úgyhogy érdemes őket megjegyezni a jövőre nézve. 

Kezeld közvetlenül a konfliktust 

Ne kürtöld szét a problémát, ne másoktól várd a megoldást, pláne ne a közösségi médiában tegyél olyan megjegyzéseket, amik csak rátok tartoznak. A konfliktusokat – bármennyire is elcsépelt közhely – csakis őszinte kommunikációval lehet megoldani, a játszmázásnak itt nincs helye, a személyes kontaktusnak viszont annál inkább. Ha bármi vitához vezet, akkor ülj le a pároddal szemtől szemben és úgy beszéljétek át a helyzetet, sőt fontos az is, hogy figyelmesen meghallgassátok a másikat. 

Gondold át, mit mondasz 

Ha már itt tartunk, vannak olyan kifejezések, amit még egy vita hevében sem érdemes elejteni, például „ezt te nem értheted” vagy a „nyugodj le”. Egyik sem segít előrébb lépni a konfliktus feloldásában, mondhatni sokkal inkább tovább hergeli a kedélyeket. Lehet ezt olyan köntösbe is csomagolni, ami sokkal kevésbé indulatos, például „kérlek, próbáld az én szemszögemből nézni egy pillanatra” vagy „megértem, hogy ideges vagy, én is az vagyok, de azért vagyunk itt, hogy higgadtan próbáljuk megoldani a helyzetet”. Máris másképp hangzik a dolog. 

Tedd félre az indulatodat 

Ne dühből cselekedj, azaz ne alázd meg, hozd kellemetlen helyzetbe a másikat, csak azért, mert az indulatok elragadnak. Egyrészt megbánhatod ezeket a kijelentéseket, másrészt olyan mély sebet ejthetsz a másikon, amit nem lehet (vagy csak nagyon nehezen) feloldani. Ráadásul a személyeskedés sosem fog megoldani egy vitát, az ésszerű érvek felsorakoztatása annál inkább. 

Gazdálkodj okosan 

Egy kutatás szerint a nők 49 százaléka, illetve a férfiak 44 százaléka szerint a jövedelem az a téma, amely a legtöbb konfliktust okozza kapcsolatokban. Nem arról van szó, hogy kerülni kellene az anyagiakat, viszont nem szabad belekeverni a pénzt egy teljesen más jellegű vitába, szigorúan arra kell szorítkozni, ami éppen megoldást kíván. Kivétel nyilván, ha a pénzügyek generálják a nézeteltérést, akkor muszáj rátérni, hogy ez miből adódik, és úgy keresni rá választ, persze közös elégedettséggel. 

PÁRkapcsolat 

Ahogyan a nevében is szerepel, a párkapcsolatban két ember van, és mindketten kellenek a konfliktuskezeléshez. Nem lehet az, hogy csak te teszel azért, hogy helyrebillentsd a békét, és pont ugyanúgy nem elvárható a partneredtől sem, hogy csak ő hozzon kompromisszumot. Közös munka eredménye kellene, hogy legyen a nézeteltérés felgöngyölítése, ha csak egyikőtök teszi magát oda, az hosszú távon kimondatlan sérelmekhez fog vezetni.  

via

Exit mobile version