Az RTL Híradója számolt be arról, hogy hónapok óta a tanárok és a diákok végzik a takarítók munkáját egy gödöllői középiskolában. Információik szerint a takarítással megbízott cég felmondta a szerződést, így csak alkalmanként kerül sor szakszerű takarításra.
Reggel és az órák után a diákok teszik rendbe az osztálytermeket, a folyosókat pedig a tanárok tartják a tisztán. A mosdókat azonban sokszor senki sem takarítja ki.
A sár és a kosz akkora, mintha az udvaron lenne a WC. Pedig a gödöllői Madách Imre Technikum és Szakképző Iskola egyik emeletén található a mellékhelyiség. De nemcsak a padló miatt vonakodnak használni az illemhelyet, a diákok szerint a mosdókat gyakran senki sem takarítja.
Az intézménybe több mint ezer diák jár, többségük nappali tagozaton. Arcát, nevét nem vállalta, de az egyik tanuló beszélt a Híradónak arról, hogy hogyan kezdődik náluk egy tanítási nap:
„Két-három hónapja van, hogy azzal kezdünk a teremben, hogy összetakarítunk, söprünk, kidobjuk a szemetet, amit ott hagyott a másik osztály” – mesélte.
Több diák is azt mondta, hogy nem kötelező, de ajánlott részt venniük a takarításban: „Ha a tanár úr azt mondja, hogy föl kéne söpörni, akkor felsöprünk szívesen, de ő is segít, ő is kidobja a szemetet, amit lát” – tették hozzá a gyerekek.
Az RTL információi szerint a korábbi takarító cég még tavaly december előtt mondott fel, mert kevesellték a pénzt, amennyit az iskola fenntartója kínált a munkáért. A pedagógusok egy darabig külön díjazás nélkül is elvégezték helyettük a munkát, de mostanra megelégelték a plusz feladatot.
Az RTL munkatársai próbálták az ügyben szóra bírni az intézmény fenntartóját, a Váci Szakképzési Centrumot, adásukig nem válaszoltak kérdéseikre.
Fotó: RTL Híradó