A 24 éves Christian Bowers Missouriban él, édesanyja, Donna Herter pedig szerette volna, hogy neki is legyenek barátai, pont úgy, mint a kortársainak. 30 ezer forintnak megfelelő összeget ajánlott fel fejenként azoknak, akik vállalják, hogy havonta kétszer meglátogatják Christiant és videójátékoznak vagy filmeket néznek vele.
„A fiam nagyon nyitott és könnyen barátkozó típus, bárkit azonnal meghív magához, ha kimozdulunk otthonról. Minden egyes alkalommal, amikor megkérdezte, mikor jönnek el hozzá a barátai, apró darabokra tört az anyai szívem” – kezdte Donna a történetüket.
Hogy meglepetést szerezzen a Down-szindrómás gyerekének, közzétett egy hirdetést a Facebookon, amiben a fent említett felajánlás szerepelt. Kikötötte, hogy a fiának nem kell tudnia, hogy újdonsült barátai pénzt kapnak a közös időtöltésért, csak azt szerette volna, hogy végre Chris is jól érezze magát mások társaságában.
Bízott benne, hogy akad legalább 1-2 jelentkező, arra, ami történt, álmában sem számított: hirdetését több mint 6000 ember osztotta meg, és még Írországból, sőt Japánból is érkezett rá válasz. Első körben négy fiatal ajánlkozott barátnak, és ami a legcsodásabb, hogy egyikük sem fogadott el pénzt cserébe!
Christian azóta rengeteg levelet és meglepetést kap, sőt különleges meghívások is landolnak a postaládájukban. Járt már a lakhelyükhöz közeli tűzoltóságon, a rendőrségen, és a naptáruk most júliusig tele van. Christian a fellegekben jár, imádja, hogy ennyi barátja lett hirtelen, az élete tehát csodás fordulatot vett az anyukája ötletének köszönhetően!