Összeesett egy hetedikes a baracsi általános iskolában, az iskolaőr sietett a segítségére

nlc | 2023. Május 04.
A kislány az iskola mosdójában ájult el.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság iskolaőre egy percet sem hezitált, miután látta, hogy az egyik diák rosszul lett – számolt be a rendőrség hivatalos oldalán.

A baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában teljesített szolgálatot 2023. május 2-án az intézmény iskolaőre, amikor egy hetedik osztályos tanuló 8 óra 59 perckor jelezte neki, hogy egyik iskolatársa a mellékhelyiségben rosszul lett, elájult.

Az egészségügyi ismeretekkel rendelkező iskolaőr gyors helyzetfelismerésének és lélekjelenlétének köszönhetően rögtön tudta, hogy mit kell tennie, és az ájult fiatal lányt stabil oldalfekvésbe helyezte, miközben az iskola másik alkalmazottja tárcsázta a 112-es segélyhívó számot.  

Az iskolaőr a mentőszolgálat mentésirányítójától kapott telefonos instrukcióknak megfelelően folytatta a diáklány ellátását, melynek eredményeként mire a mentők néhány perccel később a helyszínre érkeztek, a fiatal már visszanyerte eszméletét. A mentőszolgálat munkatársai miután a helyszínen stabilizálták a diáklány állapotát, kórházba szállították további ellátás céljából.

Exit mobile version