Egyre több 11 év körüli svájci gyerek hord pelenkát az iskolában

FEL | 2023. Június 20.
Svájcban aggasztóan megnőtt azoknak a tanulóknak a száma, akik akár 11 éves korukig is pelenkában járnak iskolába, mivel nem tanulták meg használni a WC-t.

Svájcban nem ritka, hogy már négyéves kortól iskolába kezdenek járni a gyerekek, így az sem ritka, hogy pelenkában indul az iskolakezdés. Ezzel azonban az a gond, hogy nem tanulják meg a WC használatát,  és így történhet meg, hogy akár 11 éves tanulók is pelenkában érkeznek az iskolába, és az oktatók felé elvárás, hogy szükség esetén tisztítsák és cseréljék azokat.

Fotó: Getty Images

Úgy tűnik, hogy a probléma olyannyira elterjedté vált, hogy egy argaui igazgató szülői értekezleten tájékoztatta a szülőket, hogy a gyerekeknek “száraznak” kell lenniük, amikor visszatérnek az iskolába a nyári szünet után, míg egy másik iskola tájékoztatókat osztott ki, hogy az oktatók nem felelősek az iskolás gyermekek pelenkáinak cseréjéért.

A szülőknek kötelességük gondoskodni arról, hogy iskoláskorú gyermekeik ne hordjanak pelenkát” – mondta Dagmar Rösler, a svájci oktatók ernyőszervezetének elnöke a 20min-nek.

„Aggasztó fejlemény, amikor 11 éves gyerekek pelenkában járnak iskolába. Az oktatók nem arra vannak ott, hogy cseréljék a tanulóik pelenkáját. Ez túlmegy minden határon” – tette hozzá.

Rösler hangsúlyozta, hogy természetesen ez nem vonatkozik azokra a gyerekekre, akik fizikai problémákkal küzdenek vagy a szülői hanyagság áldozatai. Hozzátette, sosem szabad hibáztatni a gyereket, hanem kapcsolatba kell lépniük a szülőkkel, el kell magyarázniuk a helyzetet és felelősségre kell vonni őket.

A svájci pszichoterapeuta, Felix Hof, egy hét éves fiút is említett, aki még mindig pelenkát viselt egy családi konfliktus okozta trauma miatt.

A szakember rámutatott arra, hogy az ilyen gyerekek gyakran bántalmazások vagy gúnyolódások céltáblái, különösen akkor, amikor a helyzetük közismert ténnyé válik az iskolákban. 

Egy SonntagsZeitung cikk szerint egyre több szülő ad fel hirdetéseket pelenkacserére szakosodott személyzetet keresve az általános iskolás gyermekeik számára, és Svájcban megnőtt a nagyobb pelenkaméret eladása is. A tendencia oka lehet az is, hogy manapság a pelenkák egyre kényelmesebbek, hordhatóbbak, és a szülőknek is kényelmesebb, ha azt adják a gyerekre, mint hogy a WC-re szoktatással bajlódnának.

(Via)

Exit mobile version