Nyertes Zsuzsa 84 éves édesanyja a család példaképe: „Személy szerint én jobban kímélném őt”

T. D. | 2023. Július 25.
A színésznő meghatóan beszélt anyukájáról.

Nyertes Zsuzsa mindig is szoros kapcsolatot ápolt a szüleivel, éppen ezért nagyon megrázta, amikor két évvel ezelőtt elveszítette az apukáját. A 64 évesen is esküvőre készülő színésznő most édesanyjáról mesélt bővebben, aki immáron 84 éves, mégsem áll le egy percre sem. 

Fotó: Olajos Piroska

A 84 éves édesanyám élete példaértékű a családunk számára. Három lánya és nyolc unokája van. Mostanra ugyan megromlott az egészségi állapota, a gerincműtétje és a csontritkulása miatt nehézkes számára a mozgás, de hihetetlenül erős asszony, hősként, méltósággal viseli a fájdalmat. Bármikor átmegyek hozzá, éppen csinál valamit, még mindig nagyon tevékeny. Mos, tereget, főz, vagy az unokái kedvenc almás pitéjét süti meg. Azt szokta mondani, a főzésen keresztül mutatható ki igazán a szeretet. Boldog, amikor jóízűen eszünk a rakott kelkáposztájából, a töltött paprikájából, és megdicsérjük a süteményeit. Hívő ember, a máriaremetei templom miséire is szívesen megy el. Egyfelől örülünk, hogy nem hagyja el magát, nem az ágyban fekszik egész nap, másfelől viszont aggódunk érte, nehogy egy rossz mozdulat miatt baleset érje. Személy szerint én jobban kímélném őt, akkor vagyok nyugodt, amikor tévét néz, romantikus könyveket olvas, vagy magazint lapozgat, mert akkor tudom, hogy biztos nem történik semmi baja” – mesélte a Meglepetés magazinnak Zsuzsa. 

A színésznő arra is kitért, hogy szülei 1956-ban ismerkedtek meg Sopornban, ahol édesanyja a legszebb lány volt a városban, édesapja pedig hihetetlenül jóképű. Végül arról mesélt, anyukája nem nagymamaként gondoskodó csak, amikor őt és húgát nevelte sem fáradt el sosem. 

Amikor kislány voltam, anyukám pénztárosnőként, majd boltvezetőként dolgozott. De amikor az első húgom, Judit megszületett, otthon maradt velünk, és háztartásbeli lett. Ez szinte 24 órás elfoglaltságot jelentett számára, mert amikor este tíz órakor kitaláltuk, hogy palacsintát szeretnénk enni, akkor sem volt rest, megsütötte nekünk. A férjéért és a gyerekeiért mindent megtett. De annak idején még a nagybeteg szomszédasszonyunkat, Margit nénit is ápolta, pelenkázta, fürdette, főzött rá. Ez mindent elmond édesanyám önzetlen természetéről, csupa szív asszony, aki mindig ott volt, ha segíteni kellett. Az jelentette számára az örömöt, ha gondoskodhatott másokról.” 

Exit mobile version