Tévedésből került börtönbe egy Rómában nyaraló magyar, Gergőt 2 hétig tartották fogva

F.C. | 2023. Szeptember 05.
Rémálommá vált számára az álomutazás.

H. Gergő egy fantasztikus napot töltött kedvesével a Vatikánban és Rómában augusztus elején, miután bejelentkeztek a szállodába. Az idill azonban abban a pillanatban véget ért, ahogy visszaértek a szálláshelyre. „A recepciónál már a rendőrök fogadtak. (…) Közölték, hogy velük kell mennem. (…) Először egy rendőrőrsre vittek, ahol elém tettek egy olasz nyelven írt dokumentumot, hogy írjam alá. Mivel egy szót sem értettem a szövegből, ezt megtagadtam” – mesélte a Borsnak a magyar üzletember.

Mint kiderült, Gergő iratait évekkel korábban ellopták, melyekkel visszaélve bűncselekményeket követtek el Milánóban.

„Tudtam, hogy soha semmilyen bűncselekményt nem követtem el. Pláne Olaszországban, ahol akkor jártam először. Rémálomként éltem meg, hogy a párommal és a családommal sem beszélhettem” -– panaszolta a bulvárlapnak a férfi, akit még aznap este bevittek a börtönbe. Mint mondja, amit ott átélt, az a dél-amerikai börtönkörülményekre emlékeztette.

Eközben a párja felvette a kapcsolatot Massimiliano Scaringella ügyvéddel. Neki sikerült végül 13 nap után tisztáznia az üzletembert.

Gergő bevallotta, nem tervezi, hogy valaha is visszatérjen Olaszországba, a történtekért pedig valószínűleg kártérítést fog igényelni.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version